Vissza a tartalomjegyzékhez

Lugosi Zoltán
Nem várt párosítás a fináléban

Mint már ismeretes, idén az FC Porto és az AS Monaco mérkőzik a Bajnokok Ligája fináléjában. Az, hogy a végén majd melyik csapat emelheti a magasba a serleget, az a május 26-ai, Gelsenkirchenben lejátszandó összecsapás után derülhet ki. A bajnok kilétére tippelni lehet ugyan, de az idei szezon eddigi történései alapján elmondható, hogy nem könnyű feladat.


A monacóiak diadalmenete meglepte a futballvilágot Fotó: Reuters

Ha a két egyesület múltbéli eredményeit vesszük alapul, akkor a Porto tűnik az esélyesebbnek. A tizennyolcszoros portugál bajnok ez idáig harmincnyolcszor indult nemzetközi kupákban, 218 mecscset játszottak, amelyből 104-et megnyertek. A tavalyi UEFA-kupa siker előtt, 1991-ben, 1994-ben és 1998-ban is ők vihették haza a trófeát. A BL-ben az 1972-ben elvesztett fináléval szemben 1987-ben már megnyerték a sorozatot, és begyűjtötték a világkupát is. A mostani kiírás csoportmérkőzéseit követően a Real Madrid mögött másodikként végezve jutottak be a nyolcaddöntőbe - a Manchester Unitedet búcsúztatva léptek tovább.
Ezután következett a Lyon, majd a döntőbe jutásért a Deportivon kellett túljutniuk. Tiszteletre méltó, hogy a Porto az egyenes kieséses rendszerben még nem talált legyőzőre. A végső győzelem megszerzésére törekvő kék-fehérek trénere, Jose Mourinho kijelentette: „Semmi kétség, történelmet írtunk azzal, hogy a döntőbe jutottunk. A Porto és a Benfica is ért el ugyan korábban sikereket, de ami emeli a mi döntőbe jutásunk értékét az az, hogy az új rendszerben a legerősebb nemzeti bajnokságokkal rendelkező országok akár négy csapatot is szerepeltethetnek a Bajnokok Ligájában.”
A Monaco, a Reims, a Saint-Étienne és a Marseille után a negyedik francia csapat, amelyik elmondhatja magáról, hogy BL-döntőben szerepelhet. A fent említett gárdák közül, viszont csak a marseille-i csapat tudott győzni a fináléban 1993-ban. Didier Deschamp edző legénységére vár tehát a feladat, hogy tizenegy év után ismét francia kézbe kerüljön a trófea. A hercegség kedvencei 1919-es alapításuk óta hétszer szerezték meg a francia bajnoki címet. A nemzetközi kupákban huszonkétszer indulva 112 meccset játszottak; 45 győzelem mellett 31 döntetlen és 36 vereség az eddigi mérlegük. Legnagyobb sikerüket az 1992-es év hozta, amikor is a KEK-ben a fináléig jutottak, ahol vereséget szenvedtek a Werder Brementől.
Az idén a Monaco először a főtáblán megnyerte a csoportját, a nyolc közé jutásért pedig a Lokomotiv Moszkvát búcsúztatta. Ezután jött a Real Madrid, akit szintén a Lokomotívhoz hasonlóan „csak” idegenben lőtt több góllal ejtettek ki. A Chelsea kiverése még nagyobb fegyvertény, mert aki látta a mérkőzéseket, megerősítheti, hogy akár a londoni csapat is simán bejuthatott volna a fináléba.
Összegzésként elmondható, hogy mindkét együttes már idáig is sokat tett azért, hogy a mostani kupasorozat a „meglepetések idénye”-ként vonuljon be sportág történelemkönyvébe. A döntő után azonban már csak a győztes alakulat mondhatja el magáról, hogy feltette a pontot az i-re.