Vissza a tartalomjegyzékhez


Hemingway-hasonmásverseny

Egy észak-karolinai illetőségű ingatlanügynök kiütéssel győzött a kazahsztáni novellaíró ellenében. A hatvanöt éves John Stubbings csaknem száznegyven őszbe csavarodott, szakállas, a világ minden tájáról érkezett vetélytársát utasította maga mögé a floridai Hemingway-hasonmásversenyen. A nyertes határozottan azt állítja, hogy a versenyt kizárólag állhatatosságának köszönhetően nyerte meg, hiszen már nyolcadik alkalommal vett részt a nagynevű író tiszteletére Key Westben rendezett megmérettetésen.

Az immáron huszonnégy alkalommal megrendezett vetélkedősorozatot az író születésnapjának évfordulójára rendezik meg minden évben. A vetélkedő nagy sikerére való tekintettel a „Hemingway-klónok” a világ megannyi tájáról érkeztek, a jelentkezők közt akadt ír, kazahsztáni de még magyar származású is. A kazahsztáni illetőségű, jelenleg éppen nyugdíjas novellaíró, Vladimir Malikov még adományokat is gyűjtött annak érdekében, hogy részt vehessen a Hemingway-hasonmásversenyen. A Hemingway-napok programkínálata idén sem korlátozódott csupán a hasonmásversenyre: különféle irodalmi programok is helyet kaptak az ünnepségsorozat kínálatában, mint például a nagy nevű író unokája, Lorian Hemingway által meghirdetett novellaíró-pályázat. (CCN)