Vissza a tartalomjegyzékhez

Kardos Anikó
Rekordprofit a bankszektorban

Folytatódott az emelkedő trend a világ részvénypiacain, amit elsősorban az olajár héthetes mélypontra süllyedésének köszönhettek a befektetők. A héten napvilágot látott makrogazdasági adatok nem sikerültek túl fényesre. A harmadik negyedéves német GDP-növekedés a várt 0,3 százalék helyett csak 0,1 százalék lett. Az USA-ban tizennégy éves csúcsra szökött októberben a termelői árindex, a várt 0,6 százalék helyett 1,7 százalékkal nőttek az árak. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 25 bázispontos kamatemelése után valamelyest erősödni tudott a hetek óta gyengélkedő dollár. A piacok mindazonáltal inkább a vállalati gyorsjelentésekkel voltak elfoglalva, ezek közül pozitív meglepetéssel szolgált a Deutsche Telekom, a Siemens és az acélgyártó Arcerol. 

A BUX hatalmas forgalom mellett száguldott 14 300 pontig, majd némi korrekció után 13 872 ponton zárt kedden.
A legoptimistább elemzői várakozásokat is meghaladó eredményt produkált az OTP és az FHB is 2004 első kilenc hónapjában, így az OTP további három százalékkal, 5250 forintig, az FHB több mint hat százalékkal, 12 700 forintig drágult. A szintén jó eredményről számot adó MOL 13 000 forint közelében is járt, de a Citigroup elemzőinek leminősítése meghozta az eladókat is, így végül közel 2,5 százalékos gyengüléssel zárta a hetet. Jól szerepeltek az utóbbi hetekben lemaradó gyógyszergyártók is, különösen az elemzői várakozásokat meghaladó eredményt produkáló Egis iránt volt nagy az érdeklődés. Gyengült viszont a Matáv jegyzése, miután a telekom óriás a tavalyihoz képest 40 százalékos eredménycsökkenésről adott számot.