Vissza a tartalomjegyzékhez

Kardos Anikó
Világsztár a BUX

Dobogós helyezést ért el a Budapesti Értéktőzsde 2004. évi teljesítményével a világ részvényindexeinek összehasonlításán alapuló versenyben. S hogy mit jelent mindez számokban: a BUX tőzsdeindexe forintban kifejezve 57, dollárban számítva pedig 80 százalékkal emelkedett egyetlen év alatt. Ez az eredmény a cseh részvényindexszel holtversenyben a harmadik helyre volt elegendő világviszonylatban. Az abszolút sztár a kolumbiai tőzsde, a második helyezett az egyiptomi. Az első tíz helyet jellemzően a közép-kelet-európai feltörekvő piacok és a fejlődő világ részvénypiacai foglalták el, a már fejlettnek titulált gazdaságok közül egyedül Ausztria került be az élmezőnybe. Érdekesség, hogy a legnagyobb gazdasági növekedést mutató Kína részvénypiaca mintegy 15 százalékos eséssel az utolsó, negyvenedik helyet foglalta el a The Economist gazdasági szaklap által összeállított listán.

Hogy mit is jelent a BUX ilyen előkelő helyezése forintra lefordítva, nézzünk egy példát. Igen jól járt az a befektető, aki az év elején 5 millió forintot fektetett be a négy legnagyobb súllyal szereplő Matáv, Mol, OTP, Richter részvényeiből, melléjük ötödikként - minimális súllyal - az év sztárpapírját, az FHB-t választva. Ha eltekintünk a tranzakciós költségektől és az év közben megkapott osztalékoktól, ez a befektető ma több mint 3,5 millió forinttal lenne gazdagabb. 
A táblázatunkból jól látható, hogy érdemes volt a „blue chip”-nek nevezett négy legnagyobb hazai papírba fektetni tavaly, de észre kell venni azt is, hogy milyen fontos volt a pénz megosztása az egyes részvények között - szaknyelven: a diverzifikáció - is. Ha valaki csak a Richterbe fektetett volna, bizony ebben a nagyon jó évben is veszített volna „a tőzsdén”, és a Matáv hozama is alatta maradt a betéttel vagy állampapírokkal elérhető, kockázatmentes hozamnak. 
Voltak persze idén is csúnya bukások, a vesztesek listáját a majd’ harmadára visszaeső NABI, a több mint 50 százalékot zuhanó Globus, valamint a 27 százalékkal leértékelődő Synergon vezetik.
A jövő kilátásait tekintve a nagy magyar alapkezelők pozitívan ítélik meg a 2005. évet, további 10-20 százalék közötti BUX-emelkedést várva. Az OTP-t a többség továbbra is favoritnak tartja, második helyre a Matáv, illetve a Richter jött fel. A Moltól nem várnak az ideit megközelítő eredményt, így árfolyam-növekedést sem, esetleges visszaesését tartják inkább jelentős kockázati tényezőnek.
Az idei várakozások között fontos megemlíteni, hogy az elemzők nem zárják ki a forint várható gyengülését, ami azonban előreláthatólag nem bír jelentős negatív hatással a tőzsdére, az exportőröknek viszont jót tesz majd. Ennek a folyamatnak lehetnek nyertesei is, hiszen így előtérbe kerülhetnek a második vonalbeli papírok közül a Borsodchem és az Egis, az év során tovább csökkenő kamatszint következtében pedig az osztalékpapírok, mint például az áramszolgáltatóké, és a Zwack is. Figyelemre méltó azonban, hogy vannak ennél negatívabb jövőképek is: a neves befektetési bank, a Morgan Stanley elemzői már drágának tartják a magyar részvényeket, és az év végén több elemzés is napvilágot látott a forint drámai gyengülését valószínűsítve. Ez utóbbi előfordulása pedig - átmenetileg bizonyosan - megingathatja a teljes magyar tőkepiacot is.