Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota Zoltán
Bővül a szakrális táj

Farkas atya pragmatikus alkat. Nem bízta a véletlenre, hogy hívei befizetik-e az épülő zarándokházhoz kért adományokat: amellett, hogy miséről misére emlékeztette a mulasztókat, helybeliek szerint nem egy esetben a hozzájárulást tette a temetési szolgálat előfeltételévé. Miután idős és beteg kollégája helyét elfoglalta, első körben - olykor egészen szokatlan módon - magához vonta az egyházközségben fellelhető pénzmagot, majd a testület minden olyan tagjának felajánlotta a távozás lehetőségét, akik szerinte nem tudtak volna vele együttműködni. 


„Az egész világon csak mi mondhatjuk el magunkról, hogy nálunk született Mindszenty bíboros” Fotók: Vörös Szilárd

2003. augusztus 24. - MTI 
„Mindszenty József tiszteletére zarándokházat építettek szülőfalujában, a Vas megyei Csehimindszenten. (…) Az építkezés 30 millió forintos költségét a Széchenyi terv keretében elnyert pályázati pénzből a Vas Megyei Területfejlesztési Tanács támogatásával, a Szombathelyi Egyházmegye anyagi hozzájárulásával, valamint a hívek adományaiból fedezték.” 

Fukszberger Imre, Csehimindszent polgármestere


Fukszberger Imre 

- Kinek jött az isteni szikra, hogy ebből a faluból zarándokhely legyen?
- Az egyik értelmi szerző valamiféleképpen én voltam. Régóta vagyok azon az állásponton, hogy egy ilyen négyszázötven fős kistelepülésnek az egyetlen kiugrási lehetősége, amit az egész világon csak mi mondhatunk el magunkról, hogy nálunk született Mindszenty bíboros. Nekem azért is a szívem csücske az ügy, mert a nagyanyám édestestvéréről van szó. A régi plébánosunk negyvenkét évig szolgált, de idős kora miatt vele az új beruházásról már nem tudtunk érdemben tárgyalni. Amikor megbetegedett, kinevezték a helyére Farkas László urat, aki így most összesen hat faluban lelkipásztor. 
- Ez mikor történt?
- Körülbelül két éve. Ekkor döntötte el az egyházközség, hogy kibővítik és felújítják a tulajdonukat képező plébániahivatalt. Elvileg az volt a terv, hogy a mindenkori plébános lakhelyéül és a zarándokok elszállásolására szolgáljon az épület. 
- A mindenkori plébános most Farkas atya?
- Azt majd a megyéspüspök úr eldönti. Mindenesetre kár lenne megfeledkezni a bíboros úr szülőházáról, amit a Mindszenty Alapítvány vásárolt meg, de most üresen áll. Szerintem fontos lenne végre egy múzeumot is létrehozni, ha már olyan városok, mint Esztergom és Lakitelek képesek voltak rá, talán a szülőfalujában is elférne legalább egy emlékszoba. A személyes tárgyait könnyen össze tudnánk szedegetni. Én is őrzöm például egy borotváját és egy óráját.
- Könnyen ment a zarándokház finanszírozása? 
- A végösszeg körülbelül 35 millió forint volt. Tízmilliót kaptunk a Széchenyi tervből, emellett még a megyei területfejlesztési tanács céltámogatási keretére is lehetett pályázni, szintén majdnem tízmilliót, de ahhoz is önrészt kellett felmutatni. A falu 
viszont nem állt olyan jól, a GDP nálunk nem csapódik le, gazdasági-társadalmi szempontból elmaradott falunak minősülünk. Javarészt a minimálbér környékén tengődnek az emberek, átlagkeresetük a szintén Vas megyei Répcelakénak egyhatoda. 
Erre szoktam azt mondani, hogy a 8-as út alatt megáll az élet. Mi vagyunk Vas megye Szabolcsa. 
- Akkor hogyan jött össze a többi pénz?
- A szombathelyi megyéspüspökség is beszállt. 
- Ők mennyivel? 
- Nem tudom, hogy mi lett a vége, én a magam adományát beraktam.
- Mit tud a Farkas atya körleveléről?
- Tudok róla.
- És hogyan fogadta a falu lakossága?
- Vegyesen.
- Ki találta ki, hogy a hívek is fizessenek?
- Hát, az egyházközség. Ebből összejött, ha jól tudom, olyan egymillió forint a három községből, de aztán én már ezzel nem foglalkoztam a sok bokros teendőm mellett. 
- A három faluban mennyien laknak összesen?
- Nálunk 444 fő, Csipkereken 443, Csehiben 340 körül. De állítólag elszármazottak is támogatták. 
- Igaz, hogy amikor a levélben említett házankénti tizenháromezer forint nem bizonyult elégnek az önrészhez, akkor a plébános fejenként további négyezer forint befizetését szorgalmazta?
- Igen.
- És Ön erre mit lépett?
- Mivel ezzel már nem értettem egyet, felálltam az egyházközségi helyemről és lemondtam. 
- A négyezer forintos befizetést is levélben hirdették ki?
- Nem, a misén. Én a magam részéről úgy éreztem, hogy megengedhetem magamnak, nem mintha úgy el lennék engedve anyagilag, de a lelkiismeretem így diktálta, és azóta is minden megmozdulásban segítek, ott vagyok, de az ilyesmiben többet nem leszek partner.
- A plébános úr hogy fogadta a lemondását, nincs feszültség?
- Végül is nincs, elfogadta, és ennyi. Szabad országban élünk.
- A zarándokház fenntartási költségeit hogyan fogják kitermelni?
- Lesz szállásdíj, de hogy kik szállhatnak meg és mennyiért, azt a plébános dönti el. Ha például maguk utcáról jönnek, nem zarándoklati céllal, a zarándokház pedig ezért nem fogadja majd magukat, akkor szerintem ez az egész nem fog működni. Így nem lehet átutazó vendégeket sem fogadni. 
- Mennyi a katolikus lakosság aránya?
- Mondhatnám száz százalék.
- Ha mindenki befizette volna, akkor akár ötmillió forint is összejöhetett volna.
- Hát persze. 

Farkas László plébános


Farkas László 

- Kitől jött a zarándokház megvalósításának ötlete?
- Az egyházközség képviselő-testülete határozta el, hogy a bíboros úr emlékére építenénk egy zarándokhelyet. Ezért a forrásokat is megpróbáltuk megteremteni hozzá. 
- Ha jól tudom, a Széchenyi tervből kaptak tízmilliót…
- Ezeket az adatokat nem publikáljuk, ez nem olyan fontos. Kaptunk még a területfejlesztési tanácstól, és a megyéspüspök úr is támogatta, aki szintén nagy Mindszenty-tisztelő. Ezenfelül a hívek támogatásának köszönhető, hogy ilyen gyorsan sikerült befejezni. 
- A híveket hogyan mozgósították az adakozásra?
- 2001 karácsonyán plébániai körlevelet kapott mindenki, amelyben elmondtuk terveinket és kértük, hogy a hívek is járuljanak hozzá azokhoz.
- És mindenki támogatta?
- Mindenki azért nem, de a hívek fele támogatta. Volt, aki többet is adott, és volt, aki csak hozzávetőlegesen annyit, amennyit kértünk tőle.
- Nem szült ez ellenszenvet a faluban?
- Dehogy, hiszen ez a helyi közösség háza, nem reformátusoktól meg araboktól kértük a pénzt. 
- Mekkora az Ön nyája?
- Összesen ezerkétszáz fő.
- És annak fele járult hozzá?
- Körülbelül igen.
- Mit foglal magába az épület?
- A mindenkori plébános szolgálati lakását és a zarándokszállást. 
- Hány főt tudnak befogadni?
- Ideális körülmények között 17-18 embert. 
- És bárki bejöhet az utcáról is?
- Nem, csak plébánosi ajánlással fogadunk vendégeket, mert nem látjuk máshogy garantáltnak az állagmegőrzést.
- Mit szól azokhoz a pletykákhoz, amelyeket a faluban hallottam, miszerint Ön nem temeti el azt, aki nem fizette be a hozzájárulást?
- Én nem tudok ilyenről. Nézze, az emberek szeretnek fecsegni, és mindenfajta magyarázatokat kitalálnak. Ez abszolút hamis dolog. Mivel itt önkéntességről volt szó, ilyen eleve szóba sem jöhetett. 
- A falu polgármesterétől úgy tudom, aki egyébként rendkívül pozitívan állt ehhez a dologhoz…
- Persze, hogy pozitívan állt hozzá, hiszen neki ez kötelessége.
- Szóval úgy tudom a Fukszberger úrtól, hogy nála az újabb négyezer forint kérésekor szakadt el a cérna, és ezért mondott le az egyházközségi tagságáról.
- Nem így volt. A polgármester úrnak ehhez az ügyhöz már semmi köze nem volt, teljesen más megfontolások alapján mondott le.


A zarándokház amely egyben a plébános lakása is. Farkas atya „nem sodródik a körötte kavargó világgal” 

Egy neve elhallgatását kérő csehimindszenti lakos

- Hallotta a saját fülével a templomban, amikor a plébános úr felszólította a híveket az úgymond önkéntes adományok befizetésére?
- Természetesen. Azóta nem is járok. Azt mondta, hogy aki még nem fizette be, az gyorsan pótolja. Aztán jött a plusz négyezer, de arról már nem küldött levelet, azt már csak a misén jelentette be. 
- És ehhez mit szóltak az emberek?
- Azt mondták, hogy ez már túlzás, rablás, meg ilyeneket. Nagyon sokan felháborodtak, de főleg azon, hogy ha eltemetett valakit, kifizettette a családtagjával ezt a 13 ezer forintot. Azt is úgy hallottam, hogy még a szomszéd falu polgármesterének az édesanyjánál is megcsinálta ezt. 
- Őt sem akarta eltemetni?
- Eltemette, de csak az után, hogy megígérték, befizetik az összeget. 
- Erről nyilvántartást vezetnek, hogy ki fizette be és ki nem?
- Igen, különben honnan tudnák, hogy kinek a hozzátartozója nem fizetett még? - Jaj, mekkora bajom lesz nekem ebből! Maga nem tudja, hogy egy ilyen kis faluban hogy megy ez. Még akiben a legjobban megbíztam, az is azt mondta, hallgassak, mert elvágják a torkom. Az idős emberek félnek, hogy szégyenszemre nem temetik el őket, ami persze lehetetlenség, de inkább fizetnek.
- Legalább a fiataloknak lehetne eszük. 
- Ők a szülőkkel élnek együtt, és azt kell csinálni, amit a szülők mondanak. Több generáció él együtt, és sokan szegények.
- Kihez kellett befizetni ezeket az összegeket? 
- Van itt egy hölgy, Rumi Józsefnénak hívják, azt is kérdezzék ám meg. Ő szedi az egyházadót is, és mikor házról-házra ment, mindenkitől kérte a plusz négyezer forintot. De csekken is be lehetett fizetni. 
- Attól is beszedik az egyházadót, aki nem jár templomba?
- Hogyne, mindenkitől, akit megkereszteltek.
- És aki nem fizet, azzal mi lesz?
- Hát kiprédikálja a pap, no nem név szerint, de mivel mindenki 
ismeri a másikat, tudják, hogy kiről van szó. Ezért inkább mindenki igyekszik befizetni. - Olyat is tudok, hogy akkor is befizette, ha nem maradt egy kiló kenyérre sem pénze. 
- A plébános úr nem mondta, hogy mennyinek kell összejönni?
- Nem, mindig csak azt hajtogatta, hogy még nem elég a pénz, és ha nem jön össze, akkor nem lesz zarándokház. Azt is idősebb néniktől hallottam, hogy amikor megkapták a kormányváltáskor beígért egyszeri 19 ezer forint nyugdíjat, akkor a plébános úr azt mondta a templomban, hogy ezt végül is ajándékba kapták az államtól, úgyhogy ebből aztán már tényleg be tudják fizetni a 13 ezer forintot. Ha tavaly vettük volna fel a kapcsolatot, akkor sokkal többet láttak volna, mint most.
- Miért?
- Mert akkor az egész falu forrongott az ügy miatt. Képzelje, akkor még zsebmetszőnek csúfolták a papot. Állítólag ahonnan hozzánk áthelyezték, ott is fellázadtak ellene, és egyik nap odaálltak a mise előtt a templomajtóba, és nem engedték be. Hát tudja mit megcsinált? Állítólag a szomszéd faluban szólt a perselyezés előtt, hogy több pénzt dobjanak bele a hívek, mert új gumit szeretne venni az autójára. 
- Mióta van maguknál Farkas atya?
- Talán két éve. Előtte egy idős bácsi volt, aki belebetegedett abba, hogy kirakták az egyházközségi testületből. Neki viszont nem öltöztek föl az asszonykák. De most látná csak: úgy mennek a templomba, mintha színházba mennének, vagy divatbemutatóra, kivágott ruhákba, ami alig takar valamit. Biztos nem látta senki, hogy bejöttek hozzám?

Rumi Józsefné csehimindszenti lakos

- Milyen módokon lehetett befizetni a körlevélben kért támogatást?
- Csekken is be lehetett fizetni, illetve az idén, amikor kiderült, hogy nem elég az összeg, akkor az egyházi adó mellett lehetőség volt további négyezer forint befizetésére személyesen. 
- Volt, aki ezt sérelmezte?
- Nem vagyunk egyformák. Amikor a kommunizmus volt, akkor sem értett mindenki mindenben egyet, akkor is két részre oszlott a világ, meg mostan is. Én huszonháromezer forintos rokkantnyugdíjat kapok, és nem nagyon akar összejönni, amit hozzá akartam keresni, mert beteg vagyok, de én kétszer is adtam, és nem haltam bele, ehhez mit tetszik szólni. Annyival kicsit összébb húzom a nadrágot, úgyis annyi ökörségre kiadják az emberek a pénzüket, csak olyanra nem, ami most már a falunk formáját és színét adja, és nemcsak nekünk, hanem az unokáinknak is büszkeség lesz, amikor majd mondják, hogy az én mamám is adott ám bele. 
- Igaz, hogy aki nem fizette be, annak a rokonát nem temetik el? 
- Ez kizárt. Én rendesen járok templomba, és nem hallottam ilyet. Meg aztán olyan még nem fordult elő, hogy valaki fennmaradt volna a föld színén. De tudja mit? Az, aki egy ilyen gyönyörű zarándokházba, ami a falu közepét is díszíti, nem hajlandó belefizetni, hát én is azt mondom, hogy azt ne is temessék el, meg sem érdemli, hogy földet dobjanak rá, már ne haragudjon. Teleisszák magukat az emberek, egy nap elszórnak annyi pénzt, mint amennyit arra a házra egyszer ki kellett volna fizetni, nem igaz, hogy nem futotta volna. 
- Megszerették az emberek a plébános urat? 
- Én úgy gondolom, hogy ha valahol ilyen plébános van, mint a miénk, azt meg kell becsülni. Az égvilágon mindent fölhajtott, csak hogy ez a zarándokház meglegyen. Abba meg teljesen biztos vagyok, hogy ő a saját zsebébe egy fillért el nem tett, sőt inkább a sajátjából tett oda a házhoz, minthogy egyetlen vasat is elvett volna belőle. 
- Mondjuk ezt nem is mondta senki.
- Minden községben hajtja a népet az egyház fele, nekik akar mindent széppé és jóvá tenni.
- Mivel maga szedi az egyházi adót és a négyezer forintot is, biztos meg tudja mondani, hogy hányan adtak, hányan nem. 
- A háromnegyed része egyszer sem adott. Nekem kábé tíz ember fizette be, aztán nézze meg, mekkora ez a község. A három falut nézve maximum a tíz százaléka adott, a többi nem.

Egy idős asszony Csipkereken, a szomszéd faluban

- Ön befizette a zarándokházra a tizenháromezret?
- Először ennyit kértek, de amikor az egyházadót fizettük, akkor kellett még négyezer forintot befizetni.
- Kötelező volt?
- Nem, de képzelje el, hogy a pap embere beszedi az egyházadót, és azt mondja, hogy akkor még kellene négyezer a zarándokházra, mert különben nem épül fel, hogy arra ki mond nemet. Én, amikor megkaptam a csekket, azonnal fel is adtam a postán.
- És mennyi nyugdíjat tetszik kapni havonta?
- Negyvent.
- És mégis föl tetszett adni a pénzt?
- Föl, föl, hát ha az államnak meg kell adni, amit kérnek, akkor az egyháznak mért ne adnánk meg? Én 
a világon mindent, amit kérnek a templom részére, azt megfizetem. 
- A maguk falujában is feltétele volt a temetésnek a támogatás nyújtása?
- A nagynéném meghalt a tavasszal, és a családja nem fizette be a tizenhármat, viszont az atya addig nem temette el, amíg a halott után, aki már sohasem fogja látni azt a házat, ki nem fizették a pénzt. Ezt nagyon megalázónak találtam.
- Honnan tudták, hogy ki fizette be és ki nem?
- Hát gondolom, összeírták, hogy ki fizeti az egyházi adót, és a lista alapján. 
- Megszerették az új papot?
- Megmondom őszintén, én az Istent szeretem, nem a papot. Elmegyek a templomba, ő van ott, őt kell meghallgatni, de nem miatta megyek. Misén követelte, hogy mindenki fizesse be, meg hogy micsoda dolog, hogy még egyesek nem fizették be. 
- Azt tudja, hogy összesen hányan fizették be?
- Csipkerekbe úgy tudom ötvenen, de nem mindenki tizenhármat. A négyezret viszont személyenként kellett és nem házanként. 
- Előfordult már olyan, hogy valaki nem fizette be?
- Nem. Négyezret mindenkinek megér, hogy eltemessék a rokonát.

Interjúrészlet Farkas László plébánossal az Új Ember című katolikus hetilapban 2003. augusztus 4-én:
„A hívők 95 százaléka katolikus, megközelítően 1200 lélek. Kevés, de az itt rejlő energia százszoros lehet, s jómagam - segítőtársaimmal - nem sodródom „a köröttem kavargó világgal”. (…) Csehimindszenti szolgálatom hozta meg nekem igazán a szolgálat örömét. Mi más igazi kincse lehet egy papnak? Van hat falum, hét templom most már 2400 hívővel; elmondhatom: bővül a szakrális táj, ahogyan mondják a néprajz szakértői. S bízom: a hit is jobban gyökeret ver - szentek védelmében. Csak nő a kedv, az elszántság.”

Balogh Dezső, Csipkerek polgármestere


Balogh Dezső 

- Mit szólt a Mindszenty zarándokház építésének körülményeihez?
- Hát nem is tudom… Mennyi idejük van?
- Van. 
- Na, nagyon röviden. Amikor az előző plébános rosszul lett itt a templomban, utána pár hónapra a püspök úr ideiglenesen kinevezte ide Bérbaltavárról a plébános urat. Én akkor egyházközségi tag is voltam.
- Már nem az?
- A plébániai hivatal elég lelakott állapotban volt, és ennek a felújítását tárgyaltuk mi a három egyházközség képviselőtestületében. A plébános úr szorgalmazta, hogy rendbe kellene tenni a házat, és ezt mi támogattuk is az ülésen, majd azt javasolta, hogy minden család fizessen tizenháromezer forintot. Akkor én felálltam és mondtam, én ismerem a lakosságot. Szociális gondok vannak, segélyekre szorulnak sokan, ezt így kivetni nem szabad, de ha úgy gondolja, talán az önkormányzat valamivel hozzá tud járulni. Sőt kiemeltem, hogy igazságtalannak tartom a szisztémát, mert az egyik családban van öt kereső és kétszázezer forint a havi jövedelmük, a másikban, és az én szomszéd nénimet hoztam fel példaként, harmincvalahány ezer nyugdíjból élnek. Nem mindegy. A Fukszberger Imre, Csehimindszent polgármestere ugyanúgy felállt és elmondta, hogy szerinte sem kellene terhelni a lakosságot. Erre a plébános úr azt mondta, hogy ez buta beszéd. Utána azzal folytatta, hogy Csipkerekből elvitte az összes pénzt.
- Ezt hogy érti?
- Namost, amíg a Farkas atya nem jött ide, az előtte levő negyven-ötven évben az volt, hogy az egyházközségi hozzájárulásból, amit mi hívők adtunk össze, keletkezett egy tartalék. Itt volt egymillió valamennyi ezer forint, amiből bevezettük a gázt a templomba, és a maradék hatszázezer forintot a plébános úr egyszer csak elvitte. Aztán összemosta a három falu pénzét, ahol szolgált, úgyhogy az én falumnak jelenleg egy megveszekedett fillérje sincsen. Hát még a Szent Antal perselyét is feltörte, amibe a fogadalmi pénzek gyűltek.
- Mit csinált?
- Meg volt bízva azzal egy asszony, aki évek óta rendszeresen kivette belőle az összegyűlt pénzt és betette egy takarékbetétkönyvbe. Ebből támogattuk a tragikus sorsú falubelieket, meg az árvagyerekeket. Amikor az atya lett az új pap, a betétkönyvet egyik nap kivetette az asszonnyal és elvitte a rajta lévő kilencvenezer forintot. Azóta pedig már többször előfordult, hogy a rendes ürítéskor nem volt egy fillér sem a Szent Antal perselyében. Mikor elmondtuk a papnak, megnyugtatott minket, hogy ne aggódjunk, nem lopja senki, ő és az egyházközségi elnök vették ki a pénzt. Igen ám, csakhogy az egyetlen kulcs a megbízott asszonynál van. Valami álkulccsal feltörték, ahelyett, hogy a templom melletti házba becsöngettek volna a kulcsért.
- És a temetési beugró?
- Tavasszal megmondtam neki, hogy ez erkölcstelen dolog. Nem lehet olyat csinálni, hogy eltemeti valakinek a nagyanyját, és azt mondja 
a szerencsétlen unokának, hogy a négyezer forintot a nagymama után fizesse be. 
- Elfogadták az emberek ezt a papot?
- Nincs mit csinálni, mert nincs más választás. Tény viszont, hogy sokkal kevesebben járnak templomba, mint annak idején. És tudja, 
a templomba járás is olyan, mint a kocsma, meg lehet szokni, és ha háromszor már nem megy el valaki, akkor negyedszerre már otthon marad. Amúgy azokat az embereket, akik vele nem értettek egyet, menesztették az egyházközségi vezetőségből. Az előző pap, aki az egész elnöke volt, ki lett rúgva. Én utána szóltam a püspök úrnak, aki erre írt egy bocsánatkérő levelet az Antal bácsinak, hogy ne haragudjon, meg majd a Jóisten megsegíti, meg ilyesmiket. De az öreg pap ebbe nem tudott belenyugodni, egészen, amíg meg nem halt. Utána még két ilyen testületi ülés volt. Mentek a viták 
a pénzkivetésről, majd azt mondta a plébános úr, hogy aki ővele nem ért egyet, arra nincs szükség. Én akkor elköszöntem. 
- Hogyan került magukhoz a Farkas atya?
- Ha jól tudom, mi vagyunk a hatodik vagy hetedik állomása, és mindenhol ilyen anyagi ügyek voltak előtte. A plébános sajnos pályát tévesztett, mert jó üzletember lett volna. A pénzt nagyon imádja.