Vissza a tartalomjegyzékhez

Eperjesi Ildikó
Európai kiábrándulás

Hazánkban az európai parlamenti választási kampány során gyakorlatilag nem jelent meg az unió jövőjének témája, hanem javarészt belpolitikai kérdések foglalkoztatták a pártokat. A többi tagországban is jobbára Törökország uniós tagsága, a közös kül- és biztonságpolitika, valamint az európai alkotmány témájában merült ki a „repertoár”, a nemzeti érdekek, az unióból nyerhető haszon ügye mellett. Pedig a világ legnagyobb kereskedelmi hatalmának szembe kellene néznie azzal, hogy lakossága öregszik és fogy, kormányzása ez idő tájt nem elszámoltatható és korrupt, túlszabályozott gazdaságpolitikája a versenyképesség romlásához vezet. A szavazók ezt alighanem sokkal jobban érzik a hatalmon lévőknél: távolmaradásukkal fejezték ki, hogy nem várnak sokat az uniótól - főként az újonnan csatlakozott kelet-európai országokban, ahol az emberek nem látják, mit fog tenni értük az unió a jövőben. 


A brüsszeli Európai Parlament üléstermében a választási transzparenst igazítják a helyére. Bizalmatlanság Skóciától a Balti-tengerig Fotó: Reuters

A június tizedikétől tizenharmadikáig tartó európai parlamenti választásokon 25 ország választói szavazták meg azt a 732 képviselőt, akiknek Írországtól Magyarországig jelentős beleszólásuk lesz életünk kormányzásába az elkövetkező években. Az EP-ben a legnagyobb maradt a konzervatív Európai Néppárt, ahová a Fidesz és az MDF is tartozik, 274 képviselővel. Az Európai Szocialisták Pártja, ahová a magyar szocialisták is csatlakoznak, 198 mandátumot kapott. Harmadik helyre kerültek a liberálisok az SZDSZ-szel egyetemben (64 mandátum), negyedik az Európai Zöldek Pártja, 42 képviselővel. Az Egyesült Baloldal 36 mandátumot nyert. Az euroszkeptikusok több részből álló tábora 50 fősre duzzadhat az Európai Parlamentben. 
A brit, a belga, a lengyel, a cseh, az észt, a svéd, a dán és a finn EU-ellenesek azt remélik: sok döntésben ők lesznek a mérleg nyelve. 
Feltűnően sokan maradtak azonban távol a szavazástól, szakértők szerint „proteszt” szavazókról van szó. A szavazásra jogosultaknak csak 45 százaléka voksolt, de az új tagállamokban mindössze 28 százalékos volt a részvételi arány.
Az embereket a jelek szerint nem hatotta meg, hogy az európai integráció imponáló történelmet tudhat maga mögött: elősegítette a második világháború után a gazdasági fellendülést (bár jelentős amerikai segítséggel), lehetőséget teremtett az emberek, a tőke, a szolgáltatások szabad mozgására, és szerepet játszott abban, hogy megtörtént a német-francia megbékélés. Első ránézésre Európában is működik az az elv, hogy a virágzó, stabil demokráciák nem lépnek háborúba egymással. Azonban az EU-szakértők szerint éppen abban jeleskedik manapság, hogy olyan bürokratikus, átláthatatlan és nem elszámoltatható intézményeket működtet, amelyek miatt az emberek úgy érzik: semmi beleszólásuk a hatalomba. Nagyon logikusan mindez választói passzivitáshoz és a szélsőséges politikai irányzatok megerősödéséhez vezet, amint azt a választási mutatók is jelzik. 
Mindezt tetézik a gazdasági problémák: az EU tagállamaiban a dolgozók húsz százalékkal kevésbé produktívak, mint Amerikában, ahol kevesebb a gazdaságot akadályozó szabályozás. Egy felmérés alapján, ha Európa az amerikai modellt követné, közel 30 millió munkahelyet tudna teremteni. Az uniónak vigyázó szemét fontos lenne Kínára és Indiára is vetnie, hiszen az előbbi az iparban, az utóbbi pedig a szolgáltatások terén jelent fenyegető versenyt. Ezek az országok olcsóbbak és versenyképesebbek, mint az egyre kevésbé rugalmas nyugat-európai jóléti államok a jókora adóterheikkel és túlszabályozott gazdaságaikkal. 
A versenyképesség növelésének valószínűleg jót tenne, ha a közös szociális, ipar- és adópolitika helyett nagyobb szabadságot engedne a tagállamoknak a gazdaságban. Különösen igaz ez az újonnan belépők esetében, akiknek az adópolitikáját mostanában sok kritika éri. A németek, franciák és svédek szeretnék, ha a kelet-európai országok felzárkóznának hozzájuk a magas adó tekintetében, így a gazdagabb országok versenyképessége nem romolna velük szemben. A most csatlakozott országokban a rendkívül alacsony választási részvételi arány bizonyára hatalmas frusztrációt takar, mivel nyilvánvaló, hogy a nehezen kialkudott belépő után nem annyira partnernek tekintik őket a régebbi tagállamok, hanem inkább gyanakvással és fenntartásokkal viseltetnek velük szemben. 
A kampány belpolitikai jellegű vitái ugyanakkor nem adtak lehetőséget arra, hogy az embereknek elmondják, mit is várhatnak az EU-tól. 


Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke. Ők a legnagyobbak Fotó: Reuters

Hová lesz az évi 1500 milliárd?

Megfigyelők szerint a szokatlanul alacsony részvételi arány nagyban köszönhető még az euroképviselők indokolatlanul magas - főként fizetésen kívüli - juttatásainak. Ahogyan azt egy holland szociáldemokrata politikus megfogalmazta, ahhoz hogy az emberek elfogadják az EU-t, olyan intézményekre van szükség, amelyekben a polgárok meg tudnak bízni. Az auditorok már csaknem egy évtizede nem hajlandóak elfogadni az EU elszámolásait az intézményeken belüli visszaélések és korrupció miatt. Évente közel 1500 milliárd forintnak megfelelő összeg tűnik el az EU lefolyójában. A törvényhozás jól bejáratott rendszerrel rendelkezik, ami a fizetésen felüli juttatásokat és más előjogokat illeti: elterjedt, hogy vezetővel ellátott kocsit kapnak a képviselők, a napi és havi járandóságok akár több tízezer eurót is kitehetnek a fizetésen felül. A rokonoknak is csurran-cseppen: titkári teendők ellátásáért jut nekik is az évi 150 ezer eurós kasszából. Az euroképviselők ingyenes orvosi ellátásban részesülnek, és ami a legmegrázóbb, utazási költségként tízszeresét is megkaphatják a repülőjegyek árának. 
Az International Herald Tribune és a New York Times által közreadott felmérések alapján az euroképviselők akár százezer euróval kiegészíthetik éves fizetésüket adómentes járulékok formájában. De foglalkozik már a nemzetközi sajtó azokkal a német politikusokkal, akiknek a napi munkája annyiban merül ki, hogy reggel beugranak a brüsszeli vagy strasbourgi központokba bejelentkezésre, amivel megkaphatják a napidíjukat. Amikor pedig panasz érkezett, hogy a nyolcórai bejelentkezésükkel lekésik a reggeli repülőjáratot hazafelé, a kedvükért hét órára hozták előre a regisztrációt. A repülőjegyek elszámolása - függetlenül a valós költségektől - az útvonalra számított legdrágább jegyet veszi alapul. Esko Seppanen finn zöld párti képviselő maga is elismerte, hogy a jövedelme legnagyobb részét a repülőjegyek jóváírásából nyeri. Seppanen szerint „azért olyan alacsony a választási részvételi arány, mert az emberek egyszerűen nem akarnak ilyen képviseletet támogatni”.
Évi ötezer euró már önmagában is szép summa nyelvórákért, az EP azonban még évente két ingyenes repülőjegyet is biztosít képviselői számára, hogy külföldön is legyen alkalmuk nyelvtudásukat fejleszteni, amihez jár még a 131 eurós napidíj. 
További bonyodalmakhoz vezet, hogy a képviselők saját kormányuktól kapják fizetésüket, ezért elég nagyok az eltérések a különböző országok között. A leleményes EU-honatyák azonban erre is megtalálták a választ: létrehoztak egy rendszert „a különbségek kompenzációjára”, ahogyan egy holland reformer, van Hulten fogalmaz a költségvetési ellenőrzési bizottság jelentésében. A járadékokat nem a parlament hagyja jóvá nyílt szavazáson, hanem az úgynevezett Quaestorok Kollégiuma. Ez az intézmény még a római időkből származik, amikor a birodalom kincstárán őrködtek a questorok. Egyedül a közvélemény gyakorolhatna kontrollt a döntések fölött - ha értesülne a döntésekről. A Kollégium vezetője szerint egyébként az emberek azért nem mennek el szavazni, mert nagyon is meg vannak elégedve az életükkel. Valószínűleg még elégedettebbek lennének az európai polgárok, ha látnák, hogy a saját kezükben tartják a gyeplőt - és egyben a jövőjüket. 


Robert Kilroy-Silk, a brit Függetlenség Párt elnöke. Harmadik lett a „Ki az EU-ból” kampánnyal Fotó: Reuters

Kormányozható marad-e az EU?

Ahogyan azt Balázs Péter, az Európai Bizottság magyar tagja nemrég kifejtette a Népszabadságban, Magyarország számára a legfontosabb kérdések közé tartozik az EU finanszírozása, kormányozhatósága és további kiterjesztése. A hat nettó befizető tagállam nyilván nem akarja a pénzét egy lyukas tarisznyába szórni, ezért ragaszkodik ahhoz, hogy GDP-jük maximum egy százalékát szánják közös célokra, a bizottság viszont ragaszkodik az 1,24 százalékhoz, amivel 2007-ben a teljes kiadás 133 milliárd euró lenne. 
Ami a kormányozhatóságot illeti, a most belépőknek valóban mozgó vonatra kellett fölszállniuk, hiszen még mindig nem egyértelmű, hogyan fogják átalakítani az eredetileg hat tagállamra tervezett intézményeket úgy, hogy huszonhét tagállammal is megfelelően tudjanak működni. Az intézményi viták miatt késik az unió új alapokmányának elfogadása is. A szavazati súlyok megosztása miatti viták nyomán megrendült a bizalom a kisebb és a nagyobb tagállamok között. Az alkotmányozó konvent a tanácsi szavazás esetében az úgynevezett kettős többség módszerét javasolta. E szerint a döntéshozatalnál egyszerre esne latba a tagállamok és a lakosság többsége.
A nizzai szerződés feladata volt az európai intézmények átalakításának megtervezése úgy, hogy huszonhét tagállammal is jól működjenek (Bulgária a napokban zárta le a csatlakozási tárgyalásokat, és várhatóan Románia is beléphet Bulgáriával együtt az unióba). A vitás kérdések java része azonban még mindig megoldatlan, a nizzai szerződés és a készülő alkotmány ellenére is. Nizzában 2000-ben megegyeztek az EP helyeinek számáról, a bizottság méretéről. A nagyobb nemzeteknek nem lesz második bizottsági taguk, végül pedig a tagállamok felváltva fogják betölteni a bizottsági helyeket. 
A Miniszterek Tanácsában képviselt nemzeti kormányok több területen el fogják veszíteni vétójogukat, miután számos területen a döntés a minősített többségtől fog függni. Megmarad azonban a vétójog az adózás és a szociális politika területén, de az egyes országok nem tudják megakadályozni, hogy országcsoportok szorosabb együttműködést kezdjenek. Ezt főként a franciák és németek erőltetik, akik szerint mintegy kilenc-tíz ország magasabb sebességre kapcsolhatna. 
Ugyancsak az EU jövőjét hivatott körvonalazni az európai alkotmány, amelyet mind az euroszkeptikusok, mind az euroföderalisták támadnak. A szkeptikusok szerint pontosan elegendő lenne elősegíteni a valóban szabad piac működését a regulák leépítésével - a politikai integráció és egyenlősítés erőltetése nélkül. 
Egyelőre nem világos, hogy az EU Tanácsának lesz-e elnöke, ez az egyik legvitatottabb téma. Az viszont egyértelmű, hogy az új alkotmány szorgalmazza a közös kül- és biztonságpolitika, valamint védelmi politika kialakítását, utóbbival az unió értékeit „védelmeznék és segítenék elő a világban”. Európa felelősséget érez a földközi-tengeri medence - a Balkán és a Független Államok Közösségéhez tartozó országok - iránt is. Nyilvánvalóan ambiciózus tervek. 
Az uniós intézmények közötti hatalomelosztás is reform alatt áll. A közösségi szervek - az Európai Bizottság, az Európai Parlament, az Európai Bíróság - hatáskörének kiterjesztése az integráció irányába mutatna. Az elmúlt években viszont inkább a tagállami befolyás erősödésének voltunk tanúi, melyet az EU Tanácsa, a csúcstalálkozók képviselnek. 
Ugyancsak viták forrása volt az elmúlt időszakban a kereszténység szerepének említése az európai alkotmányban, melyet főként azok az országok szorgalmaznak, ahol erősebben érvényesül a római katolikus befolyás (Lengyelország, Olaszország, Málta, Portugália, Szlovákia, Csehország és Litvánia), míg a szekularizált és nagyobb iszlám közösséggel rendelkező országok, mint például Franciaország és Belgium, valamint Nagy-Britannia erőteljesen ellenzik ezt a kezdeményezést. A vallás viszonylag hangsúlyos megjelenése egyébként főként az Európai Néppárt (EPP) politikájában figyelhető meg az európai parlamenti formációk között. Az EPP számára azonban a vallás főként a római katolicizmussal és az iszlámmal való párbeszédet jelenti az ökumenizmus szellemében. Nyilvánvalóan ennek a befolyásnak a további erősödésére lehet számítani a jövőben, az EPP térnyerésével párhuzamosan. 
Június elején Ben Bot holland külügyminiszter Berlinben, a Humboldt Egyetemen tartott beszédében azt mondta: az EU-t a szétesés veszélye fenyegeti, és a kormányoknak át kell gondolniuk, hogy az unió nem lépett-e túl eredeti céljainak megvalósításán. Alighanem hamarosan kiderül, hogy az unió a széthullás, a politikai integráció erőltetése, vagy pedig egy szabadabb gazdasági integráció felé veszi-e az irányt.