Vissza a tartalomjegyzékhez

Varga József
A Kismedve a futball trónján

A La Gazzetta dello Sport értesülései pontosnak bizonyultak, a France Football Aranylabdáját az idén Pavel Nedved, a Juventus harmincegy éves középpályása nyerte el. Nedved, a francia Thierry Henryt és az olasz Paolo Maldinit megelőzve végzett az élen. Josef Masopust 1962-es győzelme után ő a második cseh játékos, aki átvehette a patinás trófeát. Az Öreg Hölgynek nevezett egyesület labdarúgóinak sorában pedig a hatodik, aki megkapta ezt a kitüntetést. Előtte Omar Sivori, Paolo Rossi, Michel Platini háromszor, valamint Roberto Baggio és Zinedine Zidane részesült ebben az elismerésben. 


A World Soccer és a France Football szerint is Pavel Nedved volt 2003 legjobb labdarúgója Fotó: Reuters

A pályafutását a Plzen csapatában kezdte. Édesapja, Václav Nedved, a hajdani csehszlovák másodosztályú bajnokság labdarúgója a kezdetektől a futballistakarrier felé irányította fiát, és Pavel jó alanynak bizonyult. A fiatal tehetségre a prágai nagycsapatok hamar felfigyeltek, a Dukla vitte el Plzenből, majd 1992-től a Sparta sportolója lett. 
Az egyesület játékosaként három bajnoki címet és Cseh Kupa-győzelmet szerzett. Akkoriban kapta a „Kismedve” nevet, és teljesítménye alapján hamarosan a válogatottba is bekerült. Játékának is köszönhetően a csehek az 1996-os angliai Európa-bajnokságról ezüstéremmel térhettek haza. 
Honfitársa, Zdenek Zeman, akkoriban az olasz Lazio mestereként ténykedett, és az ő kérésére Sergio Cragnotti, a Lazio akkori elnöke szerződtette Nedvedet. 
A rómaiaknál töltött öt szezon bajnoki címet és kupagyőzelmet eredményezett. Az utolsó KEK-döntőt az ő góljával nyerte meg a csapat a Mallorca ellen. 
A Luciano Moggi a Juventus sportigazgatója 2001 nyarán kihasználta, hogy a Lazio csak ímmel-ámmal tárgyal a cseh fiú szerződésének meghosszabbításáról, fizetése megduplázásának ígéretével a Real Madridba igazoló Zinedine Zidane pótlására, Torinóba csábította. 
Nedved ezt követően ékköve lett a Marcello Lippi edzette gárdának. Az elmúlt két évben a zebrákkal kétszer lett bajnok. Nem játszhatott viszont a Bajnokok Ligája májusi, Milan elleni fináléján. A Real Madrid elleni elődöntő visszavágóján ugyanis, bár gólt is szerezve a mezőny legjobbja volt, egy felesleges szabálytalankodás után sárga lapot kapott. A Juve nélküle csak árnyéka volt önmagának. Csak tizenegyesrúgásokkal dőlt el a találkozó, és a milánóiak birtokába került a serleg. Az Olasz Szuperkupa döntőjében viszont sikerült a visszavágás, a cseh válogatottal pedig csoportelsőként jutott ki a 2004-es Európa-bajnokságra.
Marcello Lippi vezetőedző ekképpen méltatta játékosát: „Nedved megérdemelte az Aranylabdát mindazért, amit ebben az évben tett. Csak keveseknek sikerült, amit ő véghezvitt. Megnyerte a scudettót és az Európai Szuperkupát, valamint a Bajnokok Ligája döntőjébe vezette a csapatot.” 
Zinedine Zidane, akinek pótlását tökéletesen hajtotta végre Nedved, szintén örömmel fogadta az eredményt:
„Amikor elhagytam a Juventust, a helyemre lépett, és csodálatos munkát végez. Boldog vagyok a sikere láttán, nagyon jó ember, nagyon jó játékos. Az eredményei önmagukért beszélnek. Az Aranylabda ritkán kerül rossz helyre” - fogalmazta meg véleményét az idén a FIFA által a világ legjobb játékosának választott francia labdarúgó.