Vissza a tartalomjegyzékhez

Major Nóra
Az ibériai recept

Ki gondolta volna, hogy egyszer még ibériai-magyar „rokonságról” fogunk beszélni? Pedig a helyzet az, hogy csatlakozásunk esetén várhatóan többször egy lapon említenek minket velük. Hazánk sok hasonlóságot mutat Portugáliával. Portugália - akárcsak hazánk - kis területű, 10 millió lakosú ország, GDP-je pedig, 1986-os belépésük idején - szintén magyar módra - a közösségi átlag 54-55 százaléka volt, és ebben alig maradt el spanyol szomszédjától. Mindezek ellenére mindkét állam rendkívül sokat profitált a tagság nyújtotta lehetőségekből. Mivel ez utóbbi megállapítás nálunk még csak egy a megoldandó feladatok közül, talán nem haszontalan dolog megismerni az „ibériai utas” megoldást.


Ibériai tengerpart. Előny a csatlakozásnál Fotó: Reuters

Az ibériaiak is hozzánk hasonló várakozásokkal álltak a csatlakozás elé - mondja a Heteknek nyilatkozó Éltető Andrea, a Világgazdasági Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. A félsziget mindkét országa a gazdaság fellendülését, a közösség pénzügyi támogatását és a politikai stabilitás megerősödését remélte. Ma, 17 év távlatában elmondható, hogy EU-tagországként mindkét ország jelentős fejlődésen ment keresztül. A kutatónő szerint fontos momentum, hogy konkrétan a csatlakozás keltette hullámverés egyik politikai vezetést sem sodorta el. Bár a félszigeten a hetvenes években, egy hosszú diktatórikus időszak után, az instabilitás lett uralkodóvá, az évtized végére erős kormányzatok alakultak ki. Portugáliában egy szociáldemokrata, a spanyoloknál pedig egy szocialista vezetés tudta megszilárdítani a hatalmát. Ezek, a csatlakozást levezénylő kormányzatok, a belépés után még tíz évig, 1996-ig vezették államukat. 
Mivel a portugál privatizáció, liberalizáció és külkereskedelmi nyitás csak a belépés után kezdődött meg, ennek és a csatlakozásnak a hatása szinte teljesen egybefonódott. Így az ekkor bekövetkezett gazdasági növekedés nem csak a csatlakozás eredménye. A közösségi támogatások mindenképpen nagy segítséget jelentettek ebben a folyamatban. Éltető szerint azonban ezek az összegek egyáltalán nem voltak „jóval nagyobbak” annál, mint amire mi számíthatunk. A portugálok esetében a támogatás a GDP 3-3,5 százalékát tette ki, mi pedig 2 százalék körüli öszszegre számíthatunk. 
Nézzük, mire fordították ezeket a támogatásokat? A portugálok először is nagyon erős infrastruktúra-fejlesztésbe kezdtek, és ez húzóágazatnak bizonyult később az egész nemzetgazdaság számára. Ez a hozzáállás tökéletes ellentéte a görög reakciónak - állítja Éltető. Hellász lakói ugyanis a belépés után egy lassú pénzfelélésbe kezdtek. Portugália viszont nem a fogyasztását növelte, hanem a beruházások és az export arányát. Az ország másik erősítésre szoruló területe az oktatás volt. A nyolcvanas években rendkívül nagy volt az analfabéták aránya. A vezetők viszont felismerték, a képzés a jövő sikerének egyik kulcsa. Bár az unióban még ma is a portugál középiskolások a „leggyengébbek”, a javulás így is jelentős. 
Az uniós csatlakozást mindkét országban leginkább az agrárszektort viselte meg. Míg a nyolcvanas években a portugál mezőgazdaság aránya a gazdaságban 20 százalék volt, ma már csak 5-10. A súlyos szerkezetváltást nagy elbocsátások kísérték, és ez időszakosan megnövelte a munkanélküliséget. A hagyományos termékek (hús, tej) piaca összeomlott, a mediterrán termékek viszont sikeresen túljutottak a krízisen. Az olívabogyóhoz, narancshoz és borhoz hasonlóan nálunk is találhatóak olyan termékek, amelyek sikerre számíthatnak az unión belül is. Éltető szerint a magyar méz, kukorica, ásványvíz illetve a különböző biotermékek biztosan nem merülnek a feledés homályába. Mellesleg nekünk már a Közös Piac tagjaként az unión kívüli országok felé irányuló exportunk is támogatásban részesül. 
A kezdeti vesztesek közt volt a telekommunikációs ágazat is. Mind a spanyol, mind a portugál állami telefontársaság elvesztette monopóliumát. Egy sikeres előremenekülő stratégiával viszont meg tudtak maradni a piacon, és ma már a győztesek közé sorolják őket.
Az uniós tagságból legtöbbet a turizmus, a szolgáltatási szektor és az ipar nyert. Ezen kívül jelentősen megnőtt a portugál cipők piaca, ami azért is meglepő, mert a kis hozzáadott értékkel dolgozó, könnyűipari ágazatok általában a rövidebbet húzzák hasonló helyzetben.
1998-ban a két „ibériai” sikerrel csatlakozott az Európai Monetáris Unióhoz. Ezt azonban egy 4-5 éves erőfeszítés, és egy társadalmi konszenzus előzte meg. A konvergencia-kritériumok elérése viszont egyértelműen pozitív következményekkel járt a gazdaság számára. Az átlagos bérszínvonal minkét országban több mint a duplájára nőtt a csatlakozás óta, és összességében a munkanélküliség sem növekedett. A kezdeti „agrárdrámát” is sikerrel tudták kezelni.
Érdekes - mondja a kutatónő -, hogy amikor a spanyol gazdaságot recesszió sújtotta 1992-ben, a kormány az addig hagyományosan befelé forduló, kockázatkerülő kis- és középvállalkozások kifelé nyitását kezdte támogatni. A program sikerrel járt: a spanyol cégek hosszú távú üzleti kapcsolatokra tettek szert Latin-Amerikában, és Észak-Afrikában. Ehhez azonban nélkülözhetetlen volt a markáns kormányzati háttér - hangsúlyozza Éltető. A spanyolok másik példaértékű eredményüket a diplomáciában érték el. A kezdeti félelmek ellenére sikerrel mentették át latin-amerikai kapcsolataikat, és az unió déli térségének tekintélyévé váltak. Ez számunkra Erdély vonatkozásában jelenthet megnyugtatást - mondja a kutató.
Többször megfogalmazták már, hogy a mostani bővítésnek az unión belül Portugália lesz a legnagyobb vesztese. Mint periférikus tagállam joggal tarthat a keleti testvérektől”. Nem vitatható azonban az sem, hogy számos fórumon fogunk majd egy hajóban evezni velük. A kisebb országoknak biztosan össze kell majd fogniuk az érdekeik érvényesítésének érdekében.