Vissza a tartalomjegyzékhez

Tóth Zsuzsanna
A krokodil legendája

René Lacoste teniszcsillagként már ott tündökölt a sport ragyogó egén, mikor 1933-ban létrehozta a nevével fémjelzett márkát, mely szűnni nem akaró intenzitással azóta is a világ leghíresebb védjegyeinek egyike maradt. Sportágában, a teniszben, legendává vált, hiszen sorra nyerte mind a nemzetközi, mind a nagy ATP-tornákat. 
A márkát jellemző krokodil logó szintén a teniszhez kötődik, ugyanis ezzel a becenévvel illették Lacoste-ot, óriási kitartása, sportszerűsége és temperamentuma miatt. Úgy küzdött a pályán, olyan hévvel-szenvedéllyel és odaadással, mint egy aligátor. Egyik jóbarátja - tisztelete jeléül - pompás krokodilt tervezett Lacoste sportblézerére. Azóta ki ne ismerné a kis zöld krokodilt, ahogy magabiztosan és méltóságteljesen sütkérezik egy-egy sportosan elegáns ingen, vagy cipőn, de akár egy extravagáns szemüveg oldalán, vagy parfümös üvegbe belemetszve?!

A Lacoste időtlen, iránymutató divatvonala a kényelmet, a természetes eleganciát és a kifejezetten sportos életvitelt célozta meg hagyományos márkajegyként. Ruházati cikkei mellett a parfümök, a bőráruk, cipők, övek, szemüvegek, órák és lakástextíliák óriási választékát kínálja. Egyike azoknak a divatcégeknek, amely céljául tűzte ki azt, hogy termékeivel egyfajta életfilozófiát és gondolkodásmódot is közvetítsen: hiteles élet, sportszerűség az emberi kapcsolatokban, ambiciózusság és korrektség a hivatásban. Ezekre a klasszikus értékekre alapul a Lacoste-szellemiség, mely magában hordoz egyfajta életstílust is.

 Járjunk könnyed, kényelmes, sportosan elegáns ruhákban és „úriemberhez méltóan” lavírozzunk az élet színpadán! Azaz, nem másokat eltaposva, vagy könyökölve jussunk előnyökhöz, hanem fogjuk fel egy sportnak a körülöttünk zajló eseményekben való részvételünket; hol nálunk „van a labda”, hol másnál. Játszmáink végén pedig gratuláljunk jó szívvel a győztesnek (ha véletlenül nem is mi lennénk azok a szerencsések) - vallotta az alapító.

Számos találmányával hozzájárult a teniszsport fejlődéséhez; többek között az ő nevéhez fűződik a labdaadogató edzőgép és a szilárd húrszerkezet kialakítása. Szintén az ő neve fémjelzi az ún. „Lacoste-póló”- ként emlegetett viselet létrehozását. Az 1920-as években ugyanis a férfiak kényelmetlen, hosszú ujjú ingben játszottak a pályán. Ezt váltotta fel Lacoste újszerű, kötszövött, ún. „petit pique” mintázatú anyagból készült, rövid ujjú pólóinge, mely légáteresztő tulajdonsága révén sokkal kellemesebbé tette a játékot.

1933-ban André Gillier textilgyárossal közös céget alapítottak a teniszpályán kívül is nagy sikereket aratott pólók gyártására. Így jött létre a La Chemises Lacoste cég, mely mára a sportruházat nagy klasszikusává vált. Lacoste halála után fia, Bernard Lacoste vette át a cég irányítását és a ruházat mellett kibővítette a termékskálát. A márkán belül három kategóriát alakítottak ki: a ’club’ kategóriába a modern eleganciát képviselő termékek, a ’sportwear’, azaz a szabadidős ruházathoz a lezser és kényelmes viseletek, a ’sport’ kategóriába pedig az aktív sportoláshoz tervezett funkcionális termékek tartoznak. Szponzorként évről évre támogatják a tenisz, a golf és a vitorlázás legkiválóbbjait. Arnaud Clément francia teniszező szavai találóan tükrözik a Lacoste szellemiségét: „Amikor Lacoste-ban játszom, tartozom magamnak azzal, hogy tiszta és becsületes legyek; hogy hűséges legyek ehhez a bizonyos stílushoz, hogy úriember legyek.”


Fair play

René Lacoste 1904-ben született Franciaországban. 14 évesen vette először kezébe az ütőt családi nyaralójukban. Ettől kezdve a tenisz iránti szenvedélye egy életen át végigkísérte. Szülei - párizsi otthonukhoz közel - kibéreltek a kis René számára egy agyagos pályát, ahol kitartóan gyakorolhatta az ütögetést, a fonákokat és az irányítást. Első versenyére Nagy Britanniában került sor 1919 nyarán, mely vereségével végződött - vagy inkább kezdődött. Más fiatalember talán mérgesen a földhöz vágta volna ütőjét és „elegem van” kiáltásokkal elrohant volna; Lacoste inkább rákapcsolt és két évig kitartóan edzett tovább. Erőfeszítései meghozták a várva várt gyümölcsöt: 1921-ben a Párizsi Tenisz Klub pályáján megnyerte első junior tornáját.

Később Belgiumba utazott, ahol egy nemzetközi verseny győztese lett; 18 évesen már Franciaország bajnokaként ünnepelték. Mindezen sikerei után, 20 évesen úgy döntött, hogy teljesen a tenisznek szenteli életét. Háromszoros francia bajnok lett, Wimbledonban kétszer győzött; ő volt az első francia, akinek sikerült megnyernie az Amerikai Bajnokságot. 1927-ben csapata fölényes győzelmével a Davis Kupa birtokosaként a francia tenisztörténelem lapjaira kitörölhetetlenül bevésődött neve és nemzeti büszkeséggé vált. Időközben megnősült; felesége: Simone Thion de La Chaume kiváló golfjátékosként villogtatta meg tehetségét a sportág berkeiben. A tizenháromszoros francia bajnoknő négy csemetével ajándékozta meg Lacostot. Catherine, Bernard, Michel és Francois vitték tovább a családi vállalkozást. Édesapjuk szellemi-erkölcsi-anyagi értékeit féltett kincsként őrzik a mai napig is. „Szeretném teljesen a családomnak szentelni az életemet. Ez a vágy és a cég sikerei mind arra indítottak, hogy felhagyjak a versenyszerű teniszezéssel.” - nyilatkozta 1930-ban, mikor végleg búcsút intett ütőjének. A becsületesség, a fegyelem, az egyenesség, a hűség nagyon nagy szerepet játszottak és játszanak a vállalat vezetésében és üzleti stratégiájában. Ezen tradicionális élet-tartópilléreket hagyta örökül René Lacoste utódaira, akik szerint kétségkívül ez a legbiztosabb garancia a folytonossághoz és a piacon folyó harcban a vezető szerep megőrzéséhez. A tisztességet és a korrektséget annyira fontosnak tartó Lacoste-nak megadatott, hogy egy hosszú és kreatív élet után 92 évesen „adja át stafétabotját” gyermekeinek. 

Első illata 1968-ban jelent meg. Az Eau de Sport Lacoste férfiak számára készült piros illetve zöld változatban, mely diszkrét, nem hivalkodó, de felidézi azt a sportos világot, melyet a márka képvisel. 1991-ben piacra dobták a Landet, 1996-ban a Boostert, a Millenniumra pedig a Lacoste 2000-et. A fiatalabb generációnak szánták a Lacoste Juniort, a hölgyeket pedig a Lacoste for Woman-nel örvendeztették meg. 
Napszemüvegei közül leghíresebb a Lacoste 101. Százhúsz modelljük közül minden évben 30 újdonsággal rukkolnak ki. Kereteiket számos optikai cég átvette és szabadalmaztatta, mivel speciális áramvonalasságuk nagyban hozzájárul kényelmes hordhatóságukhoz. Táskáik bőrből, vászonból, nylonból készülnek. Designereik nemcsak a funkcionalitást tartják szem előtt, hanem azt is, hogy viselőjük személyiségéhez harmonizáljon minden egyes darab. A szabadság és a könnyedebb dimenzió légköre hatja át formatervezéseiket. 

Cipőiket a komfort és dinamizmus jellemzi. A sportosságot Lacoste honosította meg a városi viseletben, hiszen hála az elegancia és a kényelem ötvöződésének, az emberek a hétköznapokon is hordhattak végre sportcipőt! Lacoste bebizonyította, hogy a sportosság nem egyenlő az otromba, minden kecsességet nélkülöző viselettel.


Nyári ajánló

A ’club’ vonal legfrissebb illatkreációja a Lacoste Pour Femme. Dobozán a híres piké mintázat tér vissza, üvegének kupakján ott tátogatja száját az ezüstszürke krokodil. A hengeres kupakra rávésett ezüst-acél minta a klasszikus Lacoste pólóingeket örökíti meg fémes formában. Az illatnedű „bejárata” rendkívül letisztult és minimalista, mégis elegáns. Ehhez a kezdethez csakis egy ünnepélyes mozdulat illik, ahogy kifújjuk kézfejünkre a becses tartalmat. Valóban nem csalódunk! Már az első benyomás nagyon kellemes, mely egzotikus és fűszeres. A szegfűbors - a feketebors, a szegfűszeg, a fahéj és a szerecsendió - érdekes elegyét öleli át a lila frézia selymessége. Húha! Haladjunk tovább, hiszen most jön csak az illat „sava-borsa”! A szívjegy domináns illata a Peruból származó heliotrop vanília-mandula íze. Illatörténeti „premier”-nek lehetünk tanúi, hiszen ezt a virágritkaságot először alkalmazzák a parfümalkotásban. Olivier Creps fantáziáját és „orrát” dicséri e valóban különlegessé sikeredett illatpompa. Creps földkörüli utazásai során szakmai továbbképzésben részesítette saját magát, hogy egzotikus növények, virágok és alkotórészek felfedezéseit hasznosítva valami igazán egyedit „keverjen ki” az újdonságokra nyitott hölgyek számára. „Végy” egy Ázsiában őshonos hibiszkuszvirágot, mely naponta nyitja és zárja szirmait! „Aprítsd bele” az iráni jázmint és a bolgár rózsát, majd „öntsd le” ámbrával. „Őrölj bele” egy kis cédrusfát és a Mysore vidékéről származó szantálfából egy csipetnyit. Mindezeket „szórd meg” egy lehelletnyi tömjénnel és „kend” fel bőrödre. A végeredmény nem marad el: mintha mind az öt földrész zamata összegződne atmoszféránkban. A Lacoste Pour Femme egy pillanatra körberöpít minket kontinensünkön és szinte érezzük, hogy egy hatalmas és gyönyörű világ kis illatozó porszemei vagyunk. (50 ml: 11 490 Ft)

A Lacoste Pour Homme nem a fiatalos, üde citrusjellegű parfümök sorát gazdagítja, hanem az érettebb és kiforrottabb férfi elegánsan letisztult illata. A Claude Dir „ihlette” kompozíció emléket állít a Reunion szigetek és Jamaica vadregényes tájainak; az ott tapasztalt illatélmények hatására a Lacoste Pour Homme a férfiasság és a karakteresség bölcsőjében látta meg a napvilágot. Fejjegyében az olasz bergamot, a vörös grapefruit, a szilva és az alma alkotnak egy harmonikus egyveleget, világos tónust keverve az illatpalettába, így kiemelik a dinamikus, fűszeres és fás jegyeket. Szívjegye a boróka, a kardamon, a fűszerpaprika és a fahéj egzotikus koktélja. Alapjegye a rum, a szantálfa, a cédrusfa, a vanília, a tömjén és a modern pézsma keveréke, melyek által néha bevillan az illatba egy mély, sötétebb szúrósság. A Lacoste Pour Homme formaterve a fényes fém és az időtálló üveg modern összhangját teremti meg. A Lacoste image-át nem is tudná más anyag jobban visszaadni, mint a legdrágább és leginkább jövőbe mutató modern fémek. A kupakon is és a dobozon is megjelenik az új ezüstszürke krokodil logó, mely szívesen sütteti csillogó, megújult bőrét a modern férfi fürdőszobájának lámpafényében. A híres apró domborminta itt is viszszaköszön, hasonlóan a női változathoz, utalva a nagy múltú, de mégis eleven márkára. (30 ml: 6690 Ft)