Vissza a tartalomjegyzékhez


Jó és rossz kiszivárogtatás

Az izraeli választási kampány során kirobbant korrupciós botrányok egyik - nem másodrendű - mellékterméke a szólásszabadság korlátozására és az újságírók, illetve informátoraik megfélemlítésére irányuló kísérletekről zajló vita.

Néhány héttel a választások előtt a Haarec izraeli lap nyilvánosságra hozta, hogy a rendőrség és az ügyészség vizsgálatot folytat egy másfélmillió dolláros adomány ügyében, amelyet Ariel Saron miniszterelnök - fiai, Omri és Gilad révén - kapott egy külföldi barátjától, Cyril Kerntől. A pénz annak a bankkölcsönnek szolgált garanciájául, amelyből Saron vissza akarta fizetni a Likud párt elnökválasztási kampánya idején kapott 4,5 millió sékelt (akkori árfolyamon mintegy 1,5 millió dollár), amelyet az Állami Ellenőrző Hivatal törvénytelennek nyilvánított. A pénz szinte követhetetlen utakon Dél-Afrikából Ausztrián és Amerikán keresztül érkezett Izraelbe, Saron elmulasztott jelentést tenni róla, és ha a gyanúk megalapozottaknak bizonyulnak, a kormányfő nem kerülheti el a felelősségre vonást.

Jehuda Lahav, Tel Aviv


Ariel Saron egy frissen telepített Arrow légvédelmi rakétaállást látogatott meg. Nincs ideje a vizsgálatokra Fotó: Reuters

A Haarec tudósítása fordulópont volt a választási kampányban. A kormányzó Likud párt preferenciái rohamosan zuhanni kezdtek. Az ellenkező előjelű fordulat akkor következett be, amikor a Választási Bizottság elnöke, Michel Hesin bíró elrendelte, hogy a három tévé-csatorna adás közben szakítsa félbe Saron sajtóértekezle-tének közvetítését, mert Saron, ellentétben a szabályokkal, választási propagandát folytatott, pedig előzetes bejelentése szerint csak a korrupciós vádakat kívánta cáfolni. Habár senki sem vonta kétségbe, hogy a Választási Bizottság elnöke törvényszerűen járt el, nagyon sokan a miniszterelnök megalázásának tartották Hesin lépését, és ekkor kezdődött a választók visszaáramlása a Likud felé.
Időközben Eljakim Rubinstein állami főügyész vizsgálatot indított, hogy kiderítse, ki szivárogtatta ki a Haarecnek a nagy feltűnést keltő hírt. Terve szerint a vizsgálóbizottság tagja lett volna a biztonsági szolgálat, a Sabak képviselője is, ezt azonban a Legfelsőbb Bíróság megtiltotta, mondván, hogy az állami biztonsági szolgálat nem lehet részese pártpolitikai és belpolitikai vizsgálatoknak. Mindazonáltal a vizsgálatot a biztonsági szolgálat stílusához közeli módszerekkel folytatták. A Haarec tudósítóját, Baruch Kerát bekérették a rendőrségre, és a „vizsgálat lefolyása akadályozásának” teljesen alaptalan vádja alapján mint gyanúsítottat hallgatták ki. Azután a rendőrség egy bíró engedélyét kérte arra, hogy kiadhassa Kera telefonbeszélgetéseinek listáját (Izraelben rögzítik minden hívás számát, akár mobil-, akár vezetékes telefonról történik, és évekig megőrzik a listát). Kera telefonbeszélgetéseinek listája alapján a vizsgálók hamar eljutottak Liora Glatt-Berkovics ügyésznőhöz, aki rövid habozás után beismerte, hogy Kera tőle kapta az információt. Az ügyésznőt ideiglenesen felfüggesztették állásából.
Az eset nagy port vert fel, Rubinstein államügyész eljárása ellen hevesen tiltakoztak újságírók, jogászok, közéleti személyiségek, közöttük Jichak Kremnitzer professzor, a Média Tanács nevű társadalmi szerv elnöke. Az államügyész szemére vetették, hogy a Saron-ügy kivizsgálása helyett a kiszivárogtatás ügyét vizsgáltatta ki sietve. Továbbá, hogy Kera gyanúsítottként való kihallgatásával meg akarta félemlíteni az újságírót - és minden újságírót. Kera ugyanis nem tett mást, mint hogy nem árulta el forrásait, s ez - a Legfelsőbb Bíróság többszöri ítélete szerint - az újságírók kikezdhetetlen joga, valamint a sajtószabadság egyik alapja és feltétele. A telefonlista kikérése arra való hivatkozással, hogy Kera gyanúsított, a bíró kifejezett megtévesztése volt, jogi szakértők szerint enélkül a bíró aligha engedélyezte volna a lista kiadását. E lépés is a megfélemlítést szolgálta, hiszen ezentúl senki nem lehet biztos benne, hogy titokban marad-e egy újságíróval folytatott beszélgetése.
Az államapparátus szempontjából minden kiszivárogtatás szabályellenes, olykor törvényellenes. A sajtó szempontjából - amely azonos a társadalom érdekével - a kiszivárogtatás életfontosságú. Nélküle az újságírók „olyanok, mint hal a szárazföldön - mondta az Újságíró Szövetség elnöke -, nélküle a sajtó nem töltheti be a közéleti tisztaság és a demokrácia házőrző kutyájának szerepét”. A két helyes, de egymásnak ellentmondó elv ellentétét csak úgy lehet feloldani, hogy mindkét fél teszi a dolgát: az államapparátus megpróbálja őrizni titkait, az újságírók pedig minél több - akár titkos - információt gyűjtenek. Nem az újságírók dolga, hogy az államhatalom titkai fölött őrködjenek, és nem büntethetők az információ nyilvánosságra hozatala miatt. A kiszivárogtatók - ha fény derül kilétükre - persze büntethetőek. Mégsem mindegy, ki mit szivárogtatott ki. Zehava Galon, a baloldali Merec párt képviselőnője néhány társával törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint a bíróság mérlegelhet, „jó” vagy „rossz” kiszivárogtatás miatt ül-e a kiszivárogtató a vádlottak padján. A „jó” kiszivárogtatás ismérvei: a kiszivárogtatott ügy 1. megfelel a valóságnak; 2. a társadalom tájékoztatását szolgálja; 3. nem hatol a magánéletbe; 4. nem szolgálja a kiszivárogtató személyes hasznát; 5. nem hátráltatja a jogi eljárást. Liora Glatt-Berkovics kifejtette, hogy tettéért hajlandó vállalni a jogi következményeket, mint ahogyan vállalja a következményeket az, aki lelkiismereti okokból megtagadja a kötelező katonai szolgálatot.
Van-e esély a törvényjavaslat jóváhagyására? A választ nem ismerem, de mindenképpen figyelembe kell venni, hogy jelenleg vizsgálatok vannak folyamatban a miniszterelnök, két fia, egy miniszter, két miniszterhelyettes és az újonnan megválasztott parlament legalább tíz tagja ellen…