Vissza a tartalomjegyzékhez

Szula László
Így látja Hollywood

A film rendezője, Ridley Scott (1492 A Paradicsom meghódítása, Gladiátor) igazán látványos, monumentális filmet alkotott, megidézve a középkori Jeruzsálem hangulatát. A tartalom azonban korántsem áll a formai megvalósítás színvonalán.


Ridley Scott. A Gladiátor után vallásos témához nyúlt Fotó: Reuters

A történet a 12. században játszódik, száz évvel az után hogy II. Orbán pápa harcba szólította a keresztény Európát, foglalja vissza Jeruzsálemet a muzulmán uralom alól. A főhős, Balián, a kovács, aki családja elvesztése után apja hívására Jeruzsálembe megy, ahol később az események vezéralakja lesz. Jeruzsálemben ekkor már IV. Balduin keresztény király uralkodik, törékeny békét tartva fenn a térségben.
A konfliktus egyfelől a harcias vallások, a katolikus és az iszlám, másfelől a humanista, a földön élhetőbb világot teremteni szándékozó ember között húzódik meg.
Ridley Scottnak lesújtó véleménye van a vallásról, különösen arról a formájáról, ami fanatizálja és egymás gyilkosaivá teszi az embereket. Tény, hogy ezekben a századokban a római kereszténység és az iszlám egy dologban megtévesztésig hasonlított egymásra: a „szent” háború, a vallás karddal, és nem spiritualitással való terjesztése és az ellenség megöléséért kapott túlvilági jutalom mozgatta a híveket. A film a keresztény fanatizmust butának, emberellenesnek, infantilisnek rajzolja, az iszlámot humánusabbnak, bölcsebbnek.
„Ha ezt a kétszáz évet vizsgáljuk, felvonul előttünk az emberi viselkedés minden lehetséges formája és árnyoldala” - mondja Scott. „Annak a kornak rengeteg kapcsolódási pontja van mai világunkkal… Ez a történet visszatükröződik a mában” - így Jeremy Irons, a film egyik főszereplője.
Tehát az alkotók vállaltan mára vonatkozó tanulságokat keresnek. És igazából ezekkel az áthallásokkal van gond. Mert hát ki ne bélyegezné meg a korabeli militáns vallásokat, ki ne akarná a kultúrák békés egymás mellett élését? De a béke megteremtése csak Hollywoodban ilyen egyszerű. A film a Michael Moore által fémjelzett liberális értelmiség ideológiáját tükrözi, nem kevéssé sugallva az analógiát a mai politikai helyzet és az akkori, tudniillik Bush és a korabeli pápai hivatal között, akik fanatikus vezérként a keresztény hadaikat az iszlám ellen küldik, ezzel népük értelmetlen vérontását idézik elő.
Úgy tűnik, Scottot meglehetősen befolyásolta a témával kapcsolatos prekoncepciója. Filmje abból indul ki, hogy az ember természetfölötti identitása csakis veszélyes, abnormális lehet. Aki normális, józan - az vallástalan. A jó cselekedeteknek fölösleges transzcendens színezetet adni. A filmben a bibliai értelemben vett kereszténységnek nyomait sem találjuk.
Aki vallásokkal foglalkozik a filmjében, attól igazán elvárható, hogy tisztában legyen a vallások alaptermészetével, és körültekintőbben nyúljon a kérdéshez. Például Jeruzsálem státusának ügyéhez. Amibe a nagypolitikának rendszeresen beletörik a foga, azt Ridley Scott egy tollvonással megoldja.
(Balián: „Mi Jeruzsálem? A szent helyeitek a rómaiak lerombolta zsidó templom fölött állnak. A moszlimok szent helyei meg a tieitek fölött. Vajon melyik a szentebb? A fal? A mecset? A barlangsír? Kié a város? Egyedül senkié sem. Együtt mindannyiunké.”) Ez a felszínes, közhelyes álláspont nem veszi figyelembe a hely státusa körül kialakult vitákat.
Mindent összevetve Ridley Scott filmje viszonylag jó mozi. A témaválasztása olyan kérdéseket feszeget, amelyekkel valóban foglakozik ma és a jövőben is a világ. A korabeli Jeruzsálem látványa, a kovácsműhely, a kikötő, a csatajelenetek zseniálisan rekonstruálják a középkort. Bár mindez kevés ahhoz, hogy a film igazán magával ragadó, átélhető legyen. (A lányos Orlando Bloomról sajnos a film végére sem hisszük el, hogy vezér. Jeruzsálem védelmére felhívó szónoklata után szinte csodálkozunk, hogy a tömeg hallgat rá, sőt tartást ad a harcosoknak.) A filmet május 5-től vetítik a magyar mozik.