Vissza a tartalomjegyzékhez

Varga P. Miklós
Nyitottá vált a társfinanszírozás

Elhárult az egyik akadály az uniós pályázatok igénybevétele elől, hiszen a magyar kormány biztosítja a szükséges társfinanszírozást. Baráth Etele, a Nemzeti Fejlesztési Terv hivatalának elnöke sajtótájékoztatón bejelentette, a jövő évi költségvetésben a strukturális alapokból a hazai társfinanszírozással 83 milliárd forintot, míg a kohéziós alapból 53 milliárd forintot különítettek el. Baráth hangsúlyozta, a keret nyitott, tehát ha a tervezettnél több uniós pályázatot sikerül lehívni, akkor az állam biztosítja a további társfinanszírozási többletet. 


Juhász Endre EU-koordinációs miniszter és Baráth Etele, a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU-támogatások hivatalának elnöke a sajtótájékoztatón. Indulhat a menet Fotó:MTI

Várhatóan januárig elkészülnek az agrár és vidékfejlesztési, a gazdasági, a humánerőforrás- fejlesztési, a környezetvédelmi és a regionális operatív programok megvalósítását biztosító úgynevezett program kiegészítő dokumentumok is, amelyek tartalmazzák az egyes pályázatok kiírásának, értékelésének kifizetésének pontos menetét, a közreműködő intézményeket és a finanszírozás programonként történő pontos bontását (EU-rész, hazai költségvetés, önrész). A strukturális alapok forrásához történő hozzáférés nagy kérdése volt, a hazai költségvetés által biztosítandó társfinanszírozás. Az EU legtöbb támogatási formájának ugyanis része és feltétele a nemzeti társfinanszírozás. Baráth bejelentette azt is, hogy a kormány a parlament elé benyújtott tervezetben biztosítja a szükséges hazai hozzájárulást. A strukturális alapokból finanszírozható fejlesztési programokra jövőre összesen 236,3 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből az uniós forrás 170,2 milliárdot tesz ki, a többit nemzeti költségvetés biztosítja. Az államtitkár külön kitért a források elérését biztosító pályázatok elkészítését támogató lehetőségek ismertetésére. A pályázat- előkészítő alap támogatására 6,4 milliárd forintot fordít a kormány. Ennek segítségével mind az önkormányzatok, mind a vállalkozók tanácsadói segítséget kaphatnak a szükséges pályázatok elkészítéséhez. Támogatni kívánják az önkormányzatok önrészének előteremtését is 10 milliárd forinttal.