Vissza a tartalomjegyzékhez


Egészséges áramkimaradás

A 2003. augusztusi amerikai áramkimaradás azzal járt, hogy javult a levegő minősége az Egyesült Államok északkeleti és Kanada délkeleti területein. Az erőművek leállása következtében a rá következő éjszaka folyamán jelentős mértékben csökkent a levegőt szennyező anyagok kibocsátása - olvasható a New Scientist című brit tudományos folyóirat legújabb számában, utalással a Maryland állambeli College Park egyetemének meteorológusaira.

Huszonnégy óra elteltével a levegő kén-dioxid-tartalma 90 százalékkal, az ózoné felére csökkent, s ezzel egyidejűleg 40 kilométerrel nőtt a látótávolság az érintett területeken. A Russel Dickerson vezette kutatócsoport tagjai „megragadták” az egyedülálló lehetőséget arra, hogy mérjék a levegő minőségét az erőművek kibocsátása nélkül”, és a katasztrofális áramkiesés másnapján Pennsylvania államba repültek, hogy ott méréseket végezzenek. Megállapították, hogy a közlekedés okozta légszennyezés nem változott. Jelentősen csökkent azonban az olajjal, szénnel vagy földgázzal működtetett erőművek által kibocsátott szennyező anyagok mennyisége a levegőben.