Vissza a tartalomjegyzékhez

Makki Marie-Rose
Halálos vagánykodás

Országosan 200-250 vízbefúlás történik egy év alatt Magyarországon. A jelek szerint ennyi áldozattal kell számolnunk évente, mert az arányok hosszú ideje változatlanok. A vízbe fulladások jelentős része strandolásos baleset, amelyek több fegyelmezettséggel megelőzhetők lennének. Idén eddig negyvenen lelték halálukat a Dunában - ez a szám évente 76 és 80 között mozog -, ebből 15 eset május óta történt. Az eddigi esetszámok megfelelnek a tavalyi, hasonló időszak adatainak - mondta el érdeklődésünkre Osvald Ferenc, a Dunai Vízirendészeti Kapitányság alezredese. 


A szárazföldi viselkedés a vízben életveszélyes Fotó: Somorjai L.

A legnagyobb gondot nem is annyira a nagy sodrású folyószakaszokon való fürdés jelenti: a mellékvizek - mellékágak, patakok, bányatavak vagy gödrök, víztározók - szedik aránylag a legtöbb áldozatot. Több kijelölt fürdőhely kellene Magyarországon, aminek egyik legfőbb akadálya, hogy meglehetősen pénzigényes egy megfelelő strand létrehozása. 
Megfigyelhető, hogy a vízbe fúltak többsége általában tud úszni, sőt, úszósportoló is fulladt már szabad vízbe. A legveszélyeztetettebbek mindig a fiatalkorúak és a gyerekek, különösen pedig a fiatal férfiak, fiúk: a vízbe fúltaknak mindössze egynegyede nő! - hívta fel a figyelmet a szakember. 
Az emberek azért mennek ki a strandra, hogy elfeledjék a mindennapi stresszt, a kötöttségeket, hogy végre felszabadultan viselkedjenek, de a vízben ez a mentalitás életveszélyes - mondja az alezredes. A tragédia fő oka általában a túlzott önbizalom, ezért van az, hogy minden figyelmeztetés ellenére a leggyakrabban az úszni tudó emberek fulladnak vízbe. Aki egy-két évente jut el vízpartra, gyakorlat nélkül nehezen méri fel a szabad víz veszélyeit: megijed a sodrástól, mondjuk kellene még úsznia 500-800 métert, hogy partközelbe érjen, de nem bírja, vagy bepánikol, megzavarodik. A parttól 10-15 méterre történik a leggyakrabban a belefulladás. Aki rendszeresen jár úszni, az kevésbé veszélyeztetett.
Másik veszélyforrás, amit még mindig kevesen tudatosítanak: a hőség. A vízen még melegebb van, mint a parton, nagyobb a napszúrás rizikója, és a levegő-víz hőmérsékletkülönbsége is nagy veszély a szívműködésre nézve.
A fürdés mellett a vízi közlekedés is halált okozó tényezővé válhat, ugyancsak a tapasztalathiány és a vagánykodás révén - ez a hozzáállás az utóbbi időben fölerősödött a stradolók körében. Nyáridényben megjelennek a csónakok és kisgéphajók, ami idén már több bajt okozott, mint tavaly. Eddig öt haláleset történt a Dunán baleset miatt: Baján egy vízitúrán két gyerek, Dunakeszi térségében pedig egy fiatalkorú fiú borult a vízbe, illetve egy parton bicikliző, majd vízbe eső kislány és egy horgász fulladt a folyóba.
Az sem ritka eset, hogy Budapesten a lezárt pontonokon, a láncokon ülve hintáznak gyerekek - előfordult, hogy a lánc elszakadt, a gyerek belezuhant a folyóba, és (szülői vagy egyéb felnőtt jelenléte híján) meghalt.
Felkészületlenül útra kelni nagyon nem tanácsos! Ma, ha valakinek kedve szottyan, minden tapasztalat nélkül vesz egy csónakot vagy rosszabb esetben egy kisgéphajót, szerez valamilyen képesítést, de kellő tapasztalat híján könnyen balesetet okoz. Sajnos a legtöbb „lapátoló” és motoros a hajózási szabályzat és a „terep” kellő ismerete nélkül száll vízre.
Hogy nemzetközi viszonylatban hogy állunk, azzal kapcsolatban Osvald Ferenc megjegyzi: a németeknél például aránylag kevesebb a vízbefúlásos esetek száma, mint nálunk, talán azért is, mert ott fegyelmezettebbek az emberek.