Vissza a tartalomjegyzékhez


Stressz ellen sajtot

A svéd miniszterelnök, Goran Persson és kormánya megterhelő időszakot él át. 
A feszültséget pedig valahogyan le kell vezetni, ez alól még az első számú politikus sem kivétel. „Ha feszült vagyok, eszem - vallotta be őszintén a kormányfő egy nemrég készített interjú során. - Most így próbálom meg leküzdeni a stresszt. Teletömöm magam sajttal. Általában négy-ötféle sajtszeletet teszek egy tányérra, és azt mind megeszem. Ezt naponta legalább egyszer megteszem.”

Goranra és kormányára nagy nyomás nehezedik az utóbbi időben, nem sikerült ugyanis megbirkózniuk a munkanélküliség csökkentésének tervével, ráadásul a múlt év végén történt szökőár-katasztrófában több száz svéd állampolgár vesztette életét. A kilenc éve hatalmon lévő Goran azonban nem ideges - egyáltalán nem tart a jövő évi választások kimenetelétől. „Egy dolgot biztosra tudok: a dolgok egyszer jól, máskor viszont rosszul mennek. A hullámhegyek és -völgyek ellenére képes vagyok kikapcsolni mindent, és egy jót aludni” - nyilatkozta. (Reuters - Joób Viktória)