Vissza a tartalomjegyzékhez

Kalmár Erika
Pályázat beszállítóknak

Az ipari és szolgáltatói szektor versenyképességének fejlesztését célozva, a feldolgozóipari beszállítókat erősítendő, idén is pályázatot írt ki a GKM.

Annak a jellemzően kis- és középvállalati feldolgozóipari beszállító körnek van lehetősége fejlesztéseihez támogatást kapni, amelynek termékei közvetlenül vagy közvetetten (más beszállítókon keresztül) beépülnek a végterméket előállító nagyvállalat termékébe. Cél, hogy a beruházás révén javuljon a végtermékek minősége, versenyképessége, gazdaságossága, melynek eredményeképpen tartós ipari beszállítóvá válhatnak.
A kis- és középvállalati szektornak tartják fent a kétmilliárdos keretösszeg minimum 70 százalékát. Feltétel, hogy a projekt elszámolható nettó - áfa nélküli - költségeinek összege meghaladja az 50 millió forintot; és hogy legalább 75 százaléka új gép és berendezés beszerzését szolgálja.
Az elnyerhető támogatás a projekt elszámolható költségeinek 35 százalékától 50 százalékáig terjedhet attól függően, hogy kis- és középvállalatról van-e szó, illetve, hogy mely kistérségben található (például Budapesten lévő nagyvállalat 35 százalékos támogatást kap, míg egy kisvállalkozó 50 százalékost, de ha ugyanaz a nagyvállalat az Alföldön ruház be, már ő is 50 százalékos támogatásban részesülhet). A támogatás legnagyobb értéke 100 millió Ft lehet. 
Támogatható tevékenységek köre igen tág, felöleli a beruházás teljes spektrumát az infrastruktúra építés-korszerűsítéstől a korszerű technológia bevezetésén át az informatikai háttér fejlesztéséig. A pályázatok benyújthatók 2005. december 31-ig folyamatosan. Konkrét pályázatokkal kapcsolatban a Regionális Támogatás-közvetítő Kht-től kérhető felvilágosítás (Tel.:06-1-486-0866), illetve a honlapjáról () tölthetőek le szükséges információk.