Vissza a tartalomjegyzékhez

Hack Péter
Az alagút vége?

„Csak a zűrzavar és a káosz volt biztos lapzártánkkor a kormány átalakulásával kapcsolatban.” Ezzel a mondattal foglaltuk össze a belpolitikai helyzetet egy héttel ezelőtt. (. Hetek, 2004. augusztus 19.) Ugyanezzel a mondattal jellemezhetjük a helyzetet ma is. Cikkünkben az elmúlt napok eseményei által felszínre került kérdések egy részét tekintjük át.


Gyurcsány Ferenc az MSZP-kongresszuson. Jött, látott, győzött Fotó: MTI

Az események akkor kezdtek kontrollálhatatlanná válni, amikor Medgyessy Péter szabadságáról hazatérve nekilátott kormánya átalakításának. A személyi változásoknak az a része, ami az MSZP-t érintette (a sportminiszter és a munkaügyi miniszter leváltása, államtitkárok menesztése), nem váltott ki különösebb vitát, vagyis az MSZP vezetése támogatta a miniszterelnök elképzeléseit. A kisebbik koalíciós párt azonban elzárkózott attól, hogy az SZDSZ által jelölt gazdasági miniszter, Csillag István leváltásához hozzájáruljon. A miniszterelnök ennek ellenére, alkotmányban biztosított jogaira hivatkozva bejelentette Csillag menesztését is.

Utólag megállapíthatjuk, hogy Medgyessy Péter rosszul mérte fel a helyzetet, amikor ezt a döntését meghozta. Valószínűleg arra számított, hogy az SZDSZ a korábbi koalíciós konfliktusokhoz hasonlóan most is kész lesz a kompromisszumokra. Medgyessy, aki a kormányválság kirobbanása után azt nyilatkozta, hogy ő „nem politikus alkat”, valóban nélkülözte azt a szakértelmet, amit egy kormányfőtől el lehet várni. Nem vette figyelembe azt, hogy a júniusi európai parlamenti választások után az SZDSZ súlyos botrányokba keveredett, a „kakaóbiztos számítógépek”, a Demszky-ügy és a Wekler-ügy alapjaiban kérdőjelezték meg a párt antikorrupciós politikájának hitelességét, ez pedig az utóbbi években a párt egyik legfontosabb politikai programja volt. Az SZDSZ megrendült helyzetében nem volt alapja annak a miniszterelnöki várakozásnak, hogy ugyanúgy tudomásul veszik Csillag leváltását, ahogyan korábban szó nélkül elfogadták Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter vagy Szalay Gábor államtitkár felmentését. A pártnak ugyanis nem volt hová hátrálnia.
A politikai realitás teljes félreértéséről tanúskodik a miniszterelnök azon lépése is, hogy a Csillag felmentését elutasító SZDSZ-es nyilatkozatra ultimátummal reagált, bejelentette, vagy nyilatkozzon az SZDSZ a bizalom helyreállításáról, vagy gondoskodjanak a kormánypártok az utódjáról. A miniszterelnök nyilvánvalóan arra számított, hogy bírja az MSZP támogatását, és az SZDSZ néhány óra hezitálás után beáll a sorba. Nem ez történt. 
A koalíciós egyeztetésen kiderült, hogy Medgyessy nemcsak az SZDSZ várható magatartását mérte fel rosszul, hanem az MSZP hozzá való viszonyát is. Az MSZP, amely egy emberként állt ki Medgyessy mellett a kormányzás első válsága, a D-209-es botrány kitörése után, most látványosan megvonta bizalmát a miniszterelnöktől. Érdekes, hogy míg a televízió- és rádióműsorok betelefonálói és sms-küldői között többen is felvetették, hogy Medgyessynek maradnia kellene, addig az MSZP politikusai között komoly súllyal senki nem állt ki a miniszterelnök mellett. Az a körülmény, hogy egy héttel azután, hogy Medgyessy menesztette Gyurcsány Ferencet, a párt kongresszusa elsöprő többséggel a menesztett minisztert választotta miniszterelnök-jelöltnek, azt mutatja, hogy Medgyessy döntései mögött valójában nem állt az MSZP támogatása.


Kiss Péter, Juhász Ferenc és Gyurcsány Ferenc a kongresszus utáni pillanatokban. Lassan oldódó feszültség Fotó: Somorjai L.

Az augusztus 19-én kialakult helyzet egy mélyebben meghúzódó probléma hirtelen felszínre törését jelentette. Mint az jól ismert, Medgyessy egy MSZP-n belüli súlyos konfliktus kompromisszumos megoldásaként lett az MSZP miniszterelnök-jelöltje 2001-ben. A Kovács László vezette pártvezetés nem érezte magát elég erősnek, hogy a Németh Miklós jelölésétől csodát váró párton belüli közhangulattal szembeszálljon, és egy Kovács-Németh párharcban eldöntse a vitát. A pártvezetés ekkor találta ki azt, hogy a párton kívüli Medgyessy Pétert, a Horn-kormány Bokros Lajost váltó pénzügyminiszterét, az Inter-Európa Bank elnökét jelöli listavezetőnek. A döntés találkozott a baloldali értelmiség azon követelésével, hogy az országnak „szakértő kormánya” legyen. A tüntetően nem politikus Medgyessy látszólag jól megfelelt ennek az elvárásnak. Az elmúlt két esztendő tapasztalatai azonban világossá tették, hogy a kormányzás elsősorban politikai szakértelmet igényel. Ahhoz, hogy a kormány sikeres legyen, a miniszterelnöknek nem jó közgazdásznak, hanem jó politikusnak kellene lenni. Medgyessynek azonban, mint az az elmúlt napokban kiderült, nem sikerült úgy maga mögé állítani az MSZP tagságát, ahogyan annak idején Horn Gyulának, aki párton belüli elfogadottságának köszönhetően mint miniszterelnök sok politikai válságot tudott túlélni.
Némileg Medgyessy mentségére szolgál, hogy augusztus 21-ére kiderült, nemcsak Medgyessy értékelte rosszul a politikai helyzetet és különösen a párton belüli állapotokat, hanem az MSZP elnöksége is. Az elnökség ugyanis a kialakult kormányválságot úgy kívánta rendezni, hogy a párt alelnökét, a kancelláriaminiszter Kiss Pétert jelölte meg Medgyessy utódjaként. Az elmúlt napok eseményei arra utalnak, hogy az elnökség, amikor egyhangúlag támogatta Kiss Pétert, és más jelöltről érdemben nem is tárgyalt, nem mérte fel, hogy a párton belül nemcsak a miniszterelnökkel, hanem a pártvezetéssel szemben is nagyfokú elégedetlenség alakult ki. A pártvezetés mentségére szól, hogy hasonló helyzet korábban az MSZP-ben nem volt, míg az SZDSZ történetében már volt erre precedens: 1991-ben Tölgyessy Péter, majd 2001-ben Demszky Gábor pártelnökké választását hasonló párton belüli hangulat előzte meg, mint most a szocialistáknál. 
A változást, megújulást követelő küldöttek a sebtében összerántott küldöttgyűlésen elsöprő többséggel Gyurcsány Ferenc jelölését támogatták a miniszterelnöki posztra, az elnökség jelöltjének tekinthető Kiss Péterrel szemben. A küldöttek az országos politikában alig több mint egy éve felbukkant, Medgyessy Péter tanácsadójából sportminiszterré előlépett Gyurcsány Ferenctől várják részint az MSZP megújítását, részint azt, hogy 2006-ban Orbán Viktor ellenében győzelemre vezeti a baloldalt. Gyurcsány üstökösszerű berobbanása a politikába és párton belüli rendkívüli megerősödése mindenképpen előrevetíti a radikális fordulatot az MSZP-n belül. Személyében nemcsak generációváltás, hanem stílusváltás is várható a baloldalon. Nem lenne meglepő, ha mostani sikerén felbuzdulva, októberben a pártelnöki tisztet is megpályázná. 
Gyurcsány előtérbe kerülése nehéz helyzetbe hozhatja az SZDSZ-t, amely éppen azt a választói kört próbálja megcélozni, akik felé feltehetően Gyurcsány is nyitni kíván. A nagyvállalkozó Gyurcsány, aki az önkormányzati lobbik jelentős részének támogatását is élvezi, retorikájában az SZDSZ-nél liberálisabb politikát jeleníthet meg, ráadásul tanácsadóinak jelentős része is korábbi SZDSZ-es szakértő, így könnyen elszipkázhatja a liberális szavazókat, légüres térbe taszítva a szabaddemokratákat.
Amennyire azonban előnyt jelenthet Gyurcsány számára az, hogy nagyon rövid a politikai előélete, ugyanakkora kockázatot jelenthet tapasztalatlansága és az a körülmény, hogy rekordgyorsaságú politikai pályájához hasonlóan a kilencvenes évek elején rekordgyorsasággal szerezte tekintélyes vagyonát is. Röviddel Gyurcsány miniszterré válását követően nyilvánosságra is került egy olyan üzleti tranzakció, amellyel kapcsolatban a miniszter magyarázkodásra kényszerült.
A helyzetet bonyolítja, hogy azokban a percekben, amikor a kongresszus elkezdte a jelöltekről való szavazást, a miniszterelnök bejelentette, hogy nem várja meg a konstruktív bizalmatlansági indítvány beterjesztését, hanem benyújtja lemondását. Vitathatatlan, hogy a konstruktív bizalmatlansági indítvány valójában egy közjogi trükk volt annak elérésére, hogy ne kerüljön a köztársasági elnök kezébe annak eldöntése, hogy kinek ad kormányalakítási megbízást. Azzal, hogy lemondott, Medgyessy Péter kifejezésre juttatta, hogy nem kíván részesévé válni ennek a megoldásnak, hanem a demokráciákban szokásos módon levonja a következtetést abból, hogy elfogyott a kormányával szembeni bizalom.
Valószínűleg az események végkimenetelén a miniszterelnök lemondása nem sokat változtat. Konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtása esetén az új miniszterelnök megválasztására egy-másfél héten belül sor került volna. Így a folyamat néhány héttel hosszabb lesz, de ha az MSZP-frakció tagjai tartják magukat a korábbi nyilatkozatukhoz, hogy egységesen támogatják a kongresszus által megszavazott jelöltet, és az SZDSZ is - korábbi ígéretének megfelelően - támogatja az MSZP jelöltjét, akkor a köztársasági elnöknek nem nagyon van más választása, mint az, hogy Gyurcsány Ferencnek ad kormányalakítási megbízást.
Az elmúlt napok eseményei esélyt adhatnak a baloldalnak egy új kezdetre. A Medgyessy-kormány gyengéinek ballasztjától megszabadulva új lendületet vehet a kormányzás, és mind tartalmában, mind stílusában új kormányzó erő léphet a választók elé.
Az új kormánynak ugyanakkor súlyos legitimációs kihívásokkal is szembe kell néznie. Nyilvánvaló, hogy a közjog lehetővé teszi a ciklus közepén történő kormányváltást, a jogi lehetőség megléte azonban nem pótolja a politikai legitimációt. Kérdés, hogy a választók hogy fogadják azt a kormányt, amelynek vezetője a legutóbbi választások alkalmával még ismeretlen volt előttük, neve még az MSZP listáján sem szerepelt. Gyurcsány, ha a mostani rendkívüli kongresszust és a Győr-Moson-Sopron megyei MSZP-elnökké választást nem számoljuk, demokratikus választáson még nem mérettetett meg (az általa most legyőzött Kiss Péter már három ízben indult és nyert egyéni országgyűlési körzetben). Gyurcsány jelenleg nem képviselő, és csak úgy válhatna azzá, ha egyéni körzetben kiírt időközi választáson indulna. Bár a magyar közjog a brit szabályoktól eltérően nem teszi kötelezővé, hogy a miniszterelnök és a miniszterek képviselők legyenek, figyelemreméltó, hogy a rendszerváltás óta Boross Péteren kívül valamennyi miniszterelnök egyben képviselő is volt, ami növelte demokratikus legitimitásukat. Kérdés az is, hogy Gyurcsány Ferenc új kormánya milyen fogadtatásra talál a társadalomban. 
Amennyiben tisztán a demokratikus követelmények oldaláról közelítjük meg a kérdést, biztos, hogy nagyobb legitimitással rendelkezne az a kormány, amely egy időközi választás eredményeként kerülne hatalomra. Az Országgyűlés feloszlatása és új választások kiírása mellett szólna nyilvánvalóan a demokrácia követelménye. Ugyanakkor ellene szól az ország gazdasági stabilitása, hiszen az Országgyűlés feloszlatása esetén a választásra csak az év végén, az új kormány megalakulására pedig valószínűleg csak a jövő év elején kerülne sor, s mindez úgy történhet, hogy a 2005. évi költségvetést ügyvivő kormányként az új kormány megalakulásáig hatalmon maradó Medgyessy-kormánynak kell beterjesztenie, és a már feloszlatott országgyűlésnek kell elfogadnia. 
Az új kormány sorsa nem attól függ, hogy konstruktív bizalmatlansági indítvány útján kerül-e hatalomra, vagy a lemondott kormány helyébe az Országgyűlés tagjainak többsége megválasztja, hanem attól, hogy megteremthető-e az egységes politikai háttér vagy sem.
Az elkövetkező hetekben eldől, hogy 2004 augusztusának végén egy új kezdet indult-e el a magyar baloldal számára, vagy csak végleg lezárult egy korszak.