Vissza a tartalomjegyzékhez

Morvay Péter
Bécs és Hitler

Elmúlt heti számunkban a most 70 éve hatalomra került Adolf Hitler gyermekkoráról és a későbbi diktátor által a nyilvánosság elől rejtegetett családi körülményeiről írtunk (, Hetek, 2003. február 7.) az utóbbi években nyilvánosságra került történeti források alapján. Ezúttal Hitlernek az 1908 és 1913 között Bécsben töltött időszakával foglalkozunk. Az ismeretlenségben töltött bécsi évek fontos szerepet játszottak Hitler gondolkodásának és világnézetének kialakulásában.


Hitler Bécsben vált operarajongóvá, és Wagner művei végigkísérték pályafutását. Képünkön a Lohengrin díszelőadása Horthy Miklós kormányzó és felesége tiszteletére (München, 1938; balról: Hermann Göring, Horthyné, Adolf Hitler, Horthy Miklós és Emmy Göring)

„Bécsben annyit tanultam, mint soha annak előtte. Akkoriban rengeteget olvastam, éspedig alaposan. Ami szabad időt munkám hagyott, azt teljes egészében tanulmányaimra fordítottam. Ezzel alig néhány év alatt leraktam tudásom alapjait, s ma is ebből élek” - idézi Brigitte Hamann német történész Adolf Hitlert, aki a Mein Kampfban, alig tíz évvel az események után, idealizálva ír a bécsi évekről.
A vidékről felkerült Hitler az osztrák fővárosban albérleti szobákban élt, majd közel három éven keresztül egy hatemeletes férfiszállás lakója volt. A több mint ötszáz fő befogadására alkalmas szociális intézményt I. Ferenc József alapította, és magánszemélyek adományaiból fedezték a működését, amelyhez több bécsi zsidó család között Nathaniel Rotschild báró is nagy összegekkel járult hozzá. A férfiszállás a hajléktalan, de munkaképes korú bécsiek számára tisztességes elhelyezést és tisztálkodási lehetőséget kínált, de lakóit a városi polgárság a társadalom perifériájához sorolta, akiknek a „züllesztő hatásától” a belvárosi háztulajdonosok lakásait meg kellett védeni.

A szuvenír-festő

Hitler számára mély csalódást jelentett, hogy két ízben is elutasították felvételi kérelmét a Bécsi Művészeti Akadémiára. A fiatalembernek meggyőződése volt, hogy az ósdi, akadémikus gondolkodású professzorok nem ismerték fel tehetségét. A kudarc miatti szégyene olyan mély volt, hogy inkább egyik napról a másikra búcsú nélkül elköltözött abból a lakásból, amelyet korábbi elválaszthatatlan barátjával, August Kubizekkel közösen béreltek, mint hogy be kelljen vallania előtte második sikertelen próbálkozását is. (Kubizek egy éven keresztül úgy tudta, hogy Hitler magántanulóként jár az Akadémiára.)
Mivel máshoz nem értett, és gyenge testi adottságai a fizikai munkára alkalmatlanná tették, Adolf Hitler szuvenírnek készült bécsi képeslapok rajzolásából és kisebb festmények készítéséből tartotta fenn magát.
Általában napi egy képet festett, ezeket bécsi képkeretezőknek adta el, akik úgy tartották, hogy egy jó képkeretet könnyebb eladni akkor, ha - akár silányabb minőségben is -, de valamilyen festmény van benne. Az egyik kereskedő, Jakob Altenberg utóbb így emlékezett vissza az ágrólszakadt ifjú festő műveire: „A legsilányabb áru volt, amit valaha is eladtunk. Az a néhány ember, aki egyáltalán érdeklődött irántuk, turista volt, aki olcsó bécsi szuvenírt keresett.” Hitler maga is elismerte, hogy művei csak megrendelésre készült bérmunkák, amelyeket előszeretettel vitt zsidó kereskedőkhöz, mert azokról köztudott volt, hogy raktárra is hajlandók vásárolni.
Történészek eltérően vélekednek arról, hogy mikortól lett Hitler meggyőződéses antiszemita. Bécsi éveiből azok az ismerősei, akik később megírták vagy elmondták élményeiket, nem említik, hogy Hitlertől különösebb antiszemita kirohanásokat vagy akár a bécsi körökben megszokott szalon-antiszemitizmus előítéleteinél erősebb megjegyzést hallottak volna.
Tény továbbá, hogy mivel festményeit főként zsidó antikváriusok és képkeretezők vásárolták meg, Adolf Hitlernek rendszeres kapcsolata és közvetlen tapasztalatai voltak bécsi zsidó családokkal. Egyesek azt feltételezik, hogy a kereskedőkkel kapcsolatos negatív tapasztalatai támasztották alá Hitlernek a későbbi „zsidó kizsákmányolók”-ról szóló vádjait. Hitler képeinek azonban a legmegbízhatóbb vevője egy Samuel Morgens-tern nevű zsidó üveges volt, akihez a szegény képfestő mindig személyesen vitte el a képeit, mert benne - ellentétben a sokszor szélhámos közvetítőkkel - feltétlenül megbízott. Amikor az Anschluss után a náci párttörténészek igyekeztek felkutatni a Führernek a bécsi raktárakban még eladatlanul porosodó képeit, megtalálták az üvegkereskedőt, akiről egy osztrák ismerőse így nyilatkozott: „Morgenstern volt az első, aki jó árat fizetett a képekért, ezáltal kezdődött üzleti kapcsolatuk a Führerrel.” 
(A zsidó üvegesen azonban ez a kapcsolat mit sem segített: boltját elkobozták, őt pedig családjával együtt deportálták. Hiába próbálta meg levélben kérni a birodalmi kancellártól, hogy engedélyezze külföldre utazását családjával, 1939-ben deportálták, majd a linzmannstadti gettóban az éhezéstől legyengülve és az Auschwitzba hurcolt családtagjai feletti gyászában 1943 augusztusában meghalt.)

Katolikus és német

A személyes kapcsolatok ellenére Hitlert számos antiszemita hatás érte Bécsben, elsősorban olvasmányain keresztül. Az akadémiai vizsgák kudarca után tudatosan igyekezett a hivatalos tudományokból száműzött, az akadémikusok által lenézett szerzők műveiből bővíteni ismereteit. Ilyen pedig Bécsben nagy számban állt a rendelkezésére. A főváros fénykorát élte: London, New York, Párizs, Chicago és Berlin után a világ hatodik legnépesebb városa volt. 
A császárváros arculatára a századforduló éveiben a keresztényszocialista polgármester, Dr. Karl Lueger nyomta rá a bélyegét. A bécsi politikus a „zsidó liberálisokat”, a korrupciót, a bevándorlókat, a külföldi tőkés társaságokat ostorozta beszédeiben, és modern katolikus reformprogramot ígért a bécsiek számára. Amikor gróf Schönborn bécsi bíboros panaszt tett Rómában az antiszemita politikus és mozgalma ellen („nem katolikus, hanem felforgató és szocialista”), akkor XIII. Leó (ugyanaz, aki megadta Adolf Hitler apjának is a rokonházasság tilalma alóli diszpenzációt is - lásd múlt heti cikkünk) védelmébe vette a keresztényszocialisták társadalmi reformprogramját, és pápai áldását küldte Luegernek. Ezek után 1897-ben Luegert megválasztották Bécs polgármesterének. A polgármester rendkívüli hatású szónok volt. Beszédeiről egy kortárs újságíró így vélekedett: „Ha egy értelmes ember elolvasta őket, nem állta meg nevetés nélkül… Ha ellenben egy értelmes ember meghallgatta Lueger beszédeit, akkor mit sem segített rajta az a tény, hogy értelmes, akkor az az ember megfeledkezett saját gondolatairól, akkor azt az embert hatalmába kerítette valami elemi erő, és magával sodorta, úgy, hogy képtelen volt a legcsekélyebb ellenállásra is.” Utóbb Hitler rendszeresen Luegert hozta példaként arra, hogyan lehet a tömegeket fanatizálni hatásos politikai propagandával. A kimondott szó politikai érték - írja a Mein Kampfban -, amelynek „varázsereje” van, és a „tömeg közé hajított szavak” gyújtó hatásúak.
A keresztényszocialista polgármester ellenségképe egyszerű volt. Mindenért a zsidó a bűnös: „Mi védekezünk az ellen, hogy elnyomják a keresztényeket, és Ausztria ősi állama helyére új Palesztina kerüljön.”


A haubourdini kegytemplom. Adolf Hitler festménye,1916 

Dr. Lueger „a régi, évszázadok alatt meggyökeresedett katolikus antiszemitizmushoz folyamodott, amely »istengyilkos népről« beszélt, valamint a liberalizmusellenességhez és kapitalizmusellenességhez, továbbá »a pénzvilág és a tőzsdevilág zsidói«, a »sajtó zsidói«, az értelmiségiek mint „tintazsidók”, a szociáldemokrácia mint »zsidó védegylet«, a kelet-európai zsidók mint »kolduló zsidók« s az állítólagosan »zsidó« modern művészet és a női emancipáció elleni gyűlölethez… csak a magyarok megbélyegzése - »judeomagyaroknak« nevezte őket - sok ezer hívet toborzott számára akkoriban” - írja Brigitte Hamann Bécs és Hitler - Egy diktátor tanulóévei című könyvében (Európa Kiadó, 2000).
A Keresztényszocialista Párt „rekatolizálást” és egy erőteljesebben megnyilvánuló „katolikus szellemiséget” követelt. Lueger „katolikus, osztrák és német” jelszavával megszerezte az egyház támogatását, amit utólag Hitler is helyeselt: „az antiszemitizmus Bécsben csak vallási alapon épülhetett fel” - mondta egyik monológjában. A polgármester melletti kampány a szószékről folyt, míg Lueger viszonzásul arra szólította fel az embereket, hogy gyakrabban járjanak templomba. Egyik leglelkesebb segítőtársa Heinrich Abel jezsuita pap volt, aki a „zsidó szabadkőművesség sátántól feltüzelt hordái” ellen intézett heves kirohanásokat, például a népszerű búcsújáró helyre, Maria-zellbe tett zarándoklatok alkalmával, amelyeken Lueger is rendszeresen részt vett. (A hivatkozási alap IX. Pius Quanta cura - A jelenkori tévelygések ellen kezdetű, 1864-ben megjelent enciklikája volt, amely többek között elítélte 
a szabad vallásgyakorlást és a világi haladás minden formáját. Az utolsó gettóépítőként is számontartott IX. Pius volt az, aki 1870-ben kihirdette a pápai tévedhetetlenség dogmáját. Az ellentmondásos egyházfőt II. János Pál 2000-ben boldoggá avatta (, Hetek, 2000. szeptember 9.). 
Luegert nyugdíjba vonulásakor egy másik egyházi támogatója, Joseph Scheicher prelátus úgy méltatta, mint akinek sikerült Bécset „zsidótlanítani” és a „lúdtalpasokat”, „horgasorrúakat” és „biboldókat” egy totális gazdasági bojkott keretében átkergetni Budapestre. Már csak a „rejtett zsidók” (értsd: a kikeresztelkedettek) kérdését kell megoldani, és akik aláássák az ifjúság erkölcseit. A „zsidó szocikat” a prelátus „egy nagytakarítás” keretében kívánta kisöpörni Bécsből.
A közkézen forgó számos antiszemita brosúra emellett részletesen taglalta a galíciai rituális gyilkosságokról szóló koholt történeteket. Joseph Deckert plébános könyvet is megjelentetett ezekről 1893-ban Rituális gyilkosság jegyzőkönyvileg feldolgozva címmel.
A nacionalista-antiszemita uszítás a Mein Kampf szerint hatott Adolf Hitlerre. Bécsben „elérkezett számomra a legnagyobb változás ideje, amelyet a bensőmben valaha is átéltem. Puhány világpolgárból fanatikus antiszemitává lettem.” Döntő élményeként Hitler egy kelet-európai zsidóval történt véletlen találkozását említette. Az illető semmi rosszat nem tett Hitlerrel: nem ismerték egymást, és nem is beszéltek soha egymással. A belvárosi utcai találkozás egyfajta megvilágosodásként érte Hitlert. Percekig mozdulatlanul állt - írja Ian Kershaw brit történész - és azon gondolkodott, hogy „ez a jelenség hoszszú kaftánjában és fekete halántéktincseivel” vajon ugyanúgy német-e, mint ő? A találkozás után, írja Hitler, „megvásároltam néhány fillérért életem első antiszemita brosúráit.” Az olvasmányok megváltoztatták gondolkodását: „Amióta foglakozni kezdtem a kérdéssel, s egyáltalában figyelmes lettem arra a zsidóra, más fényben láttam Bécset, mint addig. Bárhova mentem, csak zsidókat láttam, s minél többet láttam, annál szembeszökőbben különültek el a többi embertől. …Ezzel hoszszú belső lelki küzdelem érkezett el a végéhez.”
Sorozatunk következő részében a Hitlert Bécsben ért további hatásokkal foglalkozunk, közte Dietrich Eckart „mester” állításával, aki szerint egy titkos beavatási rituálé keretében ő „kente fel” az ismeretlen fiatalembert a német nép leendő vezérévé, és részleteket közlünk David Gardner brit újságíró hamarosan magyarul is megjelenő könyvéből, aki utánajárt Adolf Hitler ír sógornője, Brigid Elisabeth Hitler állításának, miszerint a leendő Führer 1912-13 között több hónapon keresztül náluk vendégeskedett Liverpoolban. (folytatjuk)