Vissza a tartalomjegyzékhez


Fénystaféta a világ körül

Fizikusok Albert Einstein rajongóival karöltve indították útjára a világméretű fénystafétát, mellyel az egész világot átfogó fénykapcsolatot kívántak létrehozni Einstein halálának ötvenedik évfordulója alkalmából. A jel április 18-án, este 20 óra 45 perckor indult Princetonból, Albert Einstein utolsó lakhelyéről, egy teljes futballstadion és a Princeton Egyetem két tornyának kivilágításával. Onnan mintegy 140 csapat folytatta a kivilágítást az egyetemi épületektől egészen a lakóházakig, egyik fényforrást rögtön a másik után felkapcsolva.

Az impulzus az Egyesült Államok keleti partjától a nyugatiig haladt, majd egy optikai kábelen a Csendes-óceán alatt Ázsiába érkezett. Kínában a fény két sugárra szakadt, az első Oroszországon, Ukrajnán, Lengyelországon, Szlovákián és Csehországon haladt át. A déli fényösvény Indiát, Pakisztánt, Iránt, Törökországot, Bulgáriát, Szerbiát és Magyarországot érintette. Hazánkba a fény április 19-én, kedden este 21 óra 45 perckor érkezett, és mindöszsze 21 percet tartózkodott az országban. A két sugár aztán Németországban találkozott, majd Franciaországon, Belgiumon és Nagy-Britannián keresztül visszatért Amerikába. A szervezőknek sikerült a fényt körbevinni a bolygón, miközben többször telefonvonalakat is használtak. Claire Gmachl, a Princeton egyik docense szerint ugyanis a telefonhívások száloptikai kábeleken utaznak, ami gyakorlatilag fénnyé teszi őket. A csillagászok részéről az esemény egyébként bírálatot váltott ki az erős fényszennyezés miatt. 
Albert Einstein 1933-tól élt és dolgozott Princetonban, egészen 1955. április 18-án bekövetkezett haláláig. Az első, a fizikában áttörést jelentő tanulmányait még 1905-ben publikálta, melyek közül a relativitáselmélet jóval ismertebb, mint a fény természetével foglalkozó munkája, amelyért később a fizikai Nobel-díjat kapta. A tanulmányok megjelenésének századik évfordulóját szintén megünneplik majd idén, a Fizika Világévében. (AP)