Vissza a tartalomjegyzékhez

Hechs László
Lecsapnak a ketyegő bombákra

Kettős öngyilkos merényletnek esett áldozatul tíz izraeli polgári lakos vasárnap délután, amikor bombák robbantak az asdódi kikötőben. Biztonsági szakértők szerint a dzsabalai menekülttáborból érkező merénylők valószínűleg nagyobb pusztítást terveztek, de bombáik idő előtt felrobbanhattak. Az elképzelés szerint a merénylők egy benzinkút vagy egy veszélyes vegyi anyagot tartalmazó tartály közvetlen közelében akarták felrobbantani magukat. Ha tervük sikerül, a robbanás, illetve a felszabaduló, másfél kilométeres sugarú körben elterjedő mérges gázok pillanatokon belül több száz ember életét követelték volna. Az Al-Aksza Mártírjai és a Hamasz a Hezbollah al-Manar televíziójában jelentette be, hogy felelősséget vállal a merényletért, amely a tíz halálos áldozat mellett tizenhat sérültet követelt. 


Palesztinok örömünnepe Gázában az asdódi terrortámadás után. A békefolyamat gyermekei Fotó: Reuters

Órákkal az után, hogy az izraeli biztonsági kabinet helybenhagyta a várható katonai hadműveleteket a Gázai övezetben, az izraeli légierő helikopterei három rakétát lőttek ki egy házra Gáza városban, ahol a hírszerzési adatok szerint az Iszlám Dzsihád vezetői rejtőzködtek. A légicsapást a fő célpont, Mahmud al-Harubi, az Iszlám Dzsihád egyik vezetője kisebb sérülésekkel, de túlélte. Ketten azonban meghaltak, míg tizennégy másik személy megsebesült. A légicsapás a honvédelmi minisztérium tisztségviselői szerint csak az első lépés a tervezett katonai akciók sorában. A hivatalos források által „folyamatos légi és szárazföldi hadműveletként” leírt akciók elsődleges célpontjai a Hamasz és az Iszlám Dzsihád vezetői lesznek. A biztonsági kabinet arról is határozott, hogy szárazföldi egységek hatoljanak be az övezetbe a terrorista infrastruktúra lerombolására. 
A lépésekre a vasárnapi kettős öngyilkos merénylet után került sor. Kedden éjszaka a Gázai övezet határán szárazföldi és páncélos egységek vonultak fel, hogy bármelyik pillanatban támadásra indulhassanak a gázai terrorista célpontok ellen.
A Hamasz a hírszerzési adatok szerint fokozta tevékenységét annak érdekében, hogy az övezetben megerősítse a Palesztin Hatósággal szembeni befolyását - nyilatkozták biztonsági források a Jerusalem Post című, angol nyelvű izraeli lapnak. A tervezett katonai akció, amely az övezet terrorista vezetői, valamint infrastruktúrája, és nem a polgári lakosság ellen irányul, nem éri el a „Védőfal” hadművelet méreteit, ezért tartalékosok behívására nem is kerül sor. Különbség azonban, hogy a tavalyi hadműveletek a Jordán folyó nyugati partjára korlátozódtak, és a Gázai övezetre nem terjedtek ki. A mostani hadművelet célja a mindennapi túlélés megnehezítése a palesztin terrorszervezetek számára, hogy ne maradjon erejük és idejük a terrorcselekmények szervezésére és végrehajtására.
Kedden délután, magyar idő szerint öt órakor az izraeli légierő Apache helikopterei három rakétát lőttek ki Harubi egyemeletes házára Gáza város Nasszer kerületében. A huszonhét éves Nasszer Jasszint és a negyvenéves Husszein al-Szarfandit, az Iszlám Dzsihád Al-Kudsz Brigádjának két tagját megölték a légicsapásban. A biztonsági tisztségviselők szerint a három héttel ezelőtt, az Erec átkelőnél három autóval végrehajtott terrorcselekményt Harubi szervezte meg. A palesztin médiajelentések szerint a sebesültek között négy gyermek is volt. A terroristák ellen végrehajtott légitámadást Khalid Batas, az Iszlám Dzsihád szóvivője „népirtásnak” bélyegezte, és a nemzetközi közösséget „passzív hallgatása” miatt marasztalta el. „A palesztin vér nem olcsó” - tette hozzá a Hamasz vezetője, Ahmed Jaszin sejk. Az asdódi két öngyilkos merénylő családja és hozzátartozói is elhagyták a Dzsabalija menekülttáborban lévő otthonaikat, mivel attól tartanak, hogy az izraeli katonák lerombolják azokat.
Izraeli kormányzati források szerint a biztonsági kabinet ülésén meghallgatták a hírszerzési adatokat, melyek szerint a Hamasz fokozza terrortámadásait annak érdekében, hogy az izraeli hadsereg esetleges egyoldalú kivonulását Gázából úgy tüntethesse fel, mintha az a Hamasz tevékenysége következtében történne. A tervezett szárazföldi és légi akciók nem egyszerűen válaszok a vasárnapi asdódi támadásra, hanem biztosítani akarják a terepet az izraeli hadsereg kivonulása és a gázai zsidó települések felszámolása előtt. 
A kormányülés végén Avraham Poraz igazságügyi miniszter azt nyilatkozta az izraeli rádiónak, hogy a terrorizmussal szemben állandó és lankadatlan harc szükséges: „A ketyegő bombákra, a terrort irányító és szervező csoportra le kell sújtani.” Eszerint Izrael fenntartja a jogot, hogy lecsapjon a cselekedni készülő terroristákra és azokra, akik útnak indítják őket a terrorcselekmények végrehajtására. 
A biztonsági kabinet utolsó, szeptemberi ülésén jóváhagyta a terrorista vezetők ellen végrehajtandó célzott támadásokat, és arról határozott, hogy Jasszer Arafatot egy később kiválasztandó időpontban „eltávolítják” a palesztin autonómia területéről. A mostani ülésen Arafat ügye nem került szóba, bár korábban több miniszter szorgalmazta, hogy ebben a kérdésben is döntés szülessen.
A kormányzati döntések célja világos üzenetet közvetíteni azon palesztin terrorszervezetek számára, amelyek a tervbe vett gázai visszavonulás előtti időszakot kihasználva meg akarják hódítani a „palesztin utcákat”. Az Izraelben járt amerikai tisztségviselők, köztük William Burns külügyminiszter-helyettes a legutóbbi megbeszéléseken kifejezték aggodalmukat a gázai kivonulást követő nappal kapcsolatban. Az amerikaiak káosztól és anarchiától tartanak, amelyben a Hamasz és az Iszlám Dzsihád veheti át a hatalmat. A mostani hadműveletek célja a Hamasz és az Iszlám Dzsihád semlegesítése, és amennyire lehetséges, a Palesztin Hatóság megerősítése, hogy az az izraeli kivonulást követően átvehesse a térség ellenőrzését. 
Az asdódi kettős merénylet csak növelte az egyoldalú gázai kivonulás kérdőjeleinek számát. Az izraeli szűkebb kabinet ülésén elhatározott katonai lépések figyelmen kívül hagyják, hogy a Palesztin Hatóság gerincét alkotó Fatah az Al-Aksza Mártírjai Brigád társtettese a kikötő ellen stratégiai céllal végrehajtott támadásban.