Lukács András
Teller, a történelemformáló fizikus

Kilencvenöt éves korában meghalt Teller Ede, akinek halálával eltávozott az utolsó „marslakó” is. Kivételes intelligenciájuk és furcsa anyanyelvük miatt - elsőként talán a Nobel-díjas Enrico Fermi - kollégáik és később az egész világ marslakóknak nevezte azt a híres magyar fizikus generációt, akik a 20. század első felében meghatározó szerepet játszottak az atomfizika fejlődésében, illetve részt vettek az atombomba megalkotására létrehozott Manhattan-programban. Rájuk utalva írta a neves tudományos lap, a Nature 2001-ben, hogy a 20. századot Budapesten találták ki. E kivételes intelligenciájú és tehetségű társaság - utolsó élő tagja volt keddig Teller Ede, a többiek már korábban távoztak: Wigner Jenő, 1995-ben, Szilárd Leó 1964-ben, Neumann János pedig 1957-ben. 

Teller Ede 

Ha nagyon röviden kellene Tellert jellemezni, azt mondhatnánk róla, hogy ő volt a hidrogénbomba atyja. Életpályája azonban ennél sokkal gazdagabb, élettörténete kész regény: Teller a 20. század legizgalmasabb tudományos és politikai eseményeinek meghatározó szereplője volt.
Teller Ede a „marslakókra” jellemző módon Budapesten végezte el a gimnáziumot, majd Németországban az egyetemet és szerzett doktori címet a modern fizika egyik leghíresebb képviselőjénél, a nála néhány évvel idősebb Werner Heisenbergnél. A sors furcsa fintora, hogy közel tíz évvel később mindketten az atombomba fejlesztésén dolgoztak, Teller az amerikaiak, Heisenberg pedig a németek oldalán. Teller híres magyar tudóstársaihoz hasonlóan a harmincas évek elején a fasizmus elől az Egyesült Államokba menekült, ahol nem sokkal később a század talán legnagyobb felfedezésében, a nukleáris láncreakció létrehozásában vett részt, Wigner Jenővel és Szilárd Leóval. 1939 nyarán elkísérte Szilárd Leót Albert Einsteinhez, akit meggyőztek arról, hogy a maghasadás révén a hagyományos bombáknál sokkal nagyobb hatású bombát lehet előállítani, és mivel a németek már dolgoznak az atombomba előállításán, Einsteinnek szorgalmaznia kell Roosevelt elnöknél az amerikai atombomba előállítását. 1943-ban Teller beköltözött az atombomba fejlesztésére létrehozott Los Alamos kutatóintézetbe, ahol a kor legnagyobb tudósaival dolgozott együtt. A németeknek végül nem sikerült atombombát létrehozniuk. Teller szerint azért, mert Heisenberg szándékosan félrevitte a kísérletek irányát. Az amerikaiak viszont bevetették az atombombát, amelyről ötven évvel később Teller úgy vélekedett, hogy talán elég lett volna a bombákat a levegőben felrobbantani és az elég elrettentő hatást gyakorolt volna a japán hadvezetésre. 
A háború után, 1946-tól a Chicagói Egyetem fizika professzora lett, majd miután 1949-ben az oroszok felrobbantották első atombombájukat Teller szorgalmazta a Truman-kormánynál az általa szuperbombának nevezett hidrogénbomba kifejlesztését. Visszatért Los Alamosba, ahol a hidrogénbomba előállítására irányuló, általa vezetett kísérletek végül sikerrel jártak. Az ő szabadalma lett az 1952-ben felrobbantott hidrogénbomba, amely eltörölt egy csendes-óceáni szigetet a föld színéről. Teller ezek után hosszú időre elszigetelődött a tudóstársadalomban, melynek oka a hidrogénbomba mellett az Oppenheimer-ügy. Robert Oppenheimert, aki az atombomba kifejlesztésére létrehozott Manhattan-terv és Los Alamos kutatóintézet igazgatója volt, kémkedéssel vádolták meg. A kommunistaellenes hiszterikus légkörben ugyanis Teller vallomásának volt köszönhető, hogy korábbi főnökét, Robert Oppenheimert felmentették a Los Alamos igazgatói tisztéből. Az ügyben tanúskodni meghívott híres tudós kollégák mindegyike Oppenheimer mellett foglalt állást, Tellert kivéve. Igaz, Teller sem azt állította, hogy Oppenheimer valóban kém, hanem azt, hogy „szívesebben látnám országunk érdekeinek szolgálatát olyanok kezében, akiket jobban meg tudok érteni, és ezért jobban meg tudok bízni bennük.” Teller memoárjában már elhibázott lépésnek nevezte a meghallgatást, vallomását pedig ostobaságnak. 
A hidrogénbomba sikere után Teller a Lawrence Livermore Intézetben dolgozott kezdetben tanácsadóként, majd igazgatóhelyettesként és igazgatóként.
Teller 1983-ban került ismét az érdeklődés középpontjába, amikor meggyőzte Reagan elnököt a „Csillagháborús” tervnek csúfolt fegyverkezés beindításáról. Teller többször találkozott Ronald Reagannel, akit meggyőzött arról, hogy lehetőség van olyan röntgenlézerek fejlesztésére, amelyek a világűrben keringve képesek a szovjet rakéták megsemmisítésére. Bár a terv húsz év alatt nem hozott átütő sikert, Teller továbbra is jó lépésnek tartotta annak elindítását: „a tizennyolc különböző nemzet kezében levő ballisztikus rakéták egyre növekvő veszélyt jelentenek, hacsak nem védekezünk ellene. Ha stabil és békés körülményeket akarunk, akkor a rakéták elleni védekezés sokkal égetőbb szükség, mint korábban bármikor.” Amikor Bush elnök 2001-ben kilépett az 1972-es, a ballisztikus rakéták leszereléséről szóló egyezményből, hogy az Egyesült Államok egy saját védelmi rendszert építsen ki, Teller röviden így értékelte a lépést: „épp ideje volt”.
Teller Ede 66 évig élt házasságban a 2000-ben elhunyt Harkányi Micivel.