Vissza a tartalomjegyzékhez


Történelmet írt a SpaceShipOne

A hétfőn reggel felszállt SpaceShipOne űrhajó már visszatért a Földre, így elkerülhetetlenül beírta magát a történelemkönyvekbe, mint az első magánfejlesztésű űrhajó, amely embert szállított a világűrbe. Pilótája, Mike Mevill az első civil űrhajós lett. A Mojave-sivatagban több ezren nézték végig a fellövést. Magyar idő szerint délután háromnegyed négykor a SpaceShipOne és hordozója, a White Knight felszállt a Mojave-sivatagból. Majdnem egy órával később már tízezer méteres magasságban repült, és a pilóta szerint a gép készen állt az űrutazásra, amit a földi irányítóközpontnak is jelzett, írta a CNN.



Tíz perccel később megkapta az engedélyt a kilövésre, ezért a két gép felkapaszkodott tizenötezer méterre, ahol szétváltak, és Melvill rövid siklórepülés után beindította a rakétát. A SpaceShipOne a hangsebesség háromszorosára gyorsult fel, és rövid idő elteltével az ablakából már csak vékony kék vonalnak látszott a Föld légköre. Ezután a gép zuhanórepülésben ismét visszatért a légkörbe, és Melvill precízen leszállt ugyanazon a kifutópályán, ahonnan elindult. A repülőgép fedélzetén csak a hatvankét éves Michael Melvill tesztpilóta tartózkodott, aki csaknem húszéves pályafutása során tucatnyi kísérleti repülőgép tesztpilótája volt. A SpaceShipOne korábbi próbarepülésein is közreműködött, és minden esélye megvolt rá, hogy a világ első civil űrhajósa legyen, hiszen egy hónappal ezelőtt már hatvannégy kilométeres magasságba jutott el a géppel. (index)