Hajdú Sándor, Mezőgyán
Művészbejáró

Sándor Pál filmjének címdalára talán mindenki emlékszik: „Egyedül nem megy - egyedül nem megy.” Valószínűleg ez a gondolat vezette a Fidesz képviselőit is, amikor Orbán Viktor kitalálta a faluparlament gondolatát. Ha egyedül nem megy, akkor kell egy segítő, aki történetünkben Eperjes Károly színművész, aki nem először mártózott meg a politikai show-műsorok világában, ezúttal a békési Mezőgyánon. 

Eperjes Károly: „A Kossuth-díjjal nem tudok ott elszámolni” 

„Délután ötkor, ez az időpont a tuti, gyere el!” - bíztat Zoltán, a mezőgyáni polgármester a telefonban, mikor a faluparlament időpontját firtatom. A határ közeli faluról nem sokat tudok, csak annyit, valamikor itt működött egy határőr laktanya, benne a hírhedt Síró századossal, aki a határőrök réme volt. Az egykori befolyásos Tisza család birtokán lévő faluban jelenleg ezerháromszázan élnek, és zömében jobboldaliak. A polgármester szerint száz százalékban. Miután egy komolyabb felhőszakadás közben elérem a falu határát, még az ég is kiderül. Idilli a hangulat, a villanyoszlopon gólyák kelepelnek, a falu felett szivárvány jelenik meg. A főtéren gumicsizmás, kalapos férfi kaszál, „mert az eső után csúszik a kasza igazán” - ő mutatja a helyes irányt: „Csak egyenesen, se jobbra, se balra, ott van a Kultúr.” Mindjárt jön ő is, mondja kalapját billentve, „csak hát a jószágnak kell egy kis friss zöld, így tavasszal ez a legfontosabb”.
Lassan gyűlik a tömeg a parlamentre. Már el is múlt öt óra, mikor egy báránybőr kalapos férfi integetni kezd: „Gyüjjék be mindenki, aki akar, mert elkezdjük a parlamentet.” A tömeg olyan háromszáz fős lehet, mindenki él a gyanúval, hogy a várva várt művész úr még nincs itt, de engedelmesen bevonulnak. A báránybőr kalapos mellém áll, és két, oldalt álló hajdani moziszékre mutat: ez itt a sajtó helye. A terem valamikor moziként is funkcionált, de kilencvenkettő óta nincs vetítés, jobbára csak politikai fórumokra meg nyugdíjas rendezvényekre használják.

Kis falu - nagy érdeklődés Fotók: H. S.

A jól öltözött helybeliek csendben várják Tóth Imre képviselő úr szavait, aki a körzet fideszes választmányi elnöke is egyben, és a mai este szónoka. Negyed hat, és Eperjes művész úr még mindig sehol. Ekkor zajos társaság érkezik. A helybéli kisebbségi elnök és csapata fut be, akik rögtön kiszúrnak. Egy vastag aranyláncot viselő férfi nyújtja a kezét: „István vagyok!” Majd rögtön a tárgyra tér: „Ígértek ezek már fűt-fát, boronát, de semmi se lett belőle, és így lesz ez ma este is.”
Mégis eljöttünk, mert ez a Szamóca, azaz Eperjes Károly nagyon „fájintos” gyerek, nála jobb „hülyegyereket” alakító színész nem igazán van nálunk. Megvan minden filmje DVD-n otthon, de talán a legjobb a Hat háromban volt, amikor Tutit, az őrült Aranycsapat-rajongót játszotta - tart kéretlenül is kiselőadást Pista a kezét dörzsölve.
„Azér az Eldorádóban Sanyi bát is jól játszotta” - szól oda a szomszédom, amin nagyot nevetünk, de aztán szúrós polgári tekintetek intenek bennünket csendre. A polgármester és a képviselő úr belekezd: sajnos a művész úr késik, de addig is elmondják, mi a célja a mai összejövetelnek, ja és hogy a művész úr csak rövid ideig lesz köztünk, mert héttől fellépése lesz Sarkadon, az meg hát fontos, nagyon fontos egy ilyen művésznek. 
Mi az a faluparlament, miért jöttünk össze, milyen programot szeretnénk lebonyolítani? - teszi fel az alapkérdést Tóth képviselő. Mivel nem tudja a helyes választ a közönség, ezért Tóth képviselő folytatja: a faluparlamenten valójában az itt élők, jelenlévők gondolatait szeretnénk meghallgatni, megérteni és híven, változtatás, hamisítás, rossz fordítás nélkül, tehát egy az egyben továbbadni. Kiknek és miért? - folytatja az öninterjút, és a mögötte lévő logóra mutat, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség jelképére: „Mi világosan arra készülünk, hogy egy leendő új kormányzatnak adjunk érdemi fogódzókat, hogy ne a Kossuth téren találják ki a mezőgyániaknak, gesztieknek, a Békés megyeieknek, az itt élőknek a jövőt.” 
A kijelentés után ünnepélyes csend telepszik meg a „Kultúrban”, csak a mellettem ülő Pista szólal meg félhangosan: „Szép, szép, de ebből megint nem lesz szalonna az asztalomon.” A merénylet sikeres: hangos nevetés tör ki körülötte, ami miatt újra csúnyán néznek néhányan hátra. Pistánk azonban nem bír magával, újra beszól: „Hol van már a művész úr, miatta jöttem ide, mert mostanában elég ritkán járnak falura haknizni, csak úgy négyévente, választáskor” - mosolyog felém kacsintva. A dráma fokozódik: fél hat, Eperjes még mindig sehol. A kerületi elnök azonban nem jön zavarba, kérdez: önök kit választanának köztársasági elnöknek? Eperjest - nyögi valaki mögöttem félig nyerítve -, de csak ha ideér. Ezen megint elderülünk valameddig, de hirtelen hangos taps hallatszik az ajtó felől, és színre lép a díszvendég. Bocsánatkérés, magyarázkodás a rossz út miatt, de aztán bele a sűrűjébe. „Falusi gyerek vagyok én, nem illik késni, tudom én” - vigasztalja az egybegyűlteket. Lassan átlényegül. Ő „egy közülünk”, hiszen falun nőtt fel, Hegykőn, a Fertő tó partján, ahol a plébános volt az első ember. „Ami most folyik az országban, az a falu tudatos tönkretétele. Ha ez így megy tovább, akkor előbb-utóbb nemcsak a földeket adják el az emberek, hanem először a lelküket, aztán a földet, és akik felvásárolják, azoknál már csak rabszolgák lehetnek. Holott a nagyapjuk, nagyanyjuk azért küzdött, hogy legyen egy derékszíjnyi vagy nagyobb földje - szónokol, de már a pesti flaszteron tőle szokatlan erős tájszólással Eperjes. A helyes faluszerkezetre is kitér, miszerint „a mi falunkban úgy volt, hogy első ember volt a pap, a második volt a polgármester. Emiatt a falu még ötvenhatban sem vesztette el a józanságát. Mert a józanság, a becsület a fontos.” 
„Ha igazuk van, akkor tessenek kiállni, de keresztényi módon, becsülettel, nem pedig valami hőbörgéssel, mert abból soha nem lesz jó, abból csak forradalom lesz. A forradalomnak a vége pedig vér, az pedig nem jó. Becsülettel, kitartással, lelkierővel, az igazságot azt előbb-utóbb az Isten jutalmazza. Lehet, hogy sokat kell érte szenvedni, de mindig megjutalmazódik. Nekem az identitásom ez: Isten, család, haza, egység” - mondja már teljesen átszellemülve. 
„Ez az! Ezért jöttem! - kiált fel mellettem Pista örömmel. - Ezt csak ő tudja így alakítani.” Eperjes gesztikulál, hangsúlyt vált, és belelendül, magával sodorva a hallgatóságot. Taps, taps és újra taps. Minden mondatát issza a hálás publikum. „Persze, az országot is azért lehet hülyíteni, mert egyre kevesebb a gyakorló keresztény ember - vonja le a mai kor tanulságait egyszerűen a szónok. - Jóllehet, engem eltiltottak a filmezéstől már három éve, a Hídember óta. Végre készült egy olyan magyar film, ami mellesleg még nem történt meg itt a Kárpát-medencében, de a környező országokban sem, hogy ötvenöt ország történelmi filmjeit bemutató fesztiválok közül díjat nyert Houstonban, Amerikában. Erre nem volt példa, mert be mertük mutatni Széchenyi Istvánt olyannak, amilyen igazán. Eltiltottak a filmezéstől. Ezzel el tudok számolni majd ott, ahova megyünk - mutat felfelé. - A Kossuth-díjjal nem tudok ott elszámolni. GDP-vel nem tudok elszámolni, de azzal hogy milyen ember voltam, azzal igen” - mondja. Rövid közgazdasági elemzés után kiderül: mindig a bankárok járnak jól, mert a gazdák most is feléjük adósodnak el a kormány miatt. Majd hirtelen lassít, és a beállt csendben szinte könyörög: „Arra kérem magukat, hogy higgadtan, őszintén, nem túl sokat fecsegve, pontosan vázolják fel, gyűjtsék össze, hogy milyen változtatásokra lenne szükség. Itt az uraknak az a dolguk, hogy ezt továbbítsák, és akkor látjuk, hogy mik azok a fontos dolgok, amikre kell helyezni a hangsúlyt. Pártoktól függetlenül össze kell állni a vidéknek, mert a levegőt veszik el, és ha elveszik a levegőt, akkor meghal a vidék. Ha meghal a vidék, akkor a nemzetnek nincs tápanyaga. Ha meg nincs tápanyag, akkor meg az lesz, amit olvastam, hogy holland disznókat darabolnak fel, mert a magyar disznók elfogytak” - magyarázza Eperjes.
Megvárom a vita végét, és megszólítom: 
- Művész úr! Arra buzdított, hogy mindenki becsületesen, csendben tegye a dolgát. Sokszor kihangsúlyozta, hogy nem kell hőbörögni. Mire gondolt itt konkrétan?
- Arra, hogy nem szabad heccelőknek felülnünk, akik mindig provokálják az ilyen éles igazsághelyzeteket. Mindig a néhány hőzöngő miatt megy tönkre a jó ügy - mint 1956-ban. Nem hőzöngeni kell, hanem tudatosan, törvényesen, békésen, de határozottan kiállni az érdekek mellett. Ez a megoldás.
- Arról beszélt, hogy a Széchenyi-film óta Önt ellehetetlenítették. 
- Azt nem mondanám. Ez szakmai kérdés, erről most ne beszéljünk, ehhez hosszabb idő kellene. Melyik újságtól is jött, mit mondott jobbról, balról? A Hetektől? Az nem egy liberális lap? Na, viszlát! - mondja, beül a Mercedes kisbuszba, és elsiet.
„Nagyon tetszett - mondja Pista, aki kijött utánunk. - Hiába, na, nagyon bírom a humorát, meg ahogy beleérez a szerepbe, az valami fantasztikus - ecseteli boldogan. - Tudod mit, hazamegyek, megnézem a Csapd le csacsit, mert abban is zseniálisan alakítja a munkásőrt ez a gyerek” - hadarja, és ő is elsiet.