Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-hírösszefoglaló
Fidesz: fordulat Irak-ügyben

Az amerikai fegyőrök által megalázott iraki foglyokkal kapcsolatos botrányt követően a Fidesz radikálisan megváltoztatta a magyar katonák iraki szerepvállalásával kapcsolatos addigi álláspontját. Áder János, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője május 5-én, az amerikai nagykövettel történt találkozója után még megerősítette, hogy a kérdés nem válhat kampánytémává, és amíg a magyar csapatok el tudják látni feladatukat, addig a Fidesz nem támogatja idő előtti hazarendelésüket. Mégis néhány nappal később Orbán Viktor már úgy fogalmazott: „mivel emberileg és erkölcsileg vállalhatatlan dolgok történnek Irakban”, a Fidesz kivonná a magyar katonákat. Az ellenzéki párt véleményében beállt változást követően kedden este került nyilvánosságra egy amerikai civil férfi brutális kivégzéséről készült videofelvétel. Az elkövetők - feltételezhetően az al-Kaida terroristái - az iraki foglyok bántalmazása miatti bosszúként kommentálták a megrázó képsorokat. 


Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Mégis kampánytémává tette az iraki szerepvállalást Fotó: MTI

Orbán Viktor pártja fordulatát az M1 Kedd Este című műsorában azzal indokolta, hogy a kínzások „elkezdték kihúzni a háború alól az erkölcsi alapot”. 
Pár órával korábban pedig, a Fidesz rendkívüli elnökségi ülését követően azt nyilatkozta: „Az iraki szerepvállalást nagyon világosan el kell választani a terrorizmus elleni küzdelemtől. Közösen kell kimondanunk, hogy az nem a terrorizmus elleni harc része, hanem valami más: egy kész helyzetből való szabadulás problémáját veti föl a magyar diplomácia számára.” 
„A nemzetközi, ENSZ által is támogatott iraki szerepvállalás oka a diktatúra megdöntése utáni demokrácia megteremtése és az emberi jogok kiteljesítése volt. Megdöbbentette a világot, hogy épp azok követnek el jogsértéseket Irakban, akik azért mentek oda, hogy a demokráciát építsék. A mostani körülmények között nincs esély arra, hogy elérjük a célunkat” - folytatta a volt miniszterelnök. A legnagyobb ellenzéki párt vezetője szerint az a megoldás, ha „a jelenlegi amerikai irányítás helyett az ENSZ irányítása alá helyezik az Irakban zajló műveletet”.
Orbán Viktor támogatta, hogy az ügyben négypárti egyeztetésre kerüljön sor, mert „egyik párt sem olyan erős, hogy ezt a problémát egymaga oldhassa meg”. Kérdésre válaszolva elmondta: képtelenségnek tartja az MSZP azon állítását, hogy a szövetség kampánytémává akarja silányítani az iraki kérdést: az iraki helyzet rendezése a világon mindenhol napirenden van, ez nem Magyarország ügye. 
Kovács László, az MSZP elnöke kijelentette, hogy elítélik az iraki hadifoglyok kínzását, de „a kivonulás erre nem válasz”, hiszen a magyar katonák „a rászoruló irakiakat segítik, és nem az amerikai katonáknak - főleg nem a bűncselekményt végrehajtó katonáknak - tesznek szolgálatot”. 
A négypárti konzultáción való részvételre az MSZP és a kormány is egyaránt nyitott. 
A pártelnök szerint „nem szabad, hogy az Irakban lévő katonák kivonulása, kivonása vagy ott maradása kampánytémává váljon”.
A magyar kormány sürgeti, hogy mielőbb alakuljon meg Irakban az ideiglenes kormány. Támogatja, hogy az amerikaiak tervek szerint június 30-ig adják át annak a hatalmat, és még az idén válasszanak. A magyar diplomácia feje szerint, ha a koalíció más tagjai úgy döntenének, hogy kivonulnak, ezzel pokollá tennék Irakban a helyzetet, mert terroristák, vallási fanatikusok ölnék egymást és a civil lakosságot, ami pedig beláthatatlan következményekkel járna a térségben. 
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter szerint Magyarországnak továbbra is ki kell állnia a demokratikus értékrend mellett. Mint mondta: „Nekünk nem Szaddám és néhány eszement fogdaőr között kell választanunk. Nekünk a diktatúra és a demokrácia értékrendje között kell választanunk.”