Vissza a tartalomjegyzékhez

Makki Marie-Rose
Belföldi kül-túra

Becslések szerint Magyarországon jó, ha minden harmadik ember eljut nyaralni. Nem csoda tehát, hogy arra a kérdésre, ki mire költene több pénzt, ha tehetné, a legtöbben a nyaralást említik első helyen a GfK Piackutató Intézet adatai szerint. Bár világszerte, különösen Nyugat-Európában megélénkülni látszik a belföldi turizmus, Magyarországon ez a forma még nincs igazán elterjedve, aminek elsődleges oka, hogy a hazai kínálatot - akárcsak minden egyebet - még mindig a nyugati árfekvés jellemzi. Az egyszerűbb apartmanok, falusi szálláshelyek fejenkénti ára egy éjszakára ezerháromszáz-ezerötszáz, de inkább kétezer forint körül kezdődik, ami még egy hét esetén is komoly tehertételt jelent egy hazai átlagcsalád számára. A szakemberek tavaly egyenesen a falusi turizmus válságáról beszéltek.

Kétségtelen viszont, hogy komoly állami támogatás irányul a belföldi idegenforgalom fellendítésére. Ide sorolhatók a különféle hazai és uniós pályázati pénzek, az egészségturizmus nagyarányú fejlesztése, az adómentes sáv kiszélesítése a falusi turizmusban vagy az üdülési csekk adómentes értékhatárának ötvenezer forintra történő megemelése szociális helyzettől függetlenül. Probléma viszont, hogy a vártnál jóval kevesebb munkaadó vásárol csekket dolgozói számára - az üdülési csekk tehát közel sem képes azt a funkciót ellátni, amit mondjuk a rendszerváltás előtt a dolgozók széles tömegeit érintő munkahelyi üdültetés betöltött. 
A magyarországi idegenforgalom hosszú távú fejlesztését, tervezhetőségét többek között az hátráltatja, hogy még mindig nem rendelkezünk olyan részletes adatokkal, amelyek megfelelő képet adhatnának a hazai és külföldi kereslet alakulásáról. E hiány pótlására vállalkozott most a Központi Statisztikai Hivatal. „Számokban utazunk” - ez a mottója annak a rendkívül nagyszabású kutatásnak, amelynek keretében a hazai lakosság, illetve a Magyarországra látogató külföldiek utazási szokásait méri fel a hivatal. Az országos szintű vizsgálat egy hete indult meg, a kérdezőbiztosok tizennyolcezer háztartást keresnek fel évente, és soha nem látott alapossággal kérdeznek ki arról, hogy ki, mikor, hova, mennyiért, milyen céllal utazik, és ott menynyit és mire költ. A nem titkoltan gazdaságpolitikai és marketingcélokat is szolgáló kutatásban partnerként és támogatóként részt vesz a Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában lévő nemzeti turisztikai marketingszervezet, a Magyar Turizmus Rt.