Az angol bajnokság hátralévő fordulói nem kevés izgalmakat tartogatnak a magyar érdekeltségű klubok számára. A jelen állás szerint, a Crystal Palace és a West Bromwich Albion is kieshet az élvonalból, de kedvező esetben is csak az egyikük éli túl a kiesés elleni drámai küzdelmet.

A pazar gól és a remek játék, ami miatt - ha Arnesenen múlik - Gera nyártól már a Tottenham fehér mezét viselheti Fotó: Action Image
A magyar válogatott játékosait soraikban tudó egyesületek a tét nagyságának megfelelő elszántsággal, de váltakozó sikerrel küzdenek a bent maradás kiharcolásáért. Múlt hét szerdán a Palace - Királlyal a kapuban - kikapott a Blackburn
Rovers vendégeként.
A birminghamiek viszont Gera Zoltán szenzációs góljával Londonban szereztek pontot a Tottenham Hots-pur ellen. A mérkőzésen mutatott teljesítménye alapján Gerát beválasztották a forduló válogatottjába is. A BBC internetes honlapján Jeremy Peace, a West Bromwich Albion elnöke azt nyilatkozta, hogy a klub korábbi edzője, Gary Megson jó döntést hozott, amikor tavaly megvásárolta a magyar válogatott játékost az FTC-től. Az elnök korábban kijelentette, hogy Gerát még akkor sem engedik el szezon végén, ha a Baggies búcsúzna az élvonaltól. Az esetleges kieséstől fenyegetve, Peace nagy bevásárlásra készül a nyáron. A vásárlásokhoz, mint tudjuk fontmilliókra lesz szükség, márpedig akkor az egylet első embere kijelentése ellenére sem tudja megakadályozni a magyar támadó klubváltását. A csapat trénere, Bryan Robson mindenesetre igyekszik magasan tartani a lécet: „Nagy árat kell fizetnie annak, aki azon gondolkozik, hogy megszerzi
Gerát” - nyilatkozta. Válogatottunk kapitányát az elmúlt időszakban több klub is megkörnyékezte. Az immáron holland bajnok PSV Eindhoven, a Charlton Athletic, a Blackburn Rovers és a városi vetélytárs, az Aston Villa is élénk érdeklődést mutat a magyar támadó középpályás iránt.
A Sunday Mirror nevű angol bulvárlap információi szerint pedig a Tottenham Hotspur futballigazgatóját, Frank Arnesent nem csak Gera ellenük szerzett gólja, de remek játéka is meggyőzte arról, hogy a magyarnak a sarkantyúsok közt van a helye. A WBA tavaly nyáron másfél millió fontot fizetett a Ferencvárosnak a játékosért, akiért a Spursnek - az újság szerint - legalább dupla ennyi öszszeget kellene letennie a birminghami vezetők asztalára. A klubcsere lehetőségét a WBA legutóbbi eredményei is siettethetik. Múlt szombaton a Baggies idegenben súlyosnak számító, 0-4-es vereségbe szaladt bele a középmezőnyhöz tartozó Middlesbrough otthonában. Ebben a fordulóban viszont Király Gábor együttese, a Crystal Palace nem kis meglepetést okozva hazai pályán nyert a BL-elődöntős Liverpool ellen.
Így Királyék, mint ahogyan az addigi utolsó helyezett Norwich is, megelőzték Geráékat. Kedd este, annak ellenére, hogy a West Brom hazai pályán csak 1-1-es döntetlenre volt képes a Blackburn Rovers ellenében, a Sky Sports ismét dicsérte a magyar játékost. Bryan Robson ennek ellenére bízik a bent maradásban: „Ha valaki korábban azt mondja, hogy az utolsó három meccsnek tizennyolcadikként vágunk neki, és a hátralévő összecsapásokat igen nehéz ellenfelek ellen kell lejátszanunk, hát azt mondom, üsse kő. Gondoljanak csak arra: a Crystal Palace legyőzte a Liverpoolt, korábban pedig a Norwich verte meg a Manchester Unitedet. Attól még, hogy egy élcsapat ellen játszol, nem következik szükségszerűen, hogy veszítesz” - véli az angol válogatott egykori legendás játékosa.