Vissza a tartalomjegyzékhez

Széchey Noémi
Biofegyverdömping

A Dnyeszter menti Köztársaságból eltűntek, Londonban felbukkantak a nukleáris anyaggal szennyezett robbanófejek. A Moldáviából tizenkét évvel ezelőtt egyoldalúan kiszakadt, a nemzetközi jog által önállónak el nem ismert ország az illegális fegyverkereskedelem paradicsoma, a terrorizmus ellen harcot indító nyugati államok, közöttük Anglia is, a terrorcselekmények potenciális célpontjai. Vajon van-e összefüggés a kettő között?


Egy lebontásra váró amerikai „kísértethajó” az észak-angliai Hartlepool kikötőjében. Ilyen roncshajókra is szerelhet bombát az al-Kaida Fotó: Reuters

Az Oszama bin Laden által irányított al-Kaida terrorista szervezet titokzatos flottájának egyik hajóján nukleáris anyaggal szennyezett bombát akart eljuttatni Londonba, hogy azt a város egyik forgalmas kikötőjének iszapjába elrejtse, majd kedvező széljárás alkalmával azt felrobbantsa. 
A cél a térség radioaktív anyaggal való megfertőzése volt, aminek következtében több százezer ember kitelepítése vált volna szükségessé. A merényletet azonban az angol titkosszolgálat meghiúsította - állítja a G2 Bulletin, egy titkosszolgálati hírekkel foglalkozó online magazin, Patrick Mercerre, a brit konzervatív párt belbiztonsági árnyékminiszterére hivatkozva. Mercer szerint, aki az ellenzéki toryk terrorizmus-szakértője, a bombával gyanúsított teherhajót - a 26 tonnás MV Nishát - két évvel ezelőtt a különleges vízparti őrség erői tartóztatták fel a La Manche csatornán. Bár a feltartóztatott, indiai tulajdonban lévő hajó cukrot szállított, az al-Kaida által birtokolt, Angliába tartó hajó megijedt az ellenőrzéstől, és más cél felé vette az irányt. Bár a bomba nukleáris ereje kevés lett volna ahhoz, hogy nagy tömegek halálát okozza, arra azonban elég lett volna, hogy hatalmas pánikot keltsen a városban, és teljesen lebénítsa London belvárosát.
Az elmúlt héten Ken Livingstone, London polgármestere beszámolt arról, hogy az al-Kaida négy, London ellen tervezett merényletét hiúsította meg a titkosszolgálat: az úszó bombán kívül az észak-londoni zsidónegyedet ricinnel elárasztani készülő merényletet, a Heathrow-n egy utasszállító gép ellen föld-levegő rakétával elkövetni tervezett támadást, valamint egy könnyű célpont, mint például egy diszkó elleni merényletet sikerült meghiúsítani az elmúlt két évben.


„Piszkos bomba”-elhárítási gyakorlat az Egyesült Államokban. Számítanak rá Fotó: Reuters

Amióta néhány hónapja nyilvánosságra került, hogy Oszama bin Laden megszerzett tizenöt hajót, melyeknek tartózkodási helye ismeretlen, a nemzetközi rendőri szervek, Washingtonnak és a világ számos más fővárosának hivatalai egyre nagyobb figyelmet szentelnek a nyílt tengeri terrortámadás veszélyének.
Egy száznyolcvanegy oldalas al-Kaida-kézikönyv szerint a terrorista szervezet már több mint két éve kiemelt célpontként kezeli a tengeri kikötőket. A „tankönyv” bátorítja olyan ügynökök jelentkezését, akik „kikötőkben, reptereken vagy a határátkelőkön dolgoznak”. A „felrobbantandó és lerombolandó” célpontok listáján a következők szerepelnek: szórakozóhelyek, nagykövetségek, elsődleges gazdasági központok, hidak, stratégiai épületek, fontos intézmények, katonai bázisok, jelentős minisztériumok (mint például a honvédelmi és a belbiztonsági minisztériumok), repterek, tengeri kikötők, szárazföldi határátkelők, rádió- és tévéállomások. Az al-Kaida és más terrorista szervezetek tagjai ugyanúgy készülnek a nyílt tengeri terrorista támadásokra - hajók eltérítésével, a legénység elrablásával búvároktatásban való részvétellel - mint ahogy készültek a szeptember 11-ei támadásra a repülőgép-vezető tanfolyamon való részvétellel. A titokzatos hajóflotta jelenleg feltételezhetően valahol a Csendes-óceán és az Indiai-óceán vizein tartózkodik, és az Európai Bizottság részvételével készült jelentés szerint nemcsak polgári kikötők, hanem mélytengeri fúrótornyok vagy luxus-óceánjárók ellen terveznek támadásokat.