Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István
Mondd, mit érlel annak a sorsa

Az alábbi bűnügyi történet egy olyan világba kalauzol, amelynek szereplőiről feltehetően mélyen szántó pszichológiai és szociológiai értekezéseket lehetne írni. Életükről, mindennapjaikról azonban ezeknél minden bizonnyal sokkal élesebb képet fest maga a történet.

A sértett

Az ügy főszereplője, H. András hajdanán jobb napokat is látott már. A most ötvenhat éves, rokkantnyugdíjas férfi az egyetem elvégzése után mérnökként kezdett dolgozni először Debrecenben, majd - egy felfelé ívelő karrier részeként - Kelet-Berlinben. A bírósági tárgyalás során H. életének ezen szakaszáról sokkal több nem derült ki, az azonban biztos: nem csak élményekkel meggazdagodva tért haza és telepedett le egy alföldi kisvárosban. Szintén nem képezte a tárgyalás témáját, hogy élete miért bicsaklott meg, az azonban igen, hogy mennyire. Nagyon. Az eljárás nyomozati szakában a kirendelt igazságügyi elmeszakértő a következőképpen nyilatkozott: H. András idült alkoholizmusban, agysorvadásban, viselkedészavarban, kezdődő szellemi leépülésben és paranoid személyiségfejlődésben szenved. A szakértő azt is kiemelte, hogy olyan személyeknek, akikre „üldöztetéses téveszmerendszere” kiterjed, és akikkel kapcsolatban korábban negatív élménye volt, meg nem történt eseteket tulajdoníthat. A vádlottak, illetve valamennyi kihallgatott tanú szerint tulajdonított is. Még élettársa is agresszív, féltékeny, hazudós embernek festette le, aki mindenféle történeteket kreál, leginkább arról, hogy a nő milyen módokon csalta meg őt. A védelem pontosan erre, vagyis H. üldözési mániájára építette stratégiáját.

A vádlottak

A negyvenhárom éves R. Ferencet („Tenkes”) tizenhat éves korától kezdve lopásért, rablásért, valamint garázdaságért tizenkétszer ítélték el, és összesen mintegy tizennyolc évet ült börtönben, illetve fegyházban. Saját bevallása szerint élettársával alkalmi munkából élnek, havi jövedelmük nem éri el az ötvenezer forintot, egy gyermekük van. L. István: negyvenkét éves, büntetve nem volt, korábbi házasságából öt gyermeke született, jelenleg egyedül él. Havi jövedelme húszezer forint - alkalmi munkákból. B. Csaba huszonnyolc éves, lopás és súlyos testi sértés miatt eddig négyszer ítélték el: megrovásban részesült, illetve felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Szintén alkalmi munkás, jövedelme havi 30-40 ezer forint, élettársával közösen három gyermeket nevelnek. 
L. István és B. Csaba közel három éve, egy áprilisi délutánon a város egyik kocsmájában „készült” az aznap esti utcabálra. Az ivóba betért H. András is, aki éppen ezt megelőzően vette fel visszamenőleges nyugdíját, mintegy 150 ezer forintot a postán. A két férfi meglátta H.-nál a pénzt, és elhatározták, megszerzik azt. Tervükbe beavatták „tapasztaltabb” ismerősüket, R. Ferencet is, aki ráadásul korábban - kölcsönkérési szándékkal - többször is járt H.-nál, így jól ismerte annak lakhelyét. Az esti bálban még részt vettek, majd éjfél körül akcióba léptek.

A rablás 

H. András - miután élettársával összevesztek, és a nő elköltözött egy időre - egyedül tartózkodott otthon, és éppen tévét nézett, amikor a hívatlan vendégek megérkeztek. A három férfi nem sokat teketóriázott: egyikük a házigazda arcába fejelt, eltörve ezzel annak orrcsontját, majd ott ütötték, ahol érték. A dulakodás erejére jellemző, hogy az ágy, amelyen a sértett ült, leszakadt. A verekedés, pontosabban a verés közben követelték H.-tól, adja át nekik 150 ezer forintját. Ám be kellett érniük 60 ezerrel, ugyanis hiába túrták fel a lakást, a párnába rejtett többi pénzt nem találták meg. Távozóban még megfenyegették a sértettet, ha feljelenti őket, megölik. A megfélemlített H. nem tett feljelentést, inkább - a megmaradt pénzből - egy televíziót és egy kerékpárt vásárolt magának. Orvoshoz is csak másfél hét múlva ment el, ahol csak annyit mondott, megverték. Eközben a rendőrség lakossági bejelentés útján értesült arról, hogy többen arra készülnek, hogy kirabolják H.-t, aki a rendőrök figyelmeztetésére úgy válaszolt: a rablás már megtörtént. A hivatalból indított nyomozás hamarosan sikerre vezetett: augusztus elején a három rabló előzetes letartóztatásba került, majd megindult a bírósági eljárás.
R. Ferencet időközben egy más ügyben lopásért börtönbüntetésre ítélték, két társa azonban szabadlábon védekezhetett.

A bírósági eljárás

Bács-Kiskun megyében ennek az ügynek a kapcsán alkalmazták először a különösen védett tanú intézményét. Igaz, hogy a nyomozás során tett vallomását a tanú a bíróság előtt már nem ismételte meg, mert időközben - feltehetően az agresszív személyekként ismert vádlottak fenyegetése miatt - ismeretlen helyre távozott, a bíró mégis elfogadta azt bizonyítékként. Eszerint R. Ferenc eldicsekedett a tanúnak, hogy két társával megvertek egy személyt, és elvették 60 ezer forintját. Maga H. is logikusan, értelmesen adta elő bántalmazásának történetét, amelynek egyes körülményeit más tanúk megerősítették. A védelem azonban úgy érvelt: szellemi leépülése és üldözéses téveszmerendszere miatt H.-tól objektív vallomás nem várható, és mivel közeli ismerősei is hazudós embernek ismerték, szavahihetősége erősen megkérdőjelezhető. A tárgyalások során azonban H. - annak ellenére, hogy a két szabadlábon védekező vádlott rendszeresen megfenyegette, bántalmazta (például lelökték a kerékpárjáról), hogy vonja vissza vallomását - továbbra is kitartott vallomása mellett. Sőt, szemmel láthatólag egyre inkább viszszanyerte szellemi képességeinek egy részét, és szinte ügyvédi következetességgel védte saját igazát. A kirendelt elmeszakértők pedig megállapították: H. téveszmerendszere leginkább élettársával kapcsolatos féltékenységére koncentrálódik, de kizárható, hogy ok nélkül, csakis a féltékenység vezérelte bosszúból vádolta volna meg a három férfit azzal, hogy kirabolták. Ez azért is volt nehezen elképzelhető, mert a féltékenység „tárgya”, az élettárs, a vádbeli időszakban nem tartózkodott a városban.
Az első fokon eljáró bíróság a tanúvallomások és a szakértői vélemények alapján a három vádlottat bűnösnek találta csoportosan elkövetett rablás bűntettében, és R. Ferencet hat év, L. Istvánt öt év, B. Csabát szintén öt év fegyházbüntetésre ítélte, és ugyanennyi időre eltiltotta őket a közügyek gyakorlásától. A vádlottak fellebbeztek, ám a másodfokon ítélkező megyei bíróság nemrégiben helyben hagyta az elsőfokú ítéletet.