Vissza a tartalomjegyzékhez

Németh Szilárd
Montana, aki gyűlölte a vereséget

Minden mérkőzésre úgy állt oda, hogy tudta, számára nincsen megnyerhetetlen csata. Sohasem számított vereségre, senkitől sem félt, és különösen akkor nyújtotta a legmaradandóbb teljesítményt, amikor a legnagyobb nyomás nehezedett rá. Pozitív hozzáállását minden játékostársának át tudta adni, nagyon szerette a kihívásokat. Lelkesedése maga volt az amerikai foci. Ezeket a dicshimnuszokat volt játékostársai mondták Joe Montana legendás pályafutásáról, arról a sportolóéról, aki a nyolcvanas-kilencvenes évek Amerikájának szimbólumává vált.


Montana térterelő átadásaival meccseket döntött el Fotó: Reuters

1995-ben Joe Montana búcsút intett az amerikai futball világának. „Sohasem gondoltam volna, hogy eljön a nap, amikor azt kell majd mondanom, visszavonulás, de sajnos eljött. Visszavonulok - búcsúzott a világsztár. - Egész életemben arra a pillanatra vártam, hogy az NFL-ben léphessek pályára. Amikor ez megtörtént, egy álom vált valóra, és ez a fantasztikus érzés pályám végéig megmaradt bennem. Az egész csodálatos és megismételhetetlen volt” - beszélt karrierjéről Montana.
Montana miatt a futball-szerető amerikaiak a nyolcvanas évek San Franciscóját egy királysághoz, Camelothoz hasonlították, ahol minden héten egy Lancelot, Joe Montana harcolt a sárkány, az ellenfél ellen, és gyakran csak néhány perce maradt arra, hogy legyőzze azt. Hihetetlenül magabiztos, pontos és kiegyensúlyozott játéka miatt a szurkolók egyre gyakrabban tették fel a kérdést, ez az ember meg honnan jött?
A történet közel negyven éve vette kezdetét, amikor is egy pennsylvaniai városban, New Eagle-ben Joe Montana megismerkedett az amerikai focival. A különösen apró termetű gyermeket elsőként édesapja tanította az újvilág legnépszerűbb sportágára. „Apám megtanított arra, hogy sohasem szabad meghátrálnom és feladnom. Nélküle nem lettem volna az, aki vagyok, ő volt az, aki a legjobban tudta, hogyan kell győztest nevelni belőlem. Mindig is gyűlöltem veszíteni” - állítja Montana.


A bajnoki aranygyűrűkkel 

Az ifjú futballista hamar kitűnt tehetségével, idősebb srácok társaságában játszott, és már tizenegy éves korában ötvenöt yardos passzai voltak. Ennek ellenére a Ringgold középiskolában csak későn, harmadéves korában kapta meg az irányítói szerepkört. De amikor a lehetőséget megkapta, a nyitómérkőzésen parádés teljesítményt nyújtott az egyik legkomolyabb rivális, a Monessen ellen. Ezután már nem volt megállás. Az esetek 98 százalékában pontos helyre passzolt. Emellett ugyanolyan szerény maradt, mint korábban, és a csapaton belül sem emelte fel hangját.
Montana pályafutásában a következő ugrást az jelentette, amikor az állam egyik legkomolyabb egyetemére, az indianai Notre Dame-ra került. Kezdetben nehezen ment sora, mivel a hatalmas versenyhelyzet sokkolta az újonc fiút, a bővebb keretben tizenketten pályáztak az irányítói posztra. „Mondtam is magamnak, minek csinálom ezt?” - emlékezett vissza Montana. A kihívástól azonban nem roppant össze, és hamarosan az egyetem kijelölt megmentője lett. Vesztes helyzetben mindig a pályára küldték, ám miután megfordította a találkozót, a következő mérkőzésen az edző újra csak a tartalékok közé nevezte. A rövid idő alatt nyújtott döbbenetes teljesítménye miatt azonban hamarosan kihagyhatatlan lett a csapatból, és az Indiana is verhetetlenné vált. 1978-ban és 1979-ben is megnyerték az egyetemi bajnokságot. 
Ez utóbbi siker különösen emlékezetesre sikerült. Már az elején vezetést szerzett az ellenfél, a Houston, és Montana is cserét kért felfázás miatt. A csapat helyzete egyre reménytelenebbé vált. Joe 34-12-es vesztes állásnál, a hajrába tért vissza, szűk hét perc alatt ledolgozta csapata hátrányát, majd két másodperccel a vége előtt győztes labdájával megfordította az eredményt. Mint a filmekben: 35-34-re győztek…
Amíg az egyetemi bajnokságban az Indiana remekelt, a San Francisco 49ers csapatának nem sok babér termett az NFL-ben. 1979-ben Bill Walsh lett a kaliforniai csapat edzője, aki utólag bevallotta, hogy nem sokat várt új szerzeményüktől, Joe Montanától, mivel rutintalannak, fizikálisan gyengének, erőtlennek tartották. Csapattársai kezdetben nem hitték el róla, hogy képes irányítót játszani. 


Amikor dobásra lendült a karja, a közönség biztosra vehette, hogy touchdown lesz az akció vége

1980-ban Walsh elhatározta, hogy rendbe rakja Montana fizikumát, majd szép fokozatosan a karmesteri pálcát is kezébe nyomta. Különösen arra figyelt, hogy fiatal játékosának sok sikerélménye legyen. Amikor pályán volt, csodákat tett. Tizennégy szezont töltött a 49ers-ben, és ez idő alatt ötször lett a liga legeredményesebb passzolója. Harminc mérkőzésen fordított vesztes helyzetből, előfordult, hogy 28 pont volt csapatának hátránya.
Emellett úgy lelkesedett 
a játékért, mint egy kisgyerek. Fantasztikus hozzáállása gyorsan átragadt csapattársaira is, és kezdetét vette a San Francisco aranykorszaka. Montana a pályán nyugodt volt, az öltözőben beszédével tűzbe hozta játékostársait. Egy vesztes mérkőzés után az öltözőben kezébe vette a labdát, és lassan a következőket mondta társainak: „Ma nagyon rosszul játszottunk. De ez nem fog többet előfordulni. Jövő héten megint kifutunk azon az ajtón, és lemossuk az ellenfelet… Mindenkit agyonütünk!”
1982-ben Montana az NFL döntőjének legjobbja lett, csapata pedig bajnoki címet szerzett. Három évvel később csapatával ismét az élen végeztek. Az elkövetkezendő évek azonban komoly megpróbáltatásokat tartogattak számára. Csapata gyakrabban botlott, Montana pedig 1986-ban porcsérülést szenvedett, ami miatt kis híján véget ért pályafutása. Úgy tűnt, évekre kidőlt, ám a műtét után pár héttel már sétálni kezdett, és rohamosan nyerte vissza egészségét. Még az év végén visszatért a csapatba, és jobb lett, mint valaha. Igaz, formája a rákövetkezendő évben kissé visszaesett, és Steve Young időlegesen kiszorította a csapatból.
Montana azonban nem adta fel a harcot. 1989-ben ismét döntőbe vezette csapatát, ahol élete egyik legjobb teljesítményének köszönhetően legyőzték a Bengalst, egy évre rá pedig a Denver volt az áldozat a fináléban.
1993-ban Montana a váltás mellett döntött, és a Kansas City Chiefs játékosa lett, amellyel volt csapatát, a 49erst is legyőzték. A San Franciscó-i közönség azonban nem haragudott Montanára. Mint mondták, előtte San Francisco csak egy volt a sok amerikai város közül. A négy bajnoki címmel azonban egy legendás csapat született, amely beírta magát a sportág történelmébe. Mindezt az amerikai futball kiemelkedő egyéniségének vezérletével.