Vissza a tartalomjegyzékhez

Holczer Péter
Új bajnokokat avattak

Véget ért az év második Grand Slam-versenye, a francia nemzetközi teniszbajnokság. Azon túl, hogy minden versenyszámban új név került a trófeákra, a junioroknál örömteli magyar siker is született.
Ferrero-Verkerk 6:3, 6:1, 6:2. Na és, mi abban a különleges, hogy a világranglista harmadik helyén álló spanyol sima három játszmában legyőzte a kevéssé ismert holland ellenfelét? Tulajdonképpen nem is lett volna az, ha ezt a mérkőzést a torna első pár fordulójának egyikében vívják, ellenben ez a férfi egyes döntője volt. Így pedig már egészen más megvilágításba kerül, különösen, ha azt is hozzátesszük, hogy a hórihorgas Verkerk mindössze tavaly lett profi játékos, életében először indult Párizsban, és ezt megelőzően még egyetlen mérkőzést sem nyert Grand Slam-tornán. Most pedig a két hét során hatot is nyernie kellett ahhoz, hogy óriási meglepetésre a döntőig jusson. Az elődöntőben azt az argentin Coriát győzte le, akit a torna előtt talán a legjobb formában lévő salakjátékosnak tartottak, és ezt alátámasztandó relatív simán verte Agassit is a negyeddöntőben. Verkerknek a döntőben azonban esélye sem volt a kitűnően teniszező Juan Carlos Ferrero ellen, aki így a tavalyi finálé elvesztése után, élete nagy álmát valóra váltva emelhette magasba a győztesnek járó díszes trófeát. Ferrero még az elődöntőben visszavágott honfitársának, Costának a tavalyi döntőbeli vereségért. Igaz, a címvédő úgy jutott el az elődöntőig, hogy az öt győztes mérkőzése közül négy csak a döntő, ötödik játszma során dőlt el, ráadásul három esetben két vesztett játszma után fordított, így igencsak elkészült már erejével.


A bajnok Ferrero a trófeával Fotó: DPPI

A hölgyeknél végre nem Williams-Williams döntőre került sor, ahogy az a legutóbbi négy (!) Grand Slam-torna során történt. Sőt, egyik Williams nővér sem került a döntőbe. Ellenben ott volt a két belga kitűnőség, Justine Henin-Hardenne és Kim Clijsters, akik közül előbbinek sikerült begyűjtenie élete első Grand Slam-diadalát, miután 6:0, 6:4-re legyőzte esélyesebbnek tartott honfitársnőjét. Ami azt illeti, neki volt a nehezebb dolga a döntőig vezető úton is, elég csak azt említeni, hogy ő szakította meg Serena Williams szédületes sorozatát (33 győztes mérkőzés zsinórban a Grand Slam-tornákon) elődöntőbeli legyőzésével. De Clijsters sem sokáig szomorkodott, helyette másnap a női páros döntőjében a japán Szugijama oldalán győzelemmel ünnepelte huszadik születésnapját. A férfi párosok versenyében is új győztest avattak, az amerikai Mike és Bob Bryan egypetéjű ikerpár (egyikük jobb-, míg másikuk balkezes) győzött a döntőben a címvédő orosz-holland páros ellen. Vegyes párosban a közönség legnagyobb bánatára mégsem állt rajthoz az Agassi-Graf „házaspáros”, igazolt távolmaradásuk oka, hogy Steffi második gyermeküket várja. Távollétükben az amerikai Raymond-M. Bryan kettős nyert.
A magyar indulók közül többen is remekül szerepeltek. Sávolt Attila két mérkőzést nyerve csak a már említett Coriától kapott ki, míg Mandula Petra kis híján megismételve két évvel ezelőtti bravúrját - akkor a legjobb nyolc közé jutott - három győztes mérkőzés után, a nyolc közé jutásért játszott igen szoros mérkőzésen kapott ki a világranglista nyolcadik helyezettjétől, Chanda Rubintól, miután a tizediket, az orosz Miskinát korábban legyőzte. A legnagyobb magyar siker azonban Balázs György nevéhez fűződik, aki a juniorok versenyében az izraeli Dudi Sela oldalán megnyerte a párosok versenyét. Ilyen sikert legutóbb Kapros Anikó aratott, aki 2000-ben Ausztráliában győzött, igaz, ő akkor a páros mellett egyéniben sem talált legyőzőre.