Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Az iráni rémálom

Brit lapértesülés szerint az izraeli hadsereg elitalakulatai a Negev-sivatagban már egy hónapja gyakorolják az iráni atomlétesítmények elleni támadást. A knesszet katonai bizottságának egyik tagja, Efraim Sné szerint a támadás a „legutolsó lehetőség”, amennyiben Irán nem adja fel az atombomba előállítására vonatkozó tervét. Időközben George W. Bush amerikai elnök megegyezett a három európai nagyhatalom vezetőjével, hogy összehangolják az Irán megfékezésére szolgáló stratégiájukat.


A busheri reaktor. Irán nem adja fel Fotó: Reuters

Szilvan Salom izraeli külügyminiszter nukleáris „rémálomnak” nevezte azt, ha elkészülne az iráni atombomba. Szakértők szerint a közel-keleti ország - kicsiny területe miatt - nem tudna hatékonyan és időben védekezni egy iráni támadással szemben, amely egész Izrael pusztulását okozhatná. Salom március elején , amely szerint már 15 évvel ezelőtt szállított Teheránnak atomprogramjához szükséges berendezéseket és hasadóanyagot. (Hetek, 2005. február 18.)
Hivatalosan azonban még a diplomáciáé a főszerep, legalábbis ebben egyezett meg a héten George W. Bush amerikai elnök az európai hármak, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország vezetőivel. Ennek értelmében - ha Teherán jól viselkedik - az Egyesült Államok is támogatja Irán felvételét a Világkereskedelmi Szervezetbe, ellenkező esetben az európai államok is támogatják a büntetőszankciókat.