Vissza a tartalomjegyzékhez

Hajdú Sándor
Nulláról a csúcsokra

Léteznek-e Magyarországon oligarchák? Csányi Sándor, Demján Sándor vagy Széles Gábor, az ország leggazdagabbnak tartott üzletemberei összehasonlíthatók-e például az orosz milliárdosokkal? Az általuk irányított üzleti körök mekkora befolyással bírnak a magyar közéletre? Lehet-e azt mondani róluk, hogy „politika fölött álló” személyekké váltak, akiknek mindegy, hogy milyen színezetű kormány van hatalmon, az állammal akkor is kitűnő kapcsolatokat ápolnak? 


Széles Gábor Fotó: Somorjai L.

Kezdetben volt a vagyonnélküliség. Legalábbis ha azt nézzük, hogy 1988-89-re a kommunista és a „létező” szocialista államberendezkedésnek köszönhetően lényeges magántulajdonnal, tőkével egyetlen hazánkfia sem rendelkezhetett. A vállalatok állami tulajdonban voltak, tehát a privatizációs startpisztoly eldördülésekor minden magyar vállalkozó - elméletben - a nulla szintről indult. Az elmúlt tizenöt év alatt mégis kialakult egy olyan gazdasági elit, amelynek a vagyona milliárdokban mérhető. A leggazdagabbakról néhány éve lista is készülhet. 
Szalai Erzsébet szociológus-elitkutatónak, a Gazdasági elit és társadalom a magyarországi újkapitalizmusban című könyv szerzőjének az a koncepciója, hogy a késő kádári technokrata elit veszélyben érezvén az állami újraelosztásban elfoglalt pozícióit, lemondott hazai gazdasági tőkéjének egy részéről, beengedte a külföldi tőkét, hogy valódi tőkéssé válva részben megőrizze korábbi pozícióit. Magyarán üzletet kötöttek azért, hogy az új - már kapitalista - rendbe átmenthessék magukat, a csúcson maradhassanak, a nemzetközi elit pedig el- és befogadja őket.
Szalai, aki évek óta vizsgálja tudományos módszerekkel a magyar elithez tartozók életét, lapunknak elmondta: véleménye szerint a sajátos magyar viszonyok között a gazdasági elit „felső része” jól láthatóan felette áll a mindenkori politikai hatalomnak, sőt arra igen jelentős hatással bír - magyarul: befolyásolja. A szociológusnő szerint egy bizonyos vagyonszint felett szinte „lehetetlen” elkerülni a politikai befolyásoltságot, a legnagyobb vagyonok felhalmozásához elengedhetetlen volt a politikai tőke „kamatoztatása” is. 
A legnagyobb hatása a magyar politikai életre a jelenlevő multinacionális cégeknek van, melyeknek képviselői szinte már összenőttek az állami bürokráciával és a pártelitekkel. Ezeknek a helyi elittel szemben sokkal nagyobb hatásuk van a gazdaságra. Szalai Erzsébet úgy véli: a magyar elit tagjai közül ketten állnak a mindenkori politikai hatalom fölött: Demján Sándor befektető és Csányi Sándor, az OTP vezetője. Ők már a rendszerváltás előtt jelentős gazdasági, politikai és kulturális tőkével rendelkeztek, és ezt konvertálták tovább egészen a mai napig. 


Demján Sándor Fotó: MTI

A leggazdagabbakat felsoroló listákon jelenleg csak harmadikként szereplő Várszegi Gáborról, a Fotex tulajdonosáról nem lehet sokat tudni, mert egyfajta a nyilvánosság elől rejtőzködő életmódot folytat a, így azt sem lehet tudni, hogy mekkora hatással bír a gazdasági, politikai folyamatokra - állítja Szalai Erzsébet.
Tamás Gáspár Miklós filozófus szerint Magyarország nem elég nagy ahhoz, hogy az oroszországihoz hasonlóan valaki olyan elképesztő hatalmat szerezzen meg, mint amit megszerzett a Jelcin által kiemelt újgazdag réteg. A rendszerváltáskor itthon másképpen ment végbe a privatizáció is, ezért a legtöbb termelőegységet és a legtöbb forrást nagy társaságok, elsősorban külföldiek szerezték meg. Mindez nem kedvezett annak, hogy egy-egy kézben óriási gazdasági, politikai és egyéb hatalom összpontosuljon. 
Tamás Gáspár Miklós úgy véli, nincs Magyarországon olyan gazdag ember, akinek elég befolyása volna ahhoz, hogy akár egy-egy minisztérium fontos döntéseit abszolút befolyásolni tudná, de egy-egy konkrét megrendelést már igen. A filozófus példaként említette azt az esetet, amikor a kormány egy újfajta adónem bevezetését tervezte a bankoknál, amely ellen az egész bankszövetség tiltakozott. A leghangosabb Csányi Sándor, az OTP vezetője volt, de egyedül ő sem lett volna elegendő a terv megváltoztatásához. A bankszövetség együttes nyomására elérték, hogy a terveket számukra megfelelő módon módosítsák, de azt mégsem sikerült elérniük, hogy egyáltalán ne történjen meg az, amit a kormányzat akart. 


Csányi Sándor Fotó: MTI

Ha az életrajzokat végignézzük, könnyen megállapítható, hogy az elmúlt korszak uralkodó osztálya és a jelenlegi uralkodó osztály kétharmad részben azonos - tette hozzá Tamás Gáspár Miklós. 
Mind Tamás Gáspár Miklós, mind Szalai Erzsébet egyöntetű véleménye, hogy a magyar „tőkésosztály” - bár jelentős befolyással rendelkezik - mégsem hasonlítható össze a nemzetközi bank- és ipari tőke befolyásával, melyről viszont elmondható: nyomásával szemben egyetlen kormány sem tudott megállni. 
Thoma László szociológus, az ELTE Politikatudományok Tanszékének tanára leginkább azt tartja sajnálatosnak, hogy bemerevedett a magyar társadalom szerkezete. Az úgynevezett társadalmi mobilitás, a közép- és különösen a felső elitbe való bejutás esélyei minimálisra csökkentek. Mintha olyan időszak jött volna el nálunk, amikor a „gazdagok örökre gazdagok maradnak, a szegények pedig örökre szegények”. A rendszerváltás időszaka leginkább az alaszkai aranylázhoz hasonlított, vagyonok születtek hirtelen, szinte a semmiből. Később azonban a demokratikus intézményrendszert már tudatosan úgy alakították ki, hogy az új elit védelmét biztosítsa. „Lehetne itt jólét és gazdagság, ha a magyar társadalomnak esélyt adtak volna arra, hogy kialakuljon egy széles középosztály. Ehelyett azonban az elitek érdekharcai közben a középosztályt elfelejtették. Fontos társadalmi rétegeket, mint például a pedagógusokat és az egészségügyieket lenyomták a kádári középosztály életszínvonalából az alsó osztályokba, miközben az oktatástól és az egészségügytől várják a társadalmi esélyegyenlőség megteremtését” - mondta Thoma László.