Vissza a tartalomjegyzékhez

Novák Ilona
Besenyei Péter, a repülőművész

„… Művész, aki a lelkét viszi a gépébe, minden egyes repülése egyedülálló, fürge mestermű… Kezében a repülőgép hangszerré válik” - állítja róla találóan egy nemzetközi szaktekintély. Repülés közben nézve őt, az impresszionista festők lendületes ecsetvonásai jutnak eszembe, vagy a hegedűvirtuózok „vonásai”. Besenyei Péter, a műrepülés hazai világbajnoka - akinek nevéhez egyebek mellett a már hagyományos augusztus 20-i lánchídi bemutató vagy a repülős akadályverseny elindítása is fűződik - a januári világkupára készül.

- Önről köztudott, hogy folyamatosan járja a világot. Legközelebb hol szerepel versenyen? 
- Nemsokára januárban kezdődik a Világkupa, Dubai mellett Al Aimban, amelyen részt veszek. 
- Hogyan zajlik egy ilyen verseny, milyen versenyszámok vannak?
- Alapvetően kétféle verseny van manapság: egyrészt a klasszikus, hagyományos, másrészt a profi versenyek, a világkupák. Az amatőr klasszikus versenyek EB-, vb-eredménye alapján a legjobb kilenc versenyzőnek van joga indulni a világkupán. 
Az amatőr versenyek több kategóriában zajlanak, a kezdő és a haladó kategórián keresztül a korlátlan kategóriáig. Én 1982 óta repülök az úgynevezett korlátlan kategóriában. 
Az amatőr és klasszikus versenyeken több versenyszám van, amit hónapokkal előtte már publikálnak. Mindenkinek úgynevezett kotta alapján, bírók előtt kell versenyeznie. Aztán jön a szabadon választott program, amiben meg van szabva, hogy hány és milyen figurából állhat a gyakorlat. Ezekből állítják össze a versenyzők a versenyprogramokat. 
Vannak zárt, más néven ismeretlen kötelező feladatok, amiket a csapatok javasolnak, és a zsűri ezek alapján összeállít egy komplexumot, amit gyakorlás nélkül kell mindenkinek spontán lerepülnie. Végül ebből alakul ki az összetett végeredmény, aminek alapján a versenyzők egyharmada egy úgynevezett külön programot repülhet. Ez a leglátványosabb versenyszám, a négyperces szabadprogram, amit a nézőközönség a legjobban szeret, mert itt mindenki show-programokat repül. A versenyzők egy megadott - egy négyzetkilométeres - területen belül repülnek, amit boksznak neveznek, melynek sarkain térbírók figyelik a kilépést. 


Fotó: Somorjai L.

- Meg lehet ismerni lentről a repülése alapján, hogy ki ül a gépben?
- Mindenkinek, akinek kialakult stílusa - akár humora - van, azt meg lehet ismerni. Az élvonalbeli versenyek során látszik, hogy ki ül a repülőgépben. A műrepülő világkupán a szabad programot zenére repüljük. Ez sokkal nehezebb. Mindenki saját magának választja a zenét. Az általunk kiválasztott zenére koreográfiát készítünk, és azt „táncoljuk le” a levegőben. Verseny közben rádió segítségével halljuk mi is a zenét, a közönség és a zsűri pedig lent hallgatja a zenét, és figyeli a repülést.
- Említette a stílust… Milyen az úgynevezett „besenyeis stílus” a repülésben, Ön hogyan jellemezné?
- A klasszikus programokban egy nagyon dinamikus, kemény stílust képviselek. Szűk íveken dolgozom, nagyon gyors forgásokkal, kemény megállításokkal. Egy figurát kirepülni kisebb terhelésből lassabban, egy függőlegest megtalálni szép lassú íveléssel könnyebb, mint „odatenni” keményen egy mozdulattal.
A bírók is jobban díjazzák a kemény, de pontos repülést. Ha valaki ugyanolyan pontos, de lágyabb, nem olyan impresszív, nem olyan hatásos. Ez a stílus húsz-harminc éve uralja a mezőnyt, melynek az élenjárói az orosz versenyzők. 
A szabadrepülésben talán még jobban kijön a besenyeis stílus, mert jó néhány figura van, amit én repültem először egyedül a világon - én találtam ki, és tőlem látták először. Ezeket időnként bele-bele szövöm a programomba. Kevés versenyző van, aki ebben a programban improvizál. Ha a versenyzőnek van egy jó improvizatív képessége, akkor könnyen ő lehet a legjobb, mert a pillanatnyi helyzetnek megfelelően mindig a legmegfelelőbb megoldást választja. Figyelembe kell vennie ugyanis bizonyos tényezőket, mint például a szél, hőmérséklet, légnyomás vagy a közönség elhelyezkedése.
Célom, hogy mindig a maximumot hozzam ki a gépből. A szabadprogramban a változatos egyéni figurákat pontosan és kreatívan repülöm. Nem szabad, hogy az improvizáció a pontosság rovására menjen. Akkor szép egy ilyen program, ha rendkívül látványos.
- A repüléssel kapcsolatosan mi volt életében a legelső meghatározó élmény?
- A legelső az, amikor először láttam repülőgépet hatévesen a Budaörsi repülőtéren, mert akkor költöztünk oda. Az akkori műrepülő csapat éppen készült az 1962-es világbajnokságra. Műrepülés közben figyelve őket, a pörgő-forgó repülőgépek látványa felejthetetlen élmény volt számomra. Nemcsak a repülés, hanem a műrepülés teljesen magával ragadott. Ezt követően szinte mindennap kijártam a repülőtérre, és bekéredzkedtem a hangárba. A mai napig az orromban van az akkori gépek illata. A kiképzést csak később, tizenöt évesen kezdtem el, mégpedig vitorlázó repülővel, majd nemsokára, tizenhat évesen, már egyedül repültem. Az első versenyem húszévesen volt, a Budapest Bajnokság, ahol második lettem. Így indult a pályám.
- Mi volt eddig a repülésben a legnehezebb, legveszélyesebb bevetés, amit végrehajtott?
- Amit eddig tettem, abból semmit nem ítéltem veszélyesnek, bár volt egy pár rázós helyzetem. Általában a kisgépes repülésnél a legveszélyesebb a rossz idő, amiben sokszor volt részem, mert gyakran járok külföldre versenyekre. Európán belül a repülőgépet úgymond „lábon viszem”, tehát beülök a repülőgépbe. Akár Angliába, Olaszországba vagy éppen Németországba repülök, általában „egy-két” fronton át kell menni. Nagyon sokszor volt már olyan, hogy esőben, nagy ködben, rossz látási viszonyok között kellett repülnöm. A levegőben nem lehet megállni, hogy most megvárom, amíg a rossz idő elmúlik. A repülőgéppel nem lehet lassan repülni, nem lehet félreállni. 280 km/óra sebességgel, hegyek között repülve nagyon kell figyelni a veszélyes drótokat, tornyokat. 
Tíz éven keresztül Budaörsön berepülő pilóta voltam. Ott a repülések során sokszor volt olyan rendkívüli helyzet, hogy a motor megállt, vagy más rendellenességek voltak a repülőgéppel. De a berepülő pilóta erre van kiképezve, neki ezt meg kell oldania higgadt fejjel, pánik nélkül. 
Sohasem éltem meg igazi vészhelyzetet, végeztem a dolgomat, és tudtam, hogy ilyenkor mi a teendő. Tudja. Csak egyszer lehet hibázni.
Úgy gondolom, hogy a legveszélyesebb a kisgépes repülés, ahol gyakorlatilag senki nem segít, egyedül kell dönteni. A pilótának ismernie kell a saját lehetőségeit, határait, a repülőgép korlátait. 
- Sokat jelent ilyenkor a tapasztalat, a rutin?
- Általában valaki minél tapasztaltabb, annál inkább tudja, hol vannak az ő határai. Ezt meg kell tudni ítélni. Ha valaki a körülményeket egészségesen tudja megítélni, akkor szerencsés és hosszú életű, de ha valaki ezt elhibázza, akkor abból baj lehet. A repülésben a legnagyobb veszély saját magunk vagyunk, itt fejben.
- Ön hogyan készül egy repülésre, illetve egy versenyre?
- A klasszikus versenyre a felkészülést már hetekkel előtte megkezdem. Naponta legalább három-négy felszállást végrehajtok. Mindenképpen kell egy földi segítő is, aki a rádió segítségével elmondja, amit a földről lát. Ő jobban észreveszi a hibákat, visszajelez, megerősít. A műrepülő világkupára történő felkészüléskor elviszem magammal a kismagnót, és próbálom kitalálni, mi legyen a legmegfelelőbb koreográfia.
- Amikor éppen nem repül, hogyan piheni ki a fáradalmait? Mivel tölti szívesen a szabadidejét? 
- A műrepülő versenyzéskor rendkívül nagy sebességgel és szűk ívekkel dolgozunk, amiből kifolyólag nagyon nagyok a fizikai terhelések. Akik keményebben repülnek, a gravitációs gyorsulásnak a tízszeresét kell elviselniük, eközben kell pontosnak maradni, villámgyorsan dönteni, mert egy figura tévesztése sok helyezést jelent. Mégis a versenyek igazából fejben dőlnek el, agymunka ez, amihez kell egy általános jó kondíció. Pihenten, jó mentális állapotban kell lenni a verseny előtt. Egy hosszú felkészülés után, verseny előtt már nem ülök repülőgépbe. Szükség van a versenyen egy „labdaéhségre”.
Egyébként nagyon sokféle dologgal foglalkozom szívesen, számtalan hobbim van, csak az időm kevés. Gyermekkoromban zongoráztam, sokat improvizáltam. Szeretem hangszerrel kifejezni és megélni az érzéseimet, a hangulatomat. Most ennek hiányában a repülőgéppel improvizálok. Egyébként a zene a mai napig fontos számomra. 
Emellett mindig is sportoltam, kosaraztam, kenuztam, atletizáltam és karatéztam is. Ejtőernyőztem évekig, régóta síelek, négy éve autóversenyzek is. „Szabadidőmben” búvárkodok, kerékpározok és teniszezek. Régóta fotózok, legszívesebben állatokat, növényeket. Tájat is, de úgy megkomponálva, hogy az érdekes legyen. Izgalmas egy tájban azt megláttatni, amit nem árul el elsőre. Portrékat, érdekes emberi arcokat megörökíteni, ellesni azt a pillanatot, ami nem jön vissza, illetve valamitől különleges, ez az érdekes számomra. 
- Ön egy elégedett ember?
- Ha az ember nem elégedett, akkor nem tud boldog lenni. Az első kudarc után én is feladhattam volna, de ha ezt tettem volna, akkor nem jutottam volna semeddig. Mindig el kell dönteni, hogy mi a fontos - mi a legfontosabb - az életben, enélkül nagy lehetőségeket szalasztunk el. Én valóban elégedettnek vallom magam. Nagyon sok minden rajtunk múlik, de tény, hogy a boldoguláshoz szerencse is kell. 
- Sok fiatal álma, hogy egyszer repülőgépet vezet. Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó pilóta legyen, milyen feltételeket kell betöltenie?
- Egy átlagos szintre minden ember bármiben el tud jutni. De a kiemelkedő teljesítményekhez kellenek pluszok. Kis konokság is talán, amikor jönnek a pofonok. A kitartás mellett nyilván tehetség, azaz nagyon jó reflexek, gyors helyzetfelismerő és döntési képesség is kell a műrepüléshez, az általános fizikai kondícióról nem is beszélve. Persze sok minden, így a térlátás is a gyakorlás során fejlődik. Minden élsport verejtékkel jár. 
Az érdeklődők a repülőklubba kijárhatnak repülni. Az ottani közösség nagyon sokat nevelt rajtam, nem diszkóba jártam, és nem az utcán lógtam tizenöt éves koromban, hanem ha tehettem, a repülőtéren voltam. A közösség megtanított az együttélés és az együtt dolgozás szabályaira és sok egyéb másra, aminek később nagy hasznát láttam az életben. 
- Hogyan képzeli el tíz év múlva a jövőjét? 
- Nemsokára megjön az egyszemélyes repülőgépem, ami már két éve várat magára. A mostani gépem kétszemélyes, és mindig megmosolyog a többi versenyző, mert senki nem indul világversenyeken kétszemélyes repülőgéppel. Nagyon vágyom arra, hogy egy kicsit unatkozzam, hogy egy picikét az élet körülöttem lelassuljon, több időm legyen foglalkozni a családdal és saját magammal. Szeretnék újra sokat olvasni és zongorázni. A repülés hobbiként indult, munkává lett. Majd megint hobbi lesz, ahogy indult. A jó pilóta a nyugdíjas pilóta, aki már végigrepülte a pályáját, és még él. Nem akárhogy.