Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VII. évfolyam, 19. szám, 2003. május 09

Belpolitika

Szobota Zoltán
Médiakudarcok

A legfrissebb felmérések szerint kifulladtak a magyarországi valóságshow-k, és az MTV-nél tapasztalható műsorkísérletek - például Friderikusz műsorai - sem igazán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A lapunknak nyilatkozó szakemberek úgy látják: nem a nézőkben van a hiba.


Munkatársunktól
Kompenzált egyházak

830 millió forintos kompenzációs keretet osztottak szét a hét elején tizenöt egyház között az erről szóló megállapodás ünnepélyes aláírási ceremóniáján. A Parlamentben megrendezett eseményen Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter egyúttal az új egyházügyi államtitkárt is bemutatta Gulyás Kálmán személyében. 


Hetek-összeállítás
A Mécs-bizottság szivárgása

Államtitoksértés alapos gyanújával nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Mécs-bizottság által vizsgált állambiztonsági adatok ügyében. Korábban Répássy Róbert fideszes képviselő feljelentését követően a rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága megtagadta a nyomozást. A képviselő a Heteknek elmondta, hogy a történet a közvélemény manipulációjáról szól. 


Hetek-összeállítás
Egymillió hazai alkoholista

Az alkoholizmus egy betegség, amelyben közel 1 millió ember szenved hazánkban, és még több embert érint - személyesen vagy közvetve - a probléma, kiváltképpen a férfiakat. A Merck Kft. tanulmánya szerint Magyarországon a szenvedélybetegségek közül döntően nem a drog, hanem az alkoholfogyasztás és a dohányzás termeli a súlyos betegek tömegét. Őket sokszor évtizedekig is kezelni kell e szenvedélybetegségek következményeiként kialakult, többnyire krónikussá váló betegségek miatt. 


Sebestyén István
Az önpusztítás trendjei

Az elkövetett öngyilkosságok tekintetében fekete hétvégének bizonyult a május 1-jét követő négynapos munkaszünet. A víkend alatt négyen követtek el öngyilkosságot: hárman metrószerelvény alá vetették magukat, egy asszony gyógyszereket szedett be. A képet tovább sötétíti, hogy a napokban egy ismert bankár fiának holttestét is megtalálták, aki szerelmi bánatában a Dunába ölte magát. 


Makki Marie-Rose
Gyerek helyett válság születik

Míg a népesség öregszik, azaz a várható átlagos élettartam világszerte nő, addig a népesség fogyása a kelet-európai térségben, Magyarországon pedig különösen tartósan jellemző. Az egyre több idős embert eltartani kényszerülő társadalom problémájára a gyerekvállalási kedv növekedése és a bevándorlás megélénkülése jelenthet megoldást, de a meglévő társadalmi és politikai viszonyok erősen korlátozzák e két tényező érvényesülését. 


Fókusz

Hazafi Zsolt
Civilek a pályán

2-0-ás vezetésnél mezőnyfölényük ellenére a piros szegfűsök edzője a huszadik percben lecserélte három játékosát és - váratlan megoldásként - több befutott sztárt a kispadon hagyva tehetségesnek tartott újoncokat küldött a pályára. A drukkerek és a szakírók véleménye megoszlik arról, hogy milyen lesz a meccs folytatása, hiszen az ellenfél egy korábbi mecscsen már vert helyzetből megfordította az állást. Futballnyelven talán így írható le Medgyessy Péter első jelentős, amúgy már korábban megígért kormányváltoztatása.  A változtatás indokairól hétfőn nagyon szűkszavúan és kizárólag általánosságokban szólt a miniszterelnök. Medgyessy nem említett kritikát a távozó miniszterek munkája kapcsán, sőt alaposan megdicsérte őket, mondván, a munkájukat jól végezték. Távozásukra - mint hallhattuk - azért volt szükség, hogy újabb lendületet kapjon a kormány. A bejelentés óta a kormány kommunikációs offenzívába kezdett: sorra mutatják be az új kormánytagokat, a változtatás indokait pedig teljesen elsodorják a kommunikációs team által szervezett dömpingesemények.


Hazafi Zsolt
Keserűség és öröm
Beszélgetés Görgey Gábor íróval, leköszönő kulturális miniszterrel

elhagyott szerető mellett. Otthagytam, mert várt a minisztérium, a munka. Medgyessy Péterrel abban egyeztünk meg, hogy egy évig vállalom a miniszterséget.


Csizmadia Ervin
A hosszú kormányváltás vége

Medgyessy Péter átalakította kormányát. Lehetne meditálni az új miniszterekről, a várható történésekről, most mégis azt a kérdést vessük fel, amiről ritkábban szoktunk beszélni: mikor zárul le Magyarországon egy kormányváltás?


Gazdaság

Major Nóra
Lakáspiaci kacsák

A napokban újra elszaporodtak - az egy éve szinte havi rendszerességgel megjelenő - kormányzati lakáshitel-szigorításokról szóló híresztelések. A bennfentes információkra hivatkozó napilapok olyan, hamarosan életbe lépő konkrét változtatásokról tudósítottak, amelyek még magukra a program készítőire is az újdonság erejével hatottak. „Szó sincs arról, hogy a kormány nem engedné, hogy valakinek hitelből vásárolt második lakása legyen” - válaszolta a Hetek kérdésére Leitner József, a Nemzeti Lakásprogram Titkárság főosztályvezetője, aki emellett tételesen cáfolta mindazokat a vészjóslatokat, amelyek hatására némely megriadt állampolgár máris aggódó hangvételű levelet címzett a kormány illetékeseinek.


Nagy Liliána
Uniós pályafutások

Az uniós csatlakozás huszonnegyedik órájában vagyunk - ez a kijelentés már lassan közhely kategóriájába illő, de igaz. Ezt ismerte fel az Innostart Alapítvány és a Geonardo Kft., amikor közösen internetes uniós tanfolyamsorozatot indítottak.  A kurzuson a hallgatók megismerhetik az Európai Unió által kiírt pályázatok rendszerét, s emellett megtanulhatják a pályázatírás alapjait is. A május 20-tól induló tanfolyam nem az első, eddig ötszáz hallgatója volt a korábbi e-learning-kurzusoknak. 


Simon Ildikó
PEA: pályázatírás felsőfokon

Egyedülálló lehetőséget kínál a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala. A Phare keretén belül működő Európa Pályázat Előkészítő Alap gyakorlatilag azt ajánlja fel, hogy a hozzá beadott és elfogadott projektek alapján elkészíti az uniós pénzeket igénylő pályázatokat. A kedvezményezettek elsősorban az önkormányzatok, a nonprofit szervezetek, az egyházak és az alapítványi iskolák, a kistérségi társulások. A projektek leadási határideje május 30-a.


Hetek-összeállítás
Vakációs matrica az autópályákra

Új, négy napig használható „zöld” autópálya-matrica bevezetését tervezi a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a június 15-e és az augusztus 31-e közé eső nyári időszakra. A D1 kategóriájú gépkocsiknak szánt, mindössze 1000 forintos matrica a hét bármely szakaszában igénybe vehető. A szezonális kedvezmény célja csökkenteni a vakáció idejére általában két-háromszorosára növekvő közúti forgalmat, illetve visszacsalogatni a díjrendszer bevezetése óta a sztrádáktól elpártolt, közel tízszázaléknyi autósréteget.  A program kidolgozói egyaránt ajánlják ezt az új lehetőséget nyaraló családoknak és hétvégi ingázóknak is.


Erdei Judith
Csak semmi pánik

A sajtóban egyre nagyobbá dagadó SARS-vírus körüli hisztéria új, magyarországi szakasza kezdődött a napokban. Némelyekben felmerült, hogy a Távol-Keletről érkező áruk és élelmiszerek magukon hordozhatják a vírust, és ezért nem is mernek kínai piacokon, illetve üzletekben  vásárolni. A kínai ízek kedvelői közül többen a biztonság kedvéért inkább szüneteltetik a távol-keleti büfék és éttermek látogatását. Lapunknak nyilatkozó járványügyi szakértő indokolatlannak tartja a távolmaradást. 


Kalmár Gabriella
Furcsa olasz pár

Silvio Berlusconi olasz kormányfő hétfőn a milánói bíróság előtt igyekezett magát tisztázni az őt ért korrupciós vádak alól. A Tiszta Kezek ügyészcsoport egy állami élelmiszeripari óriáscég megvásárlása során történt bírói megvesztegetéssel vádolja a miniszterelnököt, aki viszont egyórás beszédében Romano Prodit, az Európai Bizottság elnökét vádolta korrupcióval az 1985-ig visszanyúló ügyben - jelentette a Reuters. Az eset pikantériája, hogy a két politikusnak júliustól szorosan kell majd együtt dolgoznia, amikor fél évre Olaszország veszi át az EU soros elnöki posztját.


Acsai Anikó
Csúcsrajáró gyógyszeripar

A világ vezető tőzsdeindexei optimizmust tükröztek a héten. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed keddi ülésén ugyan nem csökkentett kamatot, Greenspan elnök viszont optimistán nyilatkozott a gazdaság kilátásaival kapcsolatban.


Háttér

Somorjai László
Síppal, droggal...

„Gyilkosok, gyilkosok, gyilkosok” - ordítják a polgári körös tömegben a Vörösmarty tér túloldaláról, „Legalizálni kell, legalizálni kell, legalizálni kell…” - üvölt a hangszóró a tér innenső oldaláról. A Kendermag Egyesület demonstrációján, amelyet a kenderszármazékok (hasis, marihuána) legalizálásáért szerveztek, a konfliktus előre látható volt, hiszen az ellentüntetők is ugyanarra a térre kaptak engedélyt, mint a drog szimpatizánsai. Köztük csupán a rendőrség által felállított vaskorlát képez határt, ami nem akadályozza a hang terjedését.  A tér sarkában három parabolaantennával ellátott tévés közvetítő kocsi vesztegel - kitüntetett figyelem ez a néhány ezres tömeghez képest. 


Ruff Zsuzsanna
Elfelezett vizsgadrukk

Ma még kétszer kell rettegni: májusban és júniusban; 2005-től egyszer is elég! Megújul ugyanis a középiskolai érettségi vizsga, és ennek a megújulásnak talán a legörvendetesebb mozzanata, hogy 2005-től megszűnik a felsőoktatási felvételi! A sikeresen letett érettségi vizsga vízumként szolgál majd a kiválasztott főiskolára vagy egyetemre.


Kritikus keresztapák I.

Hétfői Újságíróklub Dési János műsorvezetővel és Mészáros Tamás, Avar János és Bolgár György vendégekkel.


Kritikus keresztapák II.

Péntek Esti Klub Debreczeni József műsorvezetővel és Katona Tamás, Lakner Zoltán valamint Balázsi Tibor beszélgetőpartnerekkel.


Hit és értékek

Erdei L. Tamás
A földhözragadt szárnyalás

A humanizmus az elvilágiasodott európai ember valláspótléka, amelynek rendszeresen azért áldoz, hogy mentesüljön a természetfölötti világ (és a halál utáni élet) kínzó kérdéseitől. Az emberközpontú gondolkodás, amely zászlajára mindig az általában vett ember szeretetét tűzi, valójában vaskos materializmust, istentagadást és dologimádatot takar.


Grüll Tibor
A hang lánya

Sokan hiszik, hogy az Ószövetség utolsó prófétájával, Malakiással végleg lezárult a próféciák kora a zsidó történelemben. Ennek cáfolatát nyújtja egyebek mellett maga a kereszténység is, amely a több évszázados prófétai hagyomány folytatója és - részben - beteljesítője. Bár a prófétaság intézményes formában valóban nem élt tovább a Második Templom korszakában, a prófétálás, mint jelenség, továbbra is elevenen élt az ókori Izraelben.


Külpolitika

Eperjesi Ildikó
Mert és nyert

A brit fogadóirodák szerint Tony Blairnek, a héten ötvenedik születésnapját ünneplő brit miniszterelnöknek jó esélye van arra, hogy tovább maradjon hivatalban, mint a jelenlegi rekordtartó Margaret Thatcher a maga tizenegy évével. A pozícióját hat éve betöltő Blair szemmel láthatóan megőrizte dinamizmusát és a helyesnek tartott ügyek iránti lelkesedését, de tudott újítani is: míg korábban politikai ellenfelei számára is igyekezett vonzó üzeneteket hangsúlyozni (a nevéhez fűződik például az „új közép” fogalma), most a közvéleménnyel és saját pártjával is kész konfrontálódni, mint tette ezt az iraki háború kapcsán. Sikerének titka személyes: az erkölcsi értékeket a politikából sem száműző hite és harmonikus családi élete. 


Hetek-összeállítás
Milliárdos traktoros

Közel egymilliárd dollár értékű készpénzzel távozott az ország Központi Bankjából Szaddám Huszein egyik fia és az elnök egy közeli tanácsadója pár órával a Bagdad elleni amerikai támadás megindulása előtt - erősítették meg amerikai és iraki tisztviselők a The New York Times értesülését.  A történelem legnagyobb bankrablásának tekinthető pénzfelvétel Huszein elnök parancsára történt. Egy név nélkül nyilatkozó banktisztviselő szerint még napfelkelte előtt rendelték be a bankba, ahol Kuszaj Huszein semmilyen magyarázatot sem adott arra, hogy miért és hova szállítják a pénzt. „Igaz, ha Szaddám Huszeintől parancs érkezett, senki sem firtatott soha semmit” - tette hozzá.


Vagyim Arisztov
Elfelejtett hősök

Vigyázat, külföldiek - az utóbbi években mind Magyarországon, mind Oroszországban gyakran találkozhattunk ezzel a könyvecskesorozattal, amely egy-egy népnek, köztük „ezeknek a furcsa oroszoknak” a szokásait, mentalitását ismerteti meg az érdeklődővel. Ez utóbbinak az Ünnepek című fejezetében olvashatóak a következők: „Oroszország határain kívül kevesen emlékeznek meg arról, hogy a második világháború idején 375 ezer brit, 251 ezer amerikai - és közel 30 millió szovjet ember halt meg. Az oroszok, kiváltképp a veteránok azonban emlékeznek, és igencsak kijönnek a sodrukból, amikor valaki vitatni próbálja a Szovjetunió szerepét a németek feletti győzelemben. A Győzelem Napját katonai díszfelvonulással ünneplik, amely a legnagyobb méretű téren, a moszkvai Vörös téren zajlik.”


Hetek-összeállítás
Heves vita az átalakításról

Miután az Európai Konvenció több mint egy évig olyan emelkedett témákról tanácskozott, mint Isten és a vallás helye az Európai Unió új alkotmányában, az elmúlt héten nagyon is földi gondok felé kellett fordítania a figyelmét - írja a Newsweek brüsszeli tudósítója. A Valéry Giscard d’Estaing volt francia elnök vezette konvenció 2002 februárja óta ülésezik azzal a céllal, hogy a huszonöt tagállamúra bővülő unió új szerkezetét meghatározza.


Sport

Sebestyén István
Mi kerül a bajnokok bukszájába

Hamarosan célegyenesbe fordul az idei Bajnokok Ligája sorozat. A kiélezett küzdelemben gyönyörködve érdemes egy oldalpillantást vetni arra, hogy az aranyserlegen kívül miért is küzdenek még a csapatok.


Erdei Judith
Mindig mosolygok, mégis nyerek

„Nemsokára úgyis világbajnok leszek, akkor pedig már mindegy, mit mondanak rólam a kritikusaim” - mondja kisfiús mosollyal Kótai Mihály. Nem lehet nem hinni neki. A töretlen ívű pályát befutó ökölvívó amatőr sikerei címszavakban: 1992. Ifjúsági Országos Bajnokság: aranyérem; 1997. Budapest: VB 5. hely; 1999. Grand Prix nemzetközi torna, Usti nad Laben: ezüstérem; 2000. Finnország: EB bronzérem, ahol súlycsoportjának olimpiai bajnokát, Oleg Szajtovot győzte le.


Szabadidő

Kánai András
Egy bébiszitter viszontagságai

A bébiszitterkedés minden fiatal, független lány fejében legalább egyszer komolyan megfordul mint lehetőség a nyelvtanulásra, világjárásra. Az ezzel járó robottal csak a gyermekesek lehetnek igazán tisztában. A huszonhat éves Rita alábbi története teljesen átlagos, sokak tapasztalataival egyezik.


Közel Afrikához

Magyar egyházak és civilek összefogásának eredményeképpen ma már több mint kétszáz afrikai árva kap rendszeres támogatást Magyarországról. Április elején a Magyar Baptista Szeretetszolgálat közvetítésével jutottak el Malawiba azon magánszemélyek, munkahelyi, iskolai vagy különféle egyházi közösségek adományai, akik a Szeretetszolgálat „Fogadj Örökbe” programja keretén belül rendszeresen támogatnak egy-egy afrikai árvát. Ebből az összegből élelmiszer, ruha és higiéniás csomagok kiosztására került sor.


Májusi Alibi

Megjött a tavasz, igaz, azonnal távozott is, maradt a korán jött nyár. Átmenet nélkül. Mindezt egy kávézóból, egy reggeli mellől is simán észre lehetett venni. Mármint egy jó kávézóból, ahol van kedve az embernek szemlélődni is. Egy bögre tejeskávé és mellé egy sima francia vajas kifli.


Az emberség képlete

A Császárok klubja százkilenc percében minden a helyén van. Iskolafilm - nemcsak témáját, de minőségét tekintve is.  A Holt költők társaságának hangulatából induló történet mesterien kerüli az ismétléseket, viszont nem fél a téma kiegészítésétől - mintha az ottani nagy kérdések újabb nézőpontját tárná elénk.


Túraajánló

Május 10.  túravezető: Mizsaik Tibor.


Színes

Saját Concorde 800 forintért?

A British Airways ősztől kivonná a Concorde-okat a flottájából. A légitársaság indoka az, hogy gazdaságtalan a gépek üzemeltetése. Csakhogy ez mindig is így volt, a gépek repültetése a roppant drága jegyárak ellenére sosem volt nyereséges. Richard Branson, a Virgin Atlantic tulajdonosa viszont megpróbálja ezt a helyzetet megváltoztatni, méghozzá úgy, hogy míg eddig a Concorde kizárólag nagyon gazdag emberek luxusa volt, a Virgin Atlantic ezeket a gépeket is kétosztályos változatban üzemeltetné: valamivel alacsonyabb árakkal a turistaosztályon, és a jelenleginél is drágábban az első osztályon.


DUMA PLÁZA

Minden embert megillet az a jog, hogy a legjobb pillanataival mérjük. Ralph Waldo Emerson


Különc zsenik

Vitathatatlan, hogy Albert Einstein és Isaac Newton lángelmék voltak, néhány tudós azonban úgy véli, nem kizárt, hogy mindkettőjük az úgynevezett Asperger-szindrómában (AS) szenvedett. Ezt a társas érintkezésekben és kommunikációs képességekben zavart okozó, illetve rögeszme jellegű érdeklődést kiváltó rendellenességet először Hans Asperger bécsi orvos fedezte fel 1944-ben.


De nehéz az iskolatáska

Nebuló hiányában rendelt el kényszerű tanítási szünetet Nagy-Britannia legkisebb oktatási intézménye. A csöppnyi iskola egyetlenegy tanulója és szülei az új tanerő iránt érzett ellenszenv miatt szabotálták az iskolakezdést.


Aligátor a Central Parkban

A Central Parkban sétáló, napozó New York-iak alig hittek a szemüknek, amikor szembesétált velük egy 120 centiméteres aligátor. A rendőrség több bejelentést is kapott az aggódó New York-iaktól, akik az állatot a park Queens negyedben lévő részén látták komótosan cammogni.


Ez nem vicc

Hogy van-e alapja vagy sem, a németek mindenesetre nem állnak a világ legviccesebb népének hírében, de komolyan törekszenek rá, hogy életük minél nagyobb részét színesítsék humorral. Michael Titze pszichoanalitikus szociális fóbiában szenvedő embereknek tart csoportos terápiákat.


Tollhegy

Írózseni vagy háborús bűnös? I.
Tisztelt Szerkesztőség

A Hetek 17. számának egy írása Wass Albertet kerek-perec lefasisztázza (). Az állítás egyetlen forrása egy ma is aktív hungarista. A cikk meg sem említi azt a nyilvánvaló tényt, hogy az író az Egyesült Államokba való kivándorlása előtt átesett a szigorú amerikai hatóságok átvilágításán. Ennek során ügyének vizsgálója - nyomozati anyagokra támaszkodva - közjegyző előtt szögezte le: Wass Albert nem volt háborús bűnös, illetve olyan pártnak a tagja, amely az Egyesült Államok főügyészének listáján a szélsőséges politikai alakulatok között szerepel (ide tartozott a Nyilaskeresztes Párt is). Rágalmazókban persze sosem volt hiány: azon a floridai egyetemen, ahol Wass Albert a későbbiekben tanított, egy román emigráns kezdett rémtörténeteket terjeszteni állítólagos háborús bűneiről, de az ennek nyomán indított vizsgálat nem az erdélyi írót, hanem hamis vádlóját marasztalta el. Valószínűleg a befeketítési kísérletek kudarca is szerepet játszott benne, hogy Ceausescu titkosrendőrsége, a Securitate több alkalommal is - sikertelen - merényletet követett el Wass Albert ellen.


Írózseni vagy háborús bűnös? II.
Tisztelt Szerkesztő Úr

Az április 25-én közölt Szobota Zoltán: című írás kiegészítéseként - különösen azért is, mert a cikk megjelenését követően figyelemre méltó események zajlottak le - szükségesnek tartottam, hogy a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata megszűnése utáni legfontosabb történéseket időrendi sorrendbe szedve tájékoztassam lapjukat.