Vissza a tartalomjegyzékhez


Feltuningolt Hungaroring

A Német és a Magyar Nagydíj közötti majdnem három hét során minden csapat kipihenhette magát, és zavartalanul készülhetett a soron következő, de számunkra, magyarok számára legfontosabb nagydíjra az átépített Hungaroringen. Ezen a versenyen mindennél kiélezettebb küzdelem vár a világbajnoki címre törő pilótákra egy olyan pályán, amely eddig a lassúságáról volt híres, az átalakítások során a pálya vonalának megváltoztatása miatt azonban jelentősen felgyorsult. 


Pablo Montoya. A pedáltól nem tud elszakadni Fotó: Reuters

Még négy futam van hátra, s miután mindössze kilenc pont választja el egymástól az első három helyezett pilótát (Michael Schumachert, Juan-Pablo Montoyát és Kimi Räikkönent), minden egyes verseny kritikus szerepet játszik, és nagyban meghatározza az egyéni és konstruktőri világbajnoki címek sorsát. Az új pályát azonban eddig még egyik Forma-1-es csapat sem próbálta ki.
Az egyéni világbajnoki cím egyik várományosa, Juan-Pablo Montoya így nyilatkozik a soron következő versenyről: „Mindig is kedveltem Budapestet, bár nem sorolnám a Hungaroringet a kedvenc pályáim közé. Ennek ellenére úgy vélem, a változásoknak köszönhetően sokat javult. Nagyon forró hétvége előtt állunk, és ez kétségtelenül az előnyünkre válik, mivel a Michelin abroncsok nagyon jól teljesítenek kánikulában. Keményen tréningeztem az elmúlt néhány hónapban s az elmúlt héten is Miamiban.” 
Montoya mellesleg azt is bevallotta, hogy elképzelhető, hogy a 2005-ös szezonban szurkolói más csapatban láthatják versenyezni. A legfrissebb pletykák szerint a huszonhét éves pilóta a McLarenhez igazol, miután a jövő év végén lejár szerződése a Williamsnél. Kolumbiai menedzsmentje már több csapattal is felvette a kapcsolatot. „Már több csapattal is beszéltem, mert az igazság az, hogy 2004 után szabad ember leszek - árulta el Montoya. - Mindenképpen a legjobb lehetőséget szeretném választani, így figyelnem kell a közben kialakuló kínálatot.”
A Hungaroringen történő átépítések miatt a Forma-1-es istállók egyelőre bizonytalanok abban, hogy az eddig előzés szempontjából nehéznek tartott pálya vajon megváltozott-e ebben a tekintetben. 
A pályán általában nagy tapadóerőre volt szükség, amely most a meghosszabbított célegyenessel megváltozhat. 
A másik fontos tényező, mint mindig, most is az időjárás lehet. Néhány évet, így a tavalyit is kivéve, forróság és verőfényes napsütés jellemezte a versenyhétvégét, amely az idei különösen forró és száraz időjárás közepette még tovább fokozódhat. Ez nemcsak a pilótáknak, de az autóknak is nagy megpróbáltatást jelent. 
Például Jarno Trulli, akit nagyon megviselt a hockenheimi forró futam, különösen nagy gondossággal készült a hétvégére, annak érdekében, hogy bírja a budapesti forróságot. Így egy tréningközpontban készítették fel a Renault pilótáját a magyar kánikula kihívásaira. 
A magyar pálya különben egyike azoknak, ahol még soha nem sikerült a kék-sárgák olasz pilótájának pontokat gyűjtenie, annak ellenére, hogy elmondása szerint kedveli ezt a pályát. 
Kétségtelen, hogy a Ferrari az a csapat, amely számára az utóbbi időben nagyon is emlékezetes a Hungaroring, hisz tavalyelőtt hazánkban szerezte meg Michael Schumacher negyedik világbajnoki címét, tavaly pedig nálunk gyűjthette be negyedik konstruktőri világbajnoki címét a maranellói csapat. Kérdés, hogy ezt a remek szériát folytatni tudja-e a címvédő világbajnok és csapata. 
A magyar autóversenyzés számára legfontosabb esemény a tavalyi évhez hasonlóan idén is a Jordan háza táján várható, mivel Baumgartner Zsolt amellett, hogy rajthoz áll a Forma 3000-es bajnokságban, hazai közönség előtt körözhet a Jordan Forma-1-es versenyautójával. A versenysorozat 1950-es indulása óta nem versenyzett magyar pilóta a Forma-1-ben, bár érdekesség, hogy az 1906-ban Le Mans-ban Grand Prix néven legelőször megrendezett versenyt a magyar származású Szisz Ferenc nyerte.