Vissza a tartalomjegyzékhez

Hajdú Sándor
Meleg nyár – forró ősz

A hazai belpolitikában már a nyár sem számít uborkaszezonnak - mondta lapunknak Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Az ősz pedig, ha lehet így fogalmazni politikai szempontból egyenesen tüzes lett - fokozta az előbbi állítást Fritz Tamás politológus. Mozgalmas lesz, és lesz, akinek valóban melege lesz - állította Juhász Gábor, az MSZP frakcióvezető-helyettese a Heteknek adott interjújában. 

A nagy meleg és a nyár sem csökkentette az intenzív belpolitikai harcot a hazai jobb- és baloldal között. A két tábor a nyár folyamán is újabb botrányokkal próbálta megbontani egymás sorait. A sort, mint emlékezetes, Orbán Viktor exminiszterelnök nyitotta, mikoris nemzetközi fórum előtt mondott negatív ítéletet a jelenlegi kormányról. Majd miután a botrány a tetőfokára hágott, tettleg az utcán bántalmazták a PSZÁF elnökét, Szász Károlyt. A mártírrá magasztosult elnök, még a betegágyán lábadozva üzent a sajtó útján: a verése hátterében a politika és a gazdaság szoros kapcsolata áll. Nevezetesen a Pannonplast-részvények sorsa. Az ügy innentől kezdve kikerül a kezelhetőség határai alól, szinte önálló életre kel. A szálakat a háttérben mozgató K&H Equities brókere, Kulcsár Attila hirtelen kitálal a politika számos résztvevőjét hírbe hozva ezzel. Kulcsár jelenleg Bécsben várja a kiadatását, de a jobboldali sajtó az elmúlt napokban közzétette a Kereskedelmi és Hitelbank brókercége VIP-listásainak névsorát. Sőt, mikor a miniszterelnök, Medgyessy Péter, a PSZÁF elnökének személyes felelősségét emlegeti, akkor válaszként napvilágot lát egy Szász Károlytól származó feljelentés. Az irat szerint az elmúlt években közel hatmilliárd forintot mostak tisztára az Inter-Európa Bank segítségével. A dolog pikantériája, hogy az érintett időszakban éppen Medgyessy Péter volt a bank igazgatóságának elnöke. 
Répássy Róbert, a Fidesz jogi kabinetjének vezetője szerint a brókerbotrány még nagy hullámokat fog verni a parlament őszi ülésén. Azonban ez a nyár nemcsak erről szólt, hanem arról, hogy a Medgyessy-kabinet nem rendelkezik egészséges gazdaságpolitikával. Totális csőd! - talán így jellemezhető leginkább a kormány gazdaságpolitikája. Erre a nyárra időzítette a koalíció a polgárok zsebét érintő megszorítások bejelentését is. Ezek együtt váltották ki azt a hatást, amely a közvélemény-kutatások szerint az MSZP és koalíciós társa népszerűségi indexét jelentősen csökkentette - állítja a Fidesz országgyűlési képviselője. Az ősz egyik legnagyobb vitája várhatóan a 2004-es költségvetés körül fog lezajlani. Valószínűsíthető az is, hogy a miniszterelnök rövidesen kezdeményezi Szász Károly eltávolítását, ami már önmagában is komoly alkotmányjogi problémákat vet fel - teszi hozzá Répássy Róbert.
Ugyanakkor a parlament előtt van egy kétharmados törvénycsomag, amelyet a következő ülésszak alatt akar tárgyalni a kormánykoalíció. Persze a lehető legrosszabb időpontban nyújtották be ezt - jegyzi meg Répássy Róbert. Egyenesen anakronisztikus, hogy Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke folyamatosan az alkotmányozó országgyűlésről beszél, de ilyen politikai légkörben ez szinte lehetetlen. Ugyanakkor kénytelenek vagyunk az európai uniós képviselőválasztás törvényi hátterét megvitatni mihamarabb - emlékeztet a frakcióvezető-helyettes. Félreértés azonban azt gondolni, hogy a Fidesz csípőből elutasít minden értelmes, az ország sorsát javító indítványt, de vannak olyan ügyek, amelyek prioritást élveznek, és ezek tisztázása az egész országot érinti. Ilyen például Medgyessy Péter szerepe a brókerbotrányban. 
„Mozgalmas ősz lesz, ez tény. És valóban lesz, akinek nagyon melege lesz - mondta Juhász Gábor, az MSZP országgyűlési frakcióvezető-helyettese. Az országot érintő kérdések azonban nyugvópontra jutnak mindenki megelégedésére. Nehéz év lesz a következő, de jó költségvetést készítünk, de azt senki ne várja el tőlünk, hogy amit hat napra vállaltunk, azt három nap alatt teljesítjük - fogalmaz Juhász Gábor. - A négyéves kormányzati ciklus erre az időszakra jutó időarányos részét teljesítjük, és megpróbáljuk a lakosság megelégedésére tenni a dolgunkat. A parlament őszi időszakával újra bevonul a politikai vita oda, ahová való, és hagyja végre az embereket élni egy élhető és sikeres országban, amely jövőre csatlakozik az Európai Unió nagy családjához” - fejezte ki reményeit.
A parlament őszi ülésszakán - a tervek szerint - legalább ötven törvényt kell elfogadniuk, köztük a költségvetés mellett politikailag olyan kényes „témákat”, mint az európai parlamenti választásokról szóló, esélyegyenlőségi, jogalkotási törvény.
„Tűzforró ősz lesz, és minden más ügyet elsöpör egyetlen téma, mégpedig a brókerbotrány” - állítja biztosan Fritz Tamás. A magyarázat a következő: olyan szinten érintett a szocialista politikai elit és azon belül a miniszterelnök, hogy az ügy tisztázása egyenesen közérdeknek számít. A rendszerváltás eddigi legnagyobb botránya, és talán másodpercek választanak el bennünket attól, hogy a közvélemény egészét sokkoló információkhoz jussunk - fogalmaz a politológus.
Véleménye szerint az MSZP súlyosan megosztott ebben a kérdésben. Ezt jelzi az, hogy a tisztulást sürgetők, Szili Katalin, Jánosi György nyíltan a médián keresztül követelik a szocialista párt erkölcsi megújulását. Fritz Tamás véleménye szerint: a szocialisták vezette kormány a morális züllés állapotába jutott, és ha a kormányban valóban vannak a brókerbotrány által érintett miniszterek vagy akár a miniszterelnök, akkor csak egyetlen jó megoldás létezik: Medgyessy Péternek a közeljövőben távoznia kell - állítja a konzervatív politológus.