Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Többfrontos harcban a liga

Nehéz idők járnak a Magyar Labdarúgó Ligára. Perben áll a nyáron „ejtett” Borsodi Sörgyár Rt.-vel, ráadásul összerúgta a port az MTV-vel is, miután az nem kívánt - megítélésük szerint - irreálisan magas összeget, 450 millió forintot fizetni a közvetítési jogokért.


A bajnoki cím sorsa a pályán dőljön el, ne asztal mellett Fotó: MTI

A Magyar Televízió kuratóriuma szeptember 18-i ülésén egyhangúlag elutasította az Arany Ászok Liga mérkőzéseinek közvetítéséről szóló szerződéstervezetet, amelynek értelmében a köztévé 450 millió forint fizetett volna közvetítési jogokért. A kuratóriumi elnökség úgy foglalt állást, hogy az MTV csak abban az esetben fizessen a közvetítésekért a Magyar Labdarúgó Ligának (MLL), ha a liga arra tendert ír ki, és piaci versenyben derül ki a jogdíj valós értéke. Az MLL válaszlépésként egy nappal később úgy döntött: további intézkedésig országos tévécsatorna nem engedhető be sem az NB I-ben, sem az NB I/B-ben érdekelt csapatok stadionjaiba, még a médiatörvényben előírt kilencven másodperces anyag elkészítésére sem; sportszervezethez tatozó személyek - klubvezetők, edzők, labdarúgók - nem nyilatkozhatnak országos tévécsatornának.
Ehhez azonban a sporttörvény alapján a ligának nincs joga. Kolláth György alkotmányjogász nyilatkozata szerint ugyanis az MLL nem tilthatja ki a tévécsatornákat a stadionokból. A médiatörvényben az áll: a tudósítás időtartama akkor korlátozható (egyébként nem kilencven, hanem ötven másodpercre), ha egy adott csatornának kizárólagos közvetítési joga van - ez azonban nem áll fenn. Kolláth szerint a labdarúgók, sportvezetők nyilatkozatainak letiltása is „elképesztő”, hiszen a liga nem tulajdonosa a kluboknak. Az Országos Rádió és Televízió Testület egyébként felhívta a Magyar Labdarúgó Liga figyelmét arra, hogy a tévékamerák stadionokból való kitiltása sérti az országos televíziók és az állampolgárok jogos érdekeit, és felszólított a döntés visszavonására. 
Az MTV-től elmaradt 450 millió forint jelentős érvágás a profi liga és a futballvállalkozások számára. A központosított televíziós jog eladásából és a névszponzori szerződésből származó bevételek mintegy 720-825 millió forintot tettek ki, amelynek most több, mint fele elmarad. Ráadásul a képernyőről való távozás jelentősen befolyásolhatja az Arany Ászokkal kötött szerződés anyagi oldalát (a megállapodás 300 millió plusz áfa összegről szól). A televíziós jogok kizárólagos tulajdonosa, a Football Duó Kft. időközben megállapodott a Magyar ATV-vel: a csatorna a reklámidő fejében vállalta a kiemelt mérkőzések közvetítését.
Ám nem ez az egyetlen ügy, ami miatt a Ligának, pontosabban Szieben László igazgatónak fájhat a feje. Az MLL ugyanis perben áll a Borsodi Sörgyár Rt.-vel. A cég azt követően nyújtott be kártérítési keresetet a liga ellen, miután az egyoldalúan felbontotta a vele 2001 elején öt évre kötött szponzori szerződést. Igaz, ezt egy közvetítő cégen keresztül tette meg, amely azóta már megszűnt. Ez adta a lehetőséget a ligának, hogy új szponzor után nézzen. Felmérték, hogy a Borsoditól befolyó évi 114 millió forintnál jelentősebb összegért is lehet értékesíteni a névhasználati jogot. Az új szerződés megköttetett az Arany Ászokkal, a Borsodi viszont perel: 200 millió forint kártérítést követel a ligától.
Szintén a ligával kapcsolatos hír, hogy Szieben László igazgató fegyelmi eljárást kíván indítani Détári Lajos ellen. Az edzőként tevékenykedő egykori kiváló középpályás ugyanis a következőket nyilatkozta a Nemzeti Sportnak: „Meglehetősen sajátságos viszonyok uralkodnak ebben az országban, és ez alól a sport, a futball sem kivétel. Ideértem, hogy nálunk különleges szempontok alapján kaphatnak munkát a futballedzők, és jómagam három olyan csapatról tudok, ahová egyértelműen az edzőképzésért felelős Mezey György közbenjárására szerződtettek trénert. (…) Viszont azt sem titkolom, hogy Magyarországon legalább húsz éve vezetői válság van, és ebben benne vannak a trénerek, a klubvezetők és igenis azok az úgymond hatalmi pozícióban lévő emberek, akik a háttérből irányíthatnak.” A Lombard FC-vel nemrégiben szakított „Döme” a szombathelyi klub tulajdonosát is „előveszi”, mondván Bíró Péter szedjen Cavintont, hátha akkor nem felejti el, hogy papíron még Détári a csapat trénere.
Nem Détári az egyetlen, aki elégedetlen a ligával. A Ferencváros például honlapján külön vezeti az úgynevezett Bozóky-Demján- Szieben-féle tabellát, amely a liga által a botrányos FTC- DVSC találkozó után levont hat pontot is bekalkulálja az eredménybe. Rossz belegondolni, mi lenne, ha tavasszal az MTK öt ponttal nyerné a bajnokságot a Fradi előtt…