Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Clinton lesz az új NATO-főnök?

Norvégia egyik vezető jobboldali politikusa, Carl I. Hagen a NATO új vezetői pozíciójára az egykori amerikai elnök, Bill Clinton jelölését szorgalmazza. A norvég politikusok már feladták a reményt, hogy saját védelmi miniszterük, Kristin Krohn Devold nyerje el a tisztséget.


Bill Clinton a volt New York-i polgármesterrel, Rudy Giulianival. Keresi a helyét Fotó: AP

Hagen, aki a norvég Haladás Párt vezetője, az Aftenposten Monday című lapnak elmondta, hogy az új NATO-főtitkárnak nemzetközi tekintéllyel rendelkező, megbecsült és tapasztalt embernek kell lennie, ezért gondolja úgy, hogy Clinton lenne a legjobb választás.
Hagen szerint Brüsszelben számtalan ember van, aki alkalmas lehetne a titkárságvezetői posztra, de jelenleg a NATO-nak nem erre van szüksége. Hagen hozzátette azt is, hogy véleménye szerint a NATO-nak egy „politikai nagyágyúra” van szüksége, hogy Lord Robertson örökébe lépjen a főtitkári poszton. „A NATO nagyon nehéz helyzetben van, mivel az Egyesült Államokkal és a két legnagyobb uniós tagállammal, Franciaországgal és Németországgal is komoly konfliktusban áll, ezért az új főtitkárnak képesnek kell lennie arra, hogy újra összehozza a NATO-tagállamokat” - jelentette ki Hagen. Megjegyezte azt is, hogy Clinton sok európai vezetővel áll szoros kapcsolatban, és általános megbecsülésnek is örvend, ezért olyan összekötő kapocs lehetne, amilyenre a szövetségnek szüksége van.