Vissza a tartalomjegyzékhez

Morvay Péter
Csúcsra járatva

Szentpétervár, Evian, Sarm es-Sejk, Akaba: négy csúcstalálkozó egy hét alatt. Sokat elárul az Irak utáni világról, hogy George W. Bush európai és közel-keleti útjának szinte minden állomásán (az egyetlen kivétel Krakkó volt) összegyűltek a szűkebb vagy tágabb értelemben vett régió országainak vezetői, hogy találkozhassanak az amerikai elnökkel. Lengyelországban az iraki háborúban komoly érdemeket szerzett új európai szövetséges köszöntötte Busht, a háromszáz éves Pétervárott Putyin, a korábbi jóbarát igyekezett feledtetni a Szaddámnak szállított fegyverek miatti fagyos viszonyt. Az eviani G8-as csúcson nagy figyelem kísérte, vajon milyen arccal kénytelen kezet nyújtani Jacques Chirac annak a George W. Bushnak, akit hónapokon keresztül a francia politikusok és sajtó válogatott sértésekkel illettek.


Mahmud Abbasz, George W. Bush, Ariel Saron, II. Abdallah a jordániai Akabában. Beálltak a sorba Fotó: AP

Diplomáciai szempontból azonban a legnagyobb várakozás a Bush-turné közel-keleti állomásaihoz kapcsolódott. Bill Clinton 2000. júliusi emlékezetes Camp David-i fiaskója óta az Egyesült Államok legfeljebb csak a távolból, különmegbízottak útján igyekezett beleszólni az egyre inkább elmérgesedő izraeli konfliktusba. Most az alig több mint egy hét alatt tető alá hozott kettős, egyiptomi és jordániai helyszínen megtartott csúcstalálkozók tétje nem csak a hosszú szünet miatt volt nagy: ha Bush üres kézzel távozott volna a Közel-Keletről, akkor a jövő évi elnökválasztásig már aligha vállalkozott volna újabb békekezdeményezésre. A tárgyalások azonban - legalábbis az ígéretek szintjén - látványos eredményeket hoztak. Úgy tűnik, minden fél vállalta, hogy megpróbál valami újat.

Az arab vezetők ígéretet tettek arra, hogy segítik a Palesztin Hatóságot „a terror elleni harcban”, Mahmud Abbasz palesztin miniszterelnök a fegyveres intifáda befejezését sürgette, míg Ariel Saron vállalta, hogy azonnal nekilátnak az illegálisan létesített zsidó telepek felszámolásának.
George W. Bush a vörös-tengeri üdülőhelyen, Sarm es-Sejkben előbb arab vezetőkkel tárgyalt a palesztin-izraeli konfliktusról és a terror elleni harcról. Az elnök azt bizonygatta a szaúdi, bahreini, jordán és egyiptomi vezetők előtt, hogy a terror nemcsak Amerikát fenyegeti, hanem az arab országokat, Izraelt és a palesztin állam létrehozásának esélyeit egyaránt. „A közel-keleti béke ügye miatt találkoztunk egy ígéretes pillanatban itt a Sínai-félszigeten” - mondta Bush, míg vendéglátója, Hoszni Mubarak egyiptomi elnök a többi arab vezető nevében kifejezte támogatását, hogy a „létező izraeli állam mellett létrejöjjön egy új állam a palesztinok számára”. Mubarak ugyanakkor óvatosan kerülte, hogy név szerint említse akár Abbaszt, akár a látványosan semmibe vett hivatalosan továbbra is a Palesztin Hatóság elnökének számító, ám a csúcsra meghívást sem kapott Jasszer Arafatot.
Az Izraellel kapcsolatos megfogalmazások jelentették egyébként a legnagyobb vita forrását a Sarm es-Sejk-i csúcson. A katari al-Dzsazíra hírtelevízió szerint a találkozó kétórás késéssel kezdődött, mivel az arab vezetők visszautasították Bush követelését, hogy normalizálják kapcsolatukat Izraellel, elismerve annak a létezéshez fűződő jogát.
A csúcstalálkozó az Izraellel határos jordániai üdülőhelyen, Akabában folytatódott. Bush kétoldalú megbeszélést folytatott Ariel Saron izraeli miniszterelnökkel, II. Abdallah jordán királlyal és Mahmud Abbasz palesztin kormányfővel, majd a tárgyalások végén a négy vezető egy külön erre az alkalomra épített hídon át indult el, hogy egymás után rövid beszédben értékelje az eredményeket.
Abdallah király emlékeztetett arra, hogy kilenc évvel ezelőtt apja, a néhai Husszein király nem messze Akabától, az arabai határátkelőnél írta alá a békeegyezményt Izraellel (lásd keretes írásunkat). Az uralkodó szerint a találkozó lépést jelentett a „béke, jólét, együttélés és megbékélés álma felé tett úton”. Mahmud Abbasz megígérte, hogy „erőteljesen fog fellépni” az Izraellel szembeni gyűlöletkeltés és erőszak ellen, és azt is bejelentette, hogy véget kell vetni „a fegyveres intifádának”.
Ariel Saron szerint is a gyűlöletkeltés és uszítás felszámolása elengedhetetlen a békéhez. Saron Izrael földjét a „zsidó nép bölcsőjének” nevezte, és ígéretet tett arra, hogy Izrael „a terrorizmus végső vereségéig” folytatni fogja a szabad nemzetekkel együtt a harcot. „A tartós biztonsághoz béke kell, a tartós békéhez pedig csak a biztonságon keresztül vezet az út” - mondta az izraeli kormányfő, aki támogatásáról biztosította Bush elnök elképzelését az egymás mellett „békében és biztonságban” élő két országról. Megismételte a közelmúltban tett kijelentését, miszerint Izrael érdeke, hogy ne kelljen saját magának kormányoznia a palesztinokat és azt, hogy országa jogállamként vállalja az illegálisan létrehozott zsidó telepek felszámolását. Új vállalásnak számít, hogy Saron elfogadta a palesztinok igényét az összefüggő területre és folyamatos határokra. (Korábban alagutak és felüljárók bonyolult rendszerét ajánlották az izraeliek, hogy a zsidó települések és katonai zónák által felszabdalt palesztin enklávék között az összeköttetést biztosítsák.) „Izrael békében kíván élni mindegyik arab szomszédjával” - mondta befejezésül Saron, aki a várakozásokkal ellentétben nem ejtett szót arról, hogy Izrael a palesztinok visszatérését csak az új államba engedélyezné - igaz, ennek ellenkezőjéről sem szólt.
Az utolsóként felszólaló amerikai elnök is arról beszélt, hogy a feleknek fel kell ismerniük: népeik jövőjét nem építhetik egymás gyűlöletére. „A Szentföldet fel kell osztani a palesztin állam és Izrael Állama között” - mondta Bush, aki kijelentette: elvárja, hogy mindkét fél tartsa magát a nyilatkozataikban tett ígéretekhez. A republikánus elnök azonban elődjétől, Bill Clintontól eltérően nem szőtt bibliai utalásokat beszédébe, csupán befejezésül kérte Isten áldását a béke érdekében tett közös erőfeszítésekhez.


Öbölből gödörbe

Az első öbölháború után megindult közel-keleti békefolyamat egyik legígéretesebb pillanata volt a jordániai-izraeli békeszerződés aláírása 1994 októberében, nem messze a mostani akabai csúcstalálkozó helyszínétől. A kilenc évvel ezelőtti megállapodást szintén egy terrorhullám előzte meg.

1994. július 22.: Buenos Airesben 100 kg-os pokolgéppel felrobbantották a helyi zsidó közösség központját. A merényletért, amelyben több mint kilencvenenen vesztették életüket, a Hezbollah egyik Irán által támogatott szárnya vállalta a felelősséget. Szintén ez a terrorszervezet jelentette be, hogy emberei robbantották fel négy nappal korábban a panamai légitársaság gépét, amelyen huszonegy zsidó üzletember utazott. Az arab nyelvű nyilatkozat azt állította, hogy „öngyilkos kommandók alakultak, hogy a világ bármely pontján lecsapjanak cionista célpontokra”. 
1994. július 25.: A Fehér Házban Clinton amerikai elnök jelenlétében Rabin izraeli miniszterelnök és Husszein jordániai király aláírta a két állam között 46 éve fennálló hadiállapot megszüntetéséről szóló okmányt. Augusztus 8-án Rabin és Husszein megnyitotta az első közös határátkelőhelyet az Eilat és Akaba közelében fekvő Araba völgyben. 
1994. október 15.: Oslóban bejelentették, hogy az 1994. évi Nobel-békedíjat Jasszer Arafat, Jichak Rabin és Shimon Peresz kapta közösen. A Nobel-díj Bizottság egy tagja, a 74 éves Kaare Kristiansen a döntés elleni tiltakozásul lemondott tisztségéről.
1994. október 20.: Tel Aviv belvárosában, a Dizengoff utcán a Hamasz öngyilkos merénylője táskájában 20 kg TNT-vel felrobbantotta az Egged busztársaság 5-ös. számú, utasokkal zsúfolt reggeli járatát. A terrortámadásnak huszonkét halottja és több mint ötven sebesültje volt. 
1994. október 27.: Az akabai határátkelő közelében Clinton amerikai elnök jelenlétében Izrael és Jordánia vezetői aláírták a két ország békeszerződését. Az ötezer meghívott vendég jelenlétében tartott ünnepség elején Mahmud Dabash sejk a Koránból olvasott fel, míg Shear Jashuv Cohen haifai főrabbi a 121. zsoltárt idézte. Clinton elnök beszédében dicsérte azoknak a fáradozását, akik azon munkálkodnak, hogy „lerázzák a népekről a háború bilincseit”. 
1994. október 29.: Bill Clinton Jeruzsálemben a knesszet ülésén elmondott beszédében Amerika támogatásáról biztosította Izraelt, megígérve, hogy a békekötések során létrejövő új közel-keleti gazdasági régió vezető állama Izrael lesz. Amerika mindent el fog követni az antiszemitizmus világméretű visszaszorításáért - mondta Clinton, aki szerint Izrael a békefolyamattal újra az életet, az áldást választotta.
1994. november 5.: 65 országból érkezett 2500 politikus (köztük 50 államfő) és üzletember a casablancai gazdasági csúcskonferencián a közel-keleti térség fejlődésének meggyorsításáról tárgyalt.