Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István
Sivatag, kaland, dráma

A magyarok között legtapasztaltabbnak számító Dakar-résztvevő Szalay Balázs, aki idén hetedszer vett részt a világ legnehezebb raliversenyének tartott megmérettetésen. Navigátorával, Bunkoczi Lászlóval eddigi legjobb helyezését elérve, a 21. helyen érkeztek be a célba, ráadásul büntetés nélkül sikerült teljesíteniük a több mint kilencezer kilométeres távot.


Szalay Balázs, a legrutinosabb magyar Dakar-résztvevő Fotó: DPPI

- Mi visz rá valakit, hogy három héten keresztül autózzon a sivatagban veszélyes, sőt esetenként életveszélyes helyzeteknek kitéve magát?
- Először egyértelműen a kalandvágy miatt indultam a Dakaron, a cél pedig „csupán” a táv teljesítése volt. Ma már inkább a versenyláz motivál, szeretnék minden évben jobb eredményt elérni. Tudja, egy kicsit olyan ez, mint a hegymászók esetében, akik azért másszák meg a hegyet, mert ott van. Nálam ez ugyanígy működik: ott van a sivatag, meg kell hódítani.
- A halálesetek nem gondolkodtatják el?
- A verseny ideje alatt elég sokat beszélgettünk erről a többi versenyzővel. Szinte mindegyikünk úgy gondolja, hogy velünk ez biztosan nem történhet meg: aki szerencsétlenül járt, az nyilván nem figyelt oda, fáradt volt, de mi majd igyekszünk mindig éberek lenni, és nem hibázni. Tudom, kicsit csalóka ez a hozzáállás, de így talán az ember könnyebben túlteszi magát az ilyen, egyébként feldolgozhatatlan tragédiákon. A visszavonulását tervező Meoni (aki hivatalos jelentések szerint szívinfarktusban, más információk szerint egy bukás következtében halt meg - a szerk.) egyébként nem sokkal a halála előtt azt nyilatkozta egy interjúban, hogy amikor a nemrégiben tragikus versenybalesetben elhunyt Richard Sainct-re gondol, örül, hiszen „nagyon szép halála volt”. Ám ha eszébe jut a családja, az árván maradt gyerekei, akkor nagyon szomorú.


„Szinte valamennyi versenyző úgy gondolja, hogy vele nem történhet tragédia” Fotó: DPPI

- Mi volt a legnegatívabb, illetve a legpozitívabb élménye az elmúlt hét év alatt a Dakaron?
- A legrosszabb élményem az volt, amikor 2003-ban a kamionsofőrünk, Francois balesetet szenvedett: rosszul volt bekötve, és egy ugratónál összecsúszott a gerince, két csigolyája eltört. Vákuumágyban helikopterrel szállították be a táborba, hét hónapig tartott a rehabilitációja, és még ma is korlátozott a mozgása. A legemlékezetesebb pillanat pedig az volt, amikor 2000-ben, a harmadik versenyünkön Kairóban, a piramisok árnyékában értünk célba.
- Az idei szereplését hogyan értékeli?
- Kilencvenkilenc százalékosan. Mindennap akadtak ugyan gondjaink, amelyek hátráltattak, de a csapatunk kiválóan teljesített, jól együtt tudtunk működni a navigátorommal, és a szervizesekkel is. Ezzel a 21. helyezéssel magasra tettük ugyan a mércét, de jövőre mégis szeretnénk jobban szerepelni.
- A magyarok jó teljesítményének ön szerint mi az oka: több pénzük van a csapatoknak, mint korábban, nagyobb tapasztalattal rendelkeznek vagy csak szerencsések voltak? 
- Miután itthon is egyre nagyobb médianyilvánosságot kap a verseny, érthetően több szponzori támogatást kapunk, így jobb technikai feltételekkel tudunk elindulni. Fontos tényező a tapasztalat is, hiszen az autósoknak ez minimum a harmadik Dakarjuk volt. Ugyanakkor idén sokkal könnyebb is volt a verseny, mint mondjuk tavaly. Általános tapasztalat, hogy évente váltakozik az útvonal nehézségi szintje: az egyik évben csak a mezőny fele érkezik meg a célba, a másik évben a kétharmada. 
- Milyen anyagi háttérrel kell rendelkeznie egy csapatnak, hogy viszonylag jó technikai színvonalon tudjon nekivágni a sivatagnak? 
- A motorosok helyzete érthető módon kedvezőbb, ők tízmillióból már ki tudnak jönni - bár számukra a versenyzés sokkal intenzívebb fizikai igénybevételt jelent. Az autósoknak minimum ötvenmillióra van szükségük, hogy nyugodtan el tudjanak indulni a Dakaron.
- Hogyan tervezi a jövőt?
- Annyi biztos, hogy jövőre mindenképpen szeretnénk ismét rajthoz állni. Mint ahogy az is egyértelmű, hogy megint az Opel Fronterával megyünk, hiszen ezzel az autóval nagyon jó tapasztalataink voltak. A többit majd meglátjuk.