Vissza a tartalomjegyzékhez

Kardos Anikó
Optimista tőzsdék – itt a nyári mikuláshossz

Jelentős emelkedéssel zárták a hetet a világ tőkepiacai. Bár a várakozásoknál rosszabb amerikai munkanélküliségi adat megrengetni látszott a befektetői bizalmat, a még ugyanaznap közzétett, szolgáltatói szektorra vonatkozó beszerzési menedzserindex jelentős emelkedése helyreállította a vásárlási kedvet. Ezenkívül a piacokat a felvásárlások sorozata, valamint a héten kezdődő amerikai gyorsjelentési szezon tartotta még lázban.

A BUX sikeresen küzdötte le a 8000 pontos lélektani határt, közel három százalékos emelkedés után 8026 ponton zárta a hetet, bár a forgalom a nyári uborkaszezont idézte.
Jelentősen emelkedtek a Matáv és az OTP papírjai azon hírekre, melyek szerint a társasági adó jövőre 12, illetve 15 százalékra csökkenne. Bár a hírt hamar megcáfolták kormánykörökből, a papírok ára csak mérsékelten esett vissza. Szárnyra kapott a Mol is, 3,5 százalékot erősödött, bár a horvát INA-privatizáció nyertese egyes sajtóértesülések szerint az OMV lett. A hivatalos kihirdetés július 17-én aktuális, elemzők meglehetősen vegyesen ítélik meg a tranzakciót, többen túl drága befektetésnek tartják, így annak elvesztése akár pozitívan is hathat az árfolyamra. 
A második vonalban jelentősen, 13 százalékkal drágultak a Zalakerámia részvényei. Miután az ÁÉB vételi ajánlata sikeresnek bizonyult, megindult a spekuláció egy esetleges kiszorításra, amelynek minimális árfolyama az egy részvényre jutó saját tőke, ami jelenleg 2517 forint, csoportszinten pedig 3370 forint részvényenként a mostani 1650 forintos árral szemben.