Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VIII. évfolyam, 23. szám, 2004. június 03

Belpolitika

Sebestyén István
Politikuscsemeték: üzlet vagy a háztartás?

A Fidesz parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi annak feltárására, hogy milyen összefüggés van a Matávnak juttatott 3,2 milliárd forintos beruházási adókedvezmény, és a telekommunikációs vállalat által Medgyessy Péter fia lobbicégének adott százmilliós megbízás között.  A nagyobbik ellenzéki párt szerint több nagyvállalat is azért kötött szerződést a miniszterelnök fiával, hogy „ápolja” kormányzati kapcsolatait.


Újra a gyógyszerárakról

A rendkívüli parlamenti ülésen nyilatkozik a kormány arról: támogatja-e Bőhm András és Szabó Lajos javaslatát a gyógyszerárak befagyasztásáról - mondta Gál J. Zoltán szerdán, a kormányülést követő sajtótájékoztatón. A kormány célja továbbra is az, hogy megakadályozza „a gyógyszerárak elszabadulását” - hangsúlyozta a kormányszóvivő. Hozzátette: a parlament ülésének összehívása szükséges ahhoz, hogy kialakuljon az a szabályozás, amely az Alkotmánybíróság szabta keretek között, a mindenkori kormány számára lehetővé teszi, hogy beavatkozzon a gyógyszerpiacba. Elmondta azt is: a kormány ugyanakkor a tárgyalásos megoldásban hisz, ezért folyamatosan egyeztet a gyógyszergyártókkal. 


Fokozott tempó az M7-esen

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter huszonnégy órás munkarendet írt elő az M7-es autópályán zajló burkolat-felújításra, hogy június 10-ig biztonságosan befejezhető legyen a munka forgalomeltereléssel járó üteme - adott ki közös közleményt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és az Állami Autópálya Kezelő Rt. A várhatóan legforgalmasabb időszakban, azaz június 6-án, vasárnap délutántól hétfő reggelig a közlekedők gyorsabb hazaérésének érdekében ideiglenesen szabaddá teszik a lezárt sávokat. A Hetek információi szerint a gyorsított és fokozott munkatempó elrendeléséhez hozzájárult, hogy Csillag István közlekedési miniszternél kormánypárti politikusok nehezményezték, hogy miért éppen az EP-választási kampány idején „dugaszolják be” a fővárost.


Mindenki az adócsökkentés mellett

Az adócsökkentés ígéretével kampányol az SZDSZ. A liberális párt az országgyűlési képviselőket - pártállástól függetlenül - meghívta az általuk kidolgozott úgynevezett Adó Charta Parlament elé szervezett nyilvános aláírására.


Hajdú Sándor
Egy gömb fagyitól 1973-ig

A Fidesz kevesli a kétforintos üzemanyagár-csökkentést, mivel véleményük szerint a jövedéki adó legalább húszszázalékos csökkentésére volna szükség ahhoz, hogy a gazdálkodók és a fuvarozók versenyhelyzetben maradjanak Európában. A fogyasztás megnövekedése és a gazdaság gyorsulása kompenzálná a költségvetés kieső bevételeit. Szakértői vélemények szerint - a nemzetközi olajár drasztikus növekedése alapján - akár 300 forintos benzinárra is számíthat a magyar gazdaság. 


Somorjai László
Nem túl mesés történet
Tovább a cikkhez >>>

Kulcsár csak az ügyészségen vall

Szerda esti lapzártánkig még nem derült ki, hogy Kulcsár Attila, a K&H Equities többmilliárdos sikkasztással gyanúsított volt igazgatója a Fővárosi Főügyészségen tette-e a magyar belpolitikai életet „megrázó” tartalmú tényfeltáró vallomást. Pedig az előzmények azt sejtették, hogy a „nagy karriert” befutott egykori nagykanizsai pénzváltónak fontos közlendője van. A különös az volt, hogy a K&H volt igazgatója a rendőrség helyett az ügyészségen kívánt vallomást tenni, valamint a közelmúltban viharos gyorsasággal ügyvédet váltott. Kulcsár vallomása kapcsán többen elképzelhetőnek tartják, hogy az esetleg hatással lesz az EP-választások kimenetelére. Papp Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának vezetője bejelentette: a K&H brókercégének ügyében a rendőrség közel kétszázhatvan személyt hallgatott ki, akiknek nem volt panaszuk a rendőrséggel szemben, de az ügy néhány gyanúsítottja közölte, csak az ügyészségen hajlandó vallomást tenni. A képen Zámbó Gyula, Kulcsár Attila védőügyvédje.


Gazdaság

Major Nóra
Vitatott kanadai modell

Akár másfél éven belül is megvalósulhat a kormány új terve, az úgynevezett kanadai modell, amely szerint 20-25 százalékkal csökkentenék az államilag támogatott lakáshitelek felvételéhez szükséges önrész nagyságát. Az Észak-Amerikában egyébként már ötven éve sikeresen működő ingatlanfinanszírozási rendszer átvétele nagy segítséget jelenthet a pályakezdőknek a lakástulajdon-szerzésben. Míg a kormányzati szakértők és a hitelfolyósító kereskedelmi bankok messzemenően támogatják a terv megvalósulását, vannak, akik inkább arra figyelmeztetnek, hogy semmi sincs ingyen. A minimális önerő nagyon is megtévesztő és veszélyes lehet egy olyan fiatal számára, aki nem rendelkezik még megfelelő jövedelmi bázissal a hitel törlesztéséhez!


Kalmár Erika
Előretör a devizahitel

Jól startoltak a devizaalapú lakáshitelek, néhány hónap alatt pár százalékos részesedéshez jutottak a lakáshitelek piacán. Szakértők szerint ez a tendencia várhatóan tovább folytatódik, mivel az állami kamattámogatású hitelekhez viszonyítva is kamatelőnyt nyújt a hitelfelvevő számára. Ez a különbözet kompenzálhatja az árfolyamváltozásokból fakadó kockázatot. 


Birovecz László
Olcsóbb lesz a telefonálás

Noha az új hírközlési törvény január elsején lépett életbe, a távközlési szektorban csak az elmúlt hetekben történtek igazán jelentős változások. A két és fél évvel ezelőtti liberalizációt követően az azóta is állóvízként jellemezhető távközlési piac most végre megmozdulni látszik. Ennek egyik elősegítője a számhordozhatóság biztosítása, valamint egy, a lakossági ügyfeleket megcélzó, olcsó telefonálást biztosító távközlési cég megjelenése a hazai piacon.


Munkatársunktól
Hároméves csúcson a GDP

Meglepetésszerűen jól teljesített a magyar gazdaság az év első negyedévében. A kutatók várakozásait jóval felülmúlva 4,2 százalékkal nőtt a GDP az előző év azonos időszakához képest. A gazdaságelemzők szerint a gyorsuló növekedés jelei már az év végén mutatkoztak, ám ekkora bővülésre nem, csupán 3,5-3,6 százalékra számítottak.


Kardos Anikó
Pünkösdi hangulat a tőzsdéken

Halvány emelkedést mutattak a nemzetközi részvénypiacok a pünkösd miatt megrövidült kereskedési héten. A kereskedés hangulatát elsősorban az olajár mozgása határozta meg, az újabb terrorakciók miatti bizonytalanság jelentősen hatott főképp az elsődlegesen érdekelt cégek árfolyamára. Így az újabb olajárcsúcs hatására erősödtek a kitermelésben érdekelt cégek, gyengültek viszont az autógyártók, légitársaságok, és a konjunktúra alakulására rendkívül érzékeny technológiai szektor cégei. Az eurózóna inflációja kétéves csúcsra, 2,5 százalékra emelkedett májusban, az ok itt is az olajár megugrása volt. Amerikában a vártnál hajszállal gyengébb első negyedéves GDP-adat, valamint az új munkanélküliek növekvő száma ismét távolabbra tolta egy lehetséges kamatemelés időpontját. A BUX, hasonlóan a külföldi piacokhoz, mérsékelt emelkedést mutatott, 11 174 ponton zárva a hetet.


Háttér

Hetek-összeállítás
Jönnek és szónokolnak

A kormánypárti politikusok a demokráciát, az ellenzékiek a kormány megbüntetését „ígérik” az európai parlamenti választások kapcsán. Az elmúlt napokban újra politikusok és pártaktivisták járják az országot. A Fidesz részéről Orbán Viktor és Schmitt Pál mellett Pokorni Zoltán és Kövér László is aktívan kampányol. Az MSZP-ben a párt teljes vezetése „beindult”: Kovács László mellett Horn Gyula és Szili Katalin is az országot járja. A szabad demokraták Kuncze Gáborra és Demszky Gáborra „esküsznek”, az MDF kampánya pedig úgy tűnik kizárólag Dávid Ibolya pártelnökre épül. 


A kampány árnyéka

Az idei kampány sem marad el botrányok nélkül. Baján, a város főterén az MSZP mellett korteskedni igyekvő Medgyessy Péterbe kívánták fojtani a szót füttyögető ellenzékiek. A huszonöt fős társaságot végül a miniszterelnök erélyessége és a többség nemtetszése „leszerelte”. Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője ennél rosszabbul járt, mivel a lakása előtt parkoló autóját rongálták meg. A fiatal politikus elmondása szerint vasárnap telefonon zaklatták egy kőbányai fideszes szórólap miatt. Másnap az ismeretlen tettes, vagy tettesek, vélhetően egy csavarhúzóval tették tönkre nemcsak a politikus, hanem felesége autójának zárjait is, aki ezért nem tudta kinyitni az autóját, és kénytelen volt feltöretni azt. A politikus nem tartja véletlennek, hogy a környéken csak a házuk előtt álló két autót rongálták meg.


Hit és értékek

Répás László
Egyházatyák az Antikrisztusról

Az elmúlt kétezer évben, amióta János apostol először - és egyedüliként - használta leveleiben az Antikrisztus kifejezést, amely Krisztussal, vagyis a Felkenttel, a Messiással szembenállót, illetve az Ő helyét elfoglalót jelenti, a Krisztus végső ellenségének személyéhez kapcsolódó nézetek és felfogások igen sokszínű változáson mentek keresztül az egyháztörténelemben. Adódik ez abból is, hogy noha János az egyetlen, akinek feltehetőleg az első század végén írt leveleiben ez a kifejezés előfordul, a teljes Szentírásban elszórtan azért jóval több utalás és konkrét kijelentés foglalkozik olyan személlyel, illetve személyekkel, csoportokkal, politikai rendszerekkel, illetve végső soron egy szellemiséggel, amely közvetlen vagy közvetett módon kapcsolatba hozható egy, az egész emberi történelmen végighúzódó antikinyilatkoztatással, amely csak az emberi történelem végkifejletében, az úgynevezett eszkatológikus korban válik egyre nyilvánvalóbbá és kézzelfoghatóbbá. 


Interjú

Szlazsánszky Ferenc
Ki mehet a végén?

„Állítom, hogy megnyerjük az emberek többségének bizalmát” - fogalmazott a június 13-ai európai parlamenti választással kapcsolatban a Heteknek adott interjúban Schmitt Pál. A Fidesz alelnöke szerint a kormányoldal szorong, mert a választók most számon kérik az elmúlt két esztendő hibáit és bűneit. 


Tóth Ágnes, Makki Marie-Rose
Legálisan is pokol

A prostitúció tulajdonképpen szexrabszolgaság, az emberi személyiség fogyasztói áruvá silányítása, megalázása, kisemmizése. A prostitúció szabályozása, bárminemű legalizálása az egyöntetű külföldi tapasztalatok szerint a korrupció megugrásához, a magánélet totális válságához és a szervezett bűnözés elburjánzásához vezet - állítják hazai és külföldi szakértők. A fegyver- és a drogkereskedelmet is leköröző iparágnak Magyarország válhat az európai központjává, ha a prostitúció az erősödő nyugat-európai tendenciának megfelelően nálunk is legálissá válik. Márpedig úgy tűnik, a prostitúcióhoz kötődő, rendkívül jól szervezett nemzetközi bűnözés a politikai és gazdasági elitig elérve mindenhol komoly nyomást gyakorol a törvényesség elfogadtatására. A prostitúció visszaszorításában idáig egyedül hatékonynak a svéd joggyakorlat bizonyult, amely a prostituáltat áldozatként, a férfi klienst és a futtatót pedig bűnözőként kezeli. 


Szlazsánszky Ferenc, Hajdú Sándor
Ököl helyett kézfogás
Interjú Kovács László külügyminiszterrel, az MSZP elnökével

Azért is érdemes bennünket támogatni, mert amennyiben az Európai Parlamentben a magyar képviselők között azok vannak többségben, akik a kormánnyal azonos értékrendet, politikát és stílust képviselnek, akkor a kormánypolitika és az uniós képviselők többségének a tevékenysége erősíti egymást, míg ellenkező esetben jelentősen gyengülhet az ország érdekérvényesítő képessége. 


Szlazsánszky Ferenc, Hazafi Zsolt
Szorong a kormányoldal
Interjú Schmitt Pállal, a Fidesz-MPSZ alelnökével

- Ha ironikusan fogalmazhatok, két szélső pont között mozog az érdeklődés: az egyik az, hogy nyithatok-e cukrászdát Bécsben, a másik, hogy nyithatok-e Kőbányai világost Bécsben. De komolyra fordítva a szót, sajnálatosnak tartom, hogy sokan keveset tudnak az Európai Unió működési mechanizmusáról, akár a tanácsról, akár a bizottságról, akár a parlament tevékenységéről. Pedig sokak napi életét befolyásolja, hogy mostantól fogva nem egy parlament, hanem kettő hoz az életünket befolyásoló, irányító törvényeket és rendeleteket.


Külpolitika

Széchey Noémi
Ultimátum Arafatnak

Egyiptom szakítani látszik korábbi palesztinpárti politikájával, és felszólította Jasszer Arafatot, a Palesztin Hatóság elnökét, hogy június 15-ig mondjon le a palesztin katonai erők fölötti ellenőrzés jogáról, ellenkező esetben azzal kell szembenéznie, hogy Egyiptom - és az Egyesült Államok - szabad kezet adnak Ariel Saron izraeli miniszterelnöknek a palesztin vezető „elmozdítására”. Az egyiptomi ultimátum mögött izraeli lapvélemények szerint az Egyesült Államok jóváhagyása áll. Az események azt követően gyorsultak fel, hogy az al-Kaida szaúd-arábiai véres túszejtő akciója ismét rávilágított a sivatagi királyság iszlamizálódásának veszélyére. A szaúdi uralkodóház esetleges bukását viszont Jordániában és Egyiptomban is radikális fordulat követhetné. Ezt a forgatókönyvet érthető módon egyik kormány sem akarja megkockáztatni, inkább megkísérlik Izraellel összefogva megfékezni a palesztin terrort.


Busa Viola
Az al-kaidások olajra léptek

Miközben sokan aggódva figyelték az olajárak elmúlt időszakbeli emelkedését, az al-Kaida újabb rémtett elkövetésével adott jelt magáról. Ezúttal arról próbálta meggyőzni a nyugati világot, hogy nemcsak politikai választások eredményét tudja manipulálni, hanem a világgazdasági folyamatokba is képes beleszólni. A szaúdi túszdráma után ugyanis az olajárak a várakozásoknak megfelelően tovább emelkedtek, erősen megközelítve a húsz évvel ezelőtti csúcsmagasságú árakat. Nyugati elemzők már korábban is figyelmeztettek arra, hogy a szaúdi királyság destabilizálását célzó merényletek megszervezésével bin Ladent kettős cél vezérli: egyrészt az ország területén található iszlám szent helyek feletti ellenőrzés megszerzésére törekszik, mert ezek segítségével legitimizálhatná küldetését, másrészt pedig az olajmezőkre is szemet vetett, hiszen az ezekből származó bevételekből gond nélkül finanszírozhatná az általa meghirdetett globális dzsihádot.


Borbély Lóránt
Európai bűnbocsánat Kínának

Tizenöt éve, 1989 tavaszán zajlottak le Pekingben a híres Tiananmen téri diáktüntetések. 1989. június 4-én azonban a diákremények szertefoszlottak, mivel a kínai hadsereg egységei leverték a megmozdulásokat. Másfél évtizeddel az események után Kína álláspontja az ügyben még mindig változatlan. Az évfordulóhoz közeledve, június 1-jén a kínai külügyminisztérium szóvivőjének sajtótájékoztatóján - hosszú idő óta ismét - hivatalos értékelés hangzott el a kínai kormány 89-es Tiananmen téri akciójával kapcsolatban. A szóvivő megerősítette a korabeli „döntés” helyességét, amelyet az azóta elért eredményekkel indokolt.


Sport

Lugosi Zoltán
Portugáliára figyel a futballvilág

Az európai futballbajnokságok befejeztével kontinensünk focirajongói már az utolsó előkészületi meccsekre és a várható nemzeti tizenegyek névsorára kíváncsiak. Hiába hoztak sok érdekességet a nemzeti bajnokságok, mindazok, akik az erőltetett „futballprogram” miatt nem akarnak lemaradni az eseményekről, kénytelenek lezártnak tekinteni a bajnoki pontvadászatokat. A tizenhat válogatott négy csoportban, nyolc helyszínen veszi fel a küzdelmet egymással. A nyitómérkőzés június 12-én lesz Portóban: a házigazdák a görögökkel mérkőznek. 


L. Z.
Közeleg az olimpia

Alig két és fél hónap van hátra a 28. nyári athéni olimpiai játékok kezdetéig. Az augusztus 13-án kezdődő viadal a sportvilág legnagyobb eseménye lesz, amelyen a föld több ezer sportolója méri össze tudását a legkülönfélébb sportágakban, a műugráson át a labdarúgásig.


NBA: Mint a régi szép időkben

A bal oldali képen látható, sérülése miatt arcvédőben játszó Richard Hamilton vezetésével a Detroit Pistons kosárlabdacsapata az NBA Keleti főcsoport döntőjében 4:2-es összesítéssel bizonyult jobbnak az Indiana Pacers gárdájánál, így bejutott a sorozat nagydöntőjébe, ahol a Los Angeles Lakers lesz az ellenfele.


Szabadidő

Kánai András
Ötvenévnyi utcanév

Tabakmacher Gasse - vágja rá azonnal a hetvenéves Mészáros Gyuri bácsi, amikor megtudja, hogy sokáig a Dohány utcában laktam. Ezt el is várja az ember egy olyan városvédőtől, akinek nemrég jelent meg több évtizednyi munkájának summázata: Budapest teljes utcanévlexikona.


Programajánló

Ünnepi Könyvhét - új helyszínen, a Bazilika előtti Szent István téren zajlik a 75. Ünnepi Könyvhét június 3-7. között. A hivatalos könyvheti lista szerint 351 kötet jelenik meg a jubiláló rendezvényen. A fővárosi helyszíneken, így a Vörösmarty téren, a Móricz Zsigmond körtéren, a Ráday utcában, a Liszt Ferenc téri Írók Boltjában, Óbudán a Fő téren, a Budai Várban pedig a Szentháromság téren folynak majd a könyvdedikálások, illetve író-olvasó találkozók. A vidéki nagyvárosok közül Miskolc és Balatonfüred csatlakozik a könyvünnephez.


Szubotics Mariann
Ház szikrázó szépségeknek

Magyarországon van egy különleges ház, amely nem csak külseje miatt más, mint a többi - elsősorban belső látnivalói miatt vonzza a látogatókat az ország minden részéről. Ezt a „nagy méretű ékszerdobozt” Benkő Géza álmodta meg Kaposváron. Az orvos és műkedvelő geológus barátságosan kalauzol meseszép, hazai és külföldi tájakról származó értékei között. 


Színes

Tehergépkocsi-vezetőből feltaláló

Brian Bennett egyáltalán nem nevezhető meggyőző médiasztárnak. Este egy londoni bárban üldögélve és cigarettázgatva próbálja meg kipihenni átlagosnak egyáltalán nem mondható napjának fáradalmait. „Csak úgy cikáznak a gondolataim. Két hírműsorban szerepeltem, nyolc újságnak adtam interjút, és tizenkét rádióműsorban készítettek velem élő riportot” - meséli. Anglia legnagyobb kereskedelmi televíziója akarta megtudni tőle, hogy egy nyugdíjas tehergépkocsi-vezető hogyan talál fel egy olyan krémet, amely megvédi a bőrt az antibiotikumos kezelésekkel sem gyógyítható Staphylococcus aureus fertőzéstől. Ha azonban csupán erről lenne szó, Bennett ma is egy átlagos nyugdíjas csendes életét élné. Az ő szere azonban az újrafertőződést is megakadályozza. Hogyan készítette el ezt a csodaszert? 


DUMA PLÁZA

Egyszer egy olyan múzeumban voltam, ahol azokat a karokat és lábakat állították ki, amelyek más múzeumokban lévő szobrokról hiányoznak. (internetgraffiti)


Hat és fél óra salakon

Az új játékszabályok 1973-as bevezetése óta számított újabb tenisztörténelem leghosszabb egyes játékában Fabrice Santoro legyőzte szintén francia versenytársát, a harminckettedik helyen kiemelt Arnaud Clementet. Hat óra harminchárom percet töltöttek a pályán, míg - egy kis áramszünetet is kibírva - végül 6:4, 6:3, 6:7, 3:6, 16:14-re Santoro nyert a French Openen. 


Beteg előtt köpönyeg


A munka boldogít

Az agyat vizsgálva arra az eredményre jutottak az atlantai Emory Egyetem kutatói, hogy nagyobb elégedettséget okoz a munkával megszerzett pénz, mintha valaki például szerencsejátékon nyer. Az önkéntes jelentkezők két csoportjából egyeseknek feladatokat kellett megoldaniuk egy videójáték-szimulációban egy megadott összegért, míg mások munka nélkül jutottak hozzá ugyanazokhoz a „javakhoz”. A vizsgálat eredményei szerint erősebben stimulálódott azok agya, akik megdolgoztak a pénzükért. Az agy jutalomközpontjában ugyan több terület is aktiválódott, amikor a kísérleti személy pénzhez jutott, a striatum azonban, amely a jutalom feldolgozásáért és a hozzá kapcsolódó örömérzetért felelős, csak abban az esetben, ha az azt megelőző munkavégzés eredménye volt. „Valószínűleg így van az agyunk kialakítva. Nem arra vár, hogy szépen hátradőlve az ölébe pottyanjon minden - nyilatkozta Greg Berns, a kutatásban résztvevő egyik pszichiáter. - Nem véletlen, hogy nagyon fontos szerepe van szinte mindenben, amit csinálunk.”


Új kedvenc: a hangya

Valószínűleg minden idők leginkább költségtakarékos háziállataként immáron a hangyák is bevonultak a spórolásról híres német köztudatba. A nürnbergi Interzoo 2004 kiállításon, melyen több mint 1100 cég képviseltette magát, a kutyafogkrém és egyéb luxuscikkek mellett a hangyafarmoknak is nagy keletje volt. Amellett, hogy törvény által tiltott a hangyafészkek irtása Németországban, az érdeklődés annak is köszönhető, hogy ezek az állatok kis helyen elférnek, nem esznek túl sokat, nem büdösek, nem zajosak, rendkívül tiszták és érdekes figyelni munkájukat. Egy kolónia ára 2500-3000 forinttól egészen 200-300 ezerig terjedhet.  (Ananova)


Papagájszórakoztató

Jó hír unatkozó papagájoknak, hogy elkészült a világ első, külön a kalitkás kedvencek számára forgatott filmje. A DVD-n kapható „Pollyvision: Csak papagájoknak” című nyolcvanperces mű vadon élő fajtársaik mindennapjait örökíti meg az ehhez tartozó hangeffektusokkal együtt. Első vetítését a készítők a május 31-jei Papagáj Világnapra tervezik. Az alkotásnak remélhetőleg zajos fogadtatásban lesz része. (Reuters)


Ugatásfigyelő

Tanfolyam indult börtönőrök számára a kutyák ugatásáról Izraelben. Tudományosan kimutatott tény, hogy hallhatóan változik az ebek csaholása attól függően, amit éppen látnak. A Jedijot Achronot izraeli lap szerint a külön erre a célra kifejlesztett elektronikus jelzőrendszerrel - mely az egyes börtönök őrkutyáinak ugatásanalízisére épül - észlelhető lesz, ha valami történik a körletben. Az udvaron átosonó macskát zöld, gyanúsabb neszeket sárga, a szökésben levő rabot piros fény felvillanása jelzi.


Elefánt a bíróságon

Hat hónap próbaidőt kapott egy állatkert Tennessee-ben, hogy meggyőzze a bíróságot a tavaly Los Angelesből átszállított Ruby nevű elefántjuk megfelelő adoptációjáról. Az állat előző gazdái ugyanis - az ormányos boldogtalanságára hivatkozva - pert indítottak az állatkert ellen. „Amennyire én tudom, ez az első olyan eset, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak kell eldöntenie, elégedett-e egy elefánt, vagy sem” - nyilatkozta az ügy egyik szóvivője. A Los Angeles-i állatkert szerint Rubyt megviselte régi társától való elszakadása. Jobbára magányosan tölti idejét és a szaporodásra sem mutat hajlandóságot.  (Reuters)


Mi van a képen?

3. Karosszériateszt kipipálva


Tollhegy

Egy kémtörténet vége
Tovább a cikkhez >>>

Tisztelt Szerkesztőség

Úgy tűnik, hogy a nemzeti egyéniség kérdése sehol sem olyan fontos és szenvedélyesen vitatott kérdés, mint Magyarországon. Ha egy franciát megkérdezünk, ki a francia, azt feleli: „én vagyok”, és ugyanakkor csodálkozik a kérdés együgyűségén. Nálunk ez a kérdés nem együgyű, és úgy látszik, nemzeti egyéniségünk lényegét képezi.  Szlovéniában ezt a kedves, melankolikus mosolyra késztető történetet hallottam: az üdvözítő visszatért, és Szlovéniába is ellátogatott. Járta az országot, a hegyeket és a völgyeket, és az egyik útkereszteződésnél egy emberre lett figyelmes, aki egy kövön ült és keservesen sírt.


Tisztelt Szerkesztőség

Legfiatalabb gyermekem, Zsófia időnként hazahozza a Heteket. Az április 23-i számukban megdöbbentő s egyben igaz írásokat közöltek a magyar holokausztról (). Nyilvánvalóan a Jad Vasem Intézet a felmérést jól, alapos kutatások alapján végezte, magam személyesen négy, talpig becsületes embert ismertem meg, akik zsidó üldözötteket bújtattak, s meg is mentettek. Tudomásom szerint édesapám s öccse nem kaptak ezért semmiféle hivatalos köszönetet, bár ő édesanyám sopánkodására, hogy mindnyájunkat agyon is lőhettek volna, mindig azt válaszolta, azt tettem, amit kellett, s nem éppen dicsérő szavakat mondott a fasisztákról, Hitlerről, s a nyilasokról…


Vélemény

Peremiczky Szilvia
Semmi nem az, aminek látszik

Roger Bacon középkori angol filozófus már évszázadokkal ezelőtt megfogalmazta keserű megállapítását a propaganda örök sikerének titkáról: „Audacter calumniare, semper aliquid haeret - Rágalmazz csak nyugodtan, valami mindig megmarad belőle.” Holott abban a korban még nem létezett média, amely ma lehetővé teszi az információk minden eddiginél szabadabb áramlását, ám éppen az információ dömpingje miatt álhírek ezreit repítheti világgá, miközben a több ezernyi hír közül gyakran nehéz kiválasztani, hogy melyik hiteles. 


Siposhegyi Péter
Nem ér a nevük

Valaha a vörös színű világmegváltás negyedik évében egy híres perben a bíró megkérdezte az elsőrendű vádlottat, hogy hívják eredetileg. Ő megmondta, a bíró elégedetten hátradőlt. A név nem volt azonos azzal a másikkal, amelyen ismertté vált a világhírű koncepciós per alanya. Akinek még a neve sem az igazi, az valószínűleg másban sem becsületes - ennyi az üzenet a múltból. Valahogy így vagyok a mai magyar politika szereplőivel. Jeligék vannak, címkék ugyancsak. De vajon a címke mit fed? Edényt, vagy lényeget? Meggyőződésem, hogy az utóbbit semmiképpen.