Vissza a tartalomjegyzékhez


Tehén a tetőn

De nem ám domb- vagy hegytetőn, és nem is a fa tetején, hanem egy házén. A tehén, akiről az írás itt szól majd, nem annyira kivételes képességeinek, mint inkább szerencséjének köszönheti, hogy odakerült. De hogy miért mondható ez akár szerencsének is?

Éppen a vágóhíd felé vezető úton rabolta el egy a nevét elhallgatni kívánó, művészekből álló csoport. Ők költöztették fel daru segítségével a chilei főváros egyik házának tetejére. Művészi tevékenységük fontos részeként így most a tehén Santiago egyik tízemeletes házának tetején él, ahol a közel száznegyven négyzetméternyi, farmnak berendezett tetőn egy héten át gondoskodnak róla, meg is fejik, aztán - a művészek tervei szerint - egy természetvédelmi terület „lágy öleire” bízzák majd. Ez hát a kalandos tehénsors. A csoport mindezekhez fűzött kommentárja: „Meg akarjuk vizsgálni a művészi alkotótevékenység határait. Az emberek szerint az a művészet, ami a galériákban van. Azonban ez nem igaz.” (AFP)