Vissza a tartalomjegyzékhez

Hazafi Zsolt
Keserűség és öröm
Beszélgetés Görgey Gábor íróval, leköszönő kulturális miniszterrel

- Mintha megkönnyebbült volna? 
- Meggyötört a napi feladatok stressztömege. Én hosszú évtizedek óta olyan életformát élek - még akkor is, ha egy időben voltam a televízió kulturális igazgatója és a Szegedi Nemzeti Színház irodalmi vezetője -, melyben az írói mivoltom dominál. Korábban mindennap megírtam a magam egy vagy két oldalát, és ez az, ami az elmúlt egy évben nagyon hiányzott: reggelente úgy mentem el az íróasztalom mellett, mint egy 
elhagyott szerető mellett. Otthagytam, mert várt a minisztérium, a munka. Medgyessy Péterrel abban egyeztünk meg, hogy egy évig vállalom a miniszterséget.


Görgey Gábor: „Az emberek nem ismerik fel, vagy nagyon lassan ismerik fel a jót” Fotó: Vörös Szilárd

- Tehát ezek szerint távozásának nincs semmi köze azokhoz a bizonyos megbízási szerződésekhez, amellyel a jobboldali orgánumok vádolták?
- Úgy kezdődött a történet, hogy amikor Medgyessy Péter elkezdte a kormányt összeállítani, és felkért a kulturális miniszteri posztra, azt mondtam, ez nekem sok, túlzottan leterhel, ezt nem vállalom. Azt viszont szívesen vállalom, hogy kulturális tanácsadója, szóval súgója legyek a kultúra területén. Ő azt felelte, nagyon megtisztelő lenne a kormányában egy ilyen emblematikus személyiség, amilyen én vagyok. Magyarán szólva rábeszélt a miniszterségre. Végül is abban állapodtunk meg, hogy egy évre elvállalom. Erről nem beszélhettünk sem ő, sem én, mert ha előre elmondjuk, képtelenség lett volna jó színvonalon dolgozni. Egyébként menet közben magam sem gondolkoztam a megállapodásunkról, úgy dolgoztam, mintha négy évre szólna a kinevezésem. 
- Íróként hogyan értékeli ezt az egy évet?
- Sehogy. Lenulláztam magam mint író, de én ezt pontosan tudtam. Tudtam, mert volt tapasztalatom, amikor majdnem három évig a televízió kulturális vezetője voltam, akkor sem írtam egy sort sem. Nem tudok úgy írni, hogy leülök, írok valamit, aztán rohanok a televízióba, vagy ide a Parlamentbe. Szóval tudtam, ha elvállalom a miniszterséget, arra az időre megszűnök írónak lenni. De azt is elhatároztam, hogy ezzel nem gyötröm magamat. Nem leszek neurotikus, nem gondolok állandóan arra, hogy ma megint nem írtam. Kikapcsoltam ezt az életemből, és többek között erről szól ez a limitálás: mert egy évet ki lehet hagyni egy írói életből, de négy évet már nem nagyon.
- És az élmények? Az író élmények alapján dolgozik. 
- Rengeteg élményem van az elmúlt hetven évből, semmi szükségem nem volt erre a pluszra. 
- Miniszterként mi volt a legnagyobb csalódása?
- Talán az, de ez nem mindenkire vonatkozik, hogy az emberek nem ismerik fel, vagy nagyon lassan ismerik fel a jót. Hogy van egy jó ügy, aminek az érdekében csapatban egyfelé kellene húzni, de ez csak borzalmasan lassan, nagyon hosszú, kemény munka árán derül ki számukra. És addigra már elveszett egy csomó idő. Gyors döntésű, de nem elhamarkodott embernek ismerem magam: ha valamiről tudom, hogy csinálni akarom, mert fontos, akkor csinálom, mint az őrült, az írásban éppúgy, mint ha valamilyen poszton vagyok. Hogy én ellötyögjem az időmet, szétszórjam az erőmet, annak nincs sok értelme. Szóval ez a ritmuskülönbség idegesített a legjobban. 
- A kritikák, valótlan cikkek?
- Nem érintett jól. Jóformán csak rágalmakról beszélhetünk, amit sorra cáfoltam, de önmagában derogált nekem, hogy ilyen ócska, vacak, színvonaltalan rágalmakra egyáltalán reagálnom kell. Meggyötörni azonban nem gyötört meg. Mondjuk annál - hogy is mondjam - elegánsabb embernek tartom magam, semhogy túl sokáig foglalkozzam ezzel.
- Valami nagy öröm érte azért ebben az egy évben? 
- Öröm rengeteg volt. A művészeti szféra sok területét sikerült konszolidálni: a színházak támogatását hatvan százalékkal emelték, az összes zenekar támogatását száz százalékkal emeltem. Konszolidáltam az MKA-t, a kulturális alapot. Rendbe raktam a Nemzeti Színházat, az Operaházat, ahol sírt, jajgatott nemcsak a társulat, hanem az egész szakma. És ami a legfőbb, amit ennek az évnek és életem egyik legfőbb művének tartok, az angliai év létrehozása. Ez abszolút szilárd lábakon áll, hihetetlen gazdagsággal és sokszínűséggel, fantasztikus helyszínekkel. Olyan helyszíneken lesz jelen a magyar kultúra, ahova az életbe még be nem jutott. És ez nem egy évad lesz, ahogy az eddigiek, a francia és az olasz, hanem ez egy év lesz, sőt ha az előjátékot vesszük, akkor tizenhat hónap. Ha semmi másra nem gondolok, csak az angliai évre, azt mondom: megérte.