Vissza a tartalomjegyzékhez

Somorjai László
Ki issza meg a levét?

Magyarországon a hegyközségek regisztrációja szerint ma 70 ezer hektáron termelnek borszőlőt, és ez a borászattal együtt 140 ezer családnak ad közvetlen megélhetést. A családi tradíciók szerint nemzedékek óta szőlőtermeléssel foglalkozók sorsa kérdéses az EU-csatlakozás után, ráadásul az idei termés és szőlőfelvásárlási árak is deficitessé tették a termelést. Az aktuális ügyekről Dula Bence egri hegybírót kérdeztük.

- Milyen volt Egerben az idei szüret?
- Aszályos, ezért az éves átlagnak csak az 50-60 százaléka termett. A visszafogott termés azonban jobb minőséget, magasabb cukorfokot eredményezett. Sajnálatos módon a minőség nem tükröződött az árképzésben, mert a szőlőfelvásárlók összefogtak és leszorították a szőlő árát: fehér szőlő esetében körülbelül 40 forintot, kék szőlő esetében 70 forintot adtak kilónként. A gazdák ráfizettek. 
- Érdekes, hogy ezzel párhuzamosan a csemegeszőlő 400 forint fölé ugrott a fővárosban.
- Igen, ez elég kínos helyzet, hiszen a Mátraalja valamikor egész Budapestet ellátta csemegeszőlővel. A kereskedőknek azonban nem érdekük a hazai szőlőt forgalmazni, mert a külföldi jóval jövedelmezőbb számukra: nagyobb árrést tudnak rátenni az olcsón beszerzett portékára. Ilyen esetben minden normális országban törvényileg is szabályozzák a hazai termékek védelmét, számomra érthetetlen, hogy Magyarországon ez a szabályozás miért nem történt meg.
- Ha ennyire rossz üzlet a borszőlő termesztése, akkor miért telepítenek újabb szőlőket mindenütt az országban?
- Egyrészt a minőség miatt: a piaci, magasabb igényekhez igazodva a fajtákat le kellett váltani, és az elöregedett ültetvényeket is ki kellett cserélni. Másrészt azért, mert az EU-ban a szőlőtelepítés már sokkal szigorúbban lesz szabályozva, hiszen az egész világon bortúltermelés van. 
- Milyen várakozással tekintenek a közeli EU-csatlakozásra?
- Több ok miatt is aggodalommal tekintünk a csatlakozás elé. Amennyiben az unióban ezt az ágazatot csupán piaci szempontok alapján értékelik - mint egykor a KGST-ben-, akkor a telepítések nagy részét ki kellene vágni. Tessék elképzelni a Rajna-vidéket szőlő nélkül: kopáran, szürke agyagpalákkal fedetten. A szőlészet és a borászat azonban nem csak gazdasági-gazdaságossági kérdés, hanem tájvédelmi, környezetvédelmi és népességmegtartó kérdés is.
- Mik okozza a gazdasági, illetve foglalkoztatási problémákat? 
- Az egész világot elárasztották azok az Európán kívül termelt olcsó borok, amelyek jók és ihatóak ugyan, de az európai és hazai szabályozásnak nem mindenben felelnek meg. 
A hazai és az európai borok előállítása ugyanis a szigorúbb szabályozás következtében költségesebb. Az Egri Borvidéken például új kategóriát állítottunk fel: az eredetvédett borok kategóriáját - ide tartozik az Egri Bikavér, az Egri Leányka, a Debrői Hárslevelű. Az eredetvédett boroknál azt is szabályozza a törvény, hogy egy hektáron hány szőlőtőke lehet. Ezek a borok árban nem versenyképesek a Chilében, Ausztráliában, Dél-Afrikában, Kaliforniában dömpingáron előállított sok millió hektoliter borral. Hasonló a helyzet Európában is, ezért meg kellene védeni az európai és magyar szőlő-és borkultúrát ezektől a termékektől.
- Mit lehetne tenni idehaza?
- Hazai viszonylatban hiányoljuk azt a szintű agrárdiplomáciát, amely rangos nemzetközi fórumokon is hathatósan képviselné érdekeinket. Nem kevés, hanem országos viszonylatban 140 ezer családról van szó, ennek pedig a négyszerese az a szám, akik jövedelemhez jutnak az ágazat által. A nemzedékek óta szőlő- és bortermelésből élő famíliák nem biztos, hogy könnyen át tudnának állni, mondjuk „harangot önteni”. A másik - EU-csatlakozással kapcsolatos - probléma, hogy a magyar gazdák a csatlakozás után tíz évig nem kapnák meg az EU-tól azt a szubvenciót, amiben a francia gazda például minden évben részesül. Ilyen feltételek mellett csak másodrendű EU-polgárokká válnánk. Persze örülök, hogy szabadon eladhatom majd Franciaországban az Egri Leánykát - ha van, aki a francia és hasonló minőségű borokhoz képest dupla áron megveszi. A francia gazda borának 60 százaléka állami szubvenciókból áll, hozzá képest dupla árat kell tehát kérnem. Ha csak tíz év múlva kapjuk meg a szubvenciót, addigra a szőlőink kipusztulnak, a magyar borokat kiszorítja a francia bor, hiszen az csak a felébe kerül. Határozott véleményem, hogy a magyar paraszt nem lehet alku tárgya.
- Ennyire katasztrofális a helyzet?
- Van bennünk egy ilyen „brüsszeli rémkép”. Eddigi tapasztalataink szerint a szőlőt, kertészetet, zöldségtermesztést úgy kezelik az unióban, mint a televízió- vagy autógyártást, márpedig itt sokkal többről van szó. Európa szőlőskertjeinek a megóvása lenne a feladat, ahol évszázados-évezredes kultúrák virágoznak, és több millió embernek adnak munkát. Az IBM nyugodtan megteheti, hogy kivonul Magyarországról, és tőlünk keletebbre olcsóbban állítja elő a termékeit. Ha akarja, akár a Holdra is telepítheti gyárát, mert ez nem kötődik tájvédelemhez, emberi értékekhez. Nekünk Európában azért kell tiltakoznunk, hogy ne tegyük tönkre az élő környezetet és tájat, mert akkor az élet minősége nagymértékben romlani fog. 


Tőkeigényes vállalkozás

„Fel kell hangosítani a borvidéket” - állítják a soproni, a balatonmelléki és a pannonhalma-sokoróaljai borvidék szakemberei. Az országban huszonkét borvidék létezik, ebből a fenti három terület gazdái is érzik a közelgő EU-csatlakozás súlyát, és egy újságíróknak szervezett bortúrán keresztül kívánták felhívni a nyugat-magyarországi lankák klímáját magukban hordozó borokra a nyilvánosság figyelmét. 


A Sebestyén-pincészet Zalaszentgróton Fotók: a szerző 

Nyugat-Magyarországon már a kelták és a rómaiak is jelentős szőlő- és borkultúrával rendelkeztek. 
A Soproni Borvidék, amely két központra - a kőszegire és a sopronira - oszlik, Magyarország történelmében élénk kereskedelmi központtá vált, ahol a bor nem egyszer fizetőeszközként is funkcionált. Károly Róbert például már 1328-ban engedélyt adott, hogy a dézsmát szüret idején pénz helyett musttal fizessék a kőszegiek, 1648-ban pedig 32 hektoliter borért (és 25 ezer rajnai aranyforintért) vásárolták meg Bécstől a szabad királyi város rangját. A bor segített Sopron városán a napóleoni megszállás idején, amikor 200 ezer liter borért „dúlásmentesen” távoztak onnan a seregek. A bor „valutajellege” nehéz időszakokban, mint például az első világháború idején is, megerősödött: nem véletlen a Kékfrankos elnevezés sem - bár egy humoros termelő szerint a világpolitikához igazodva illene „Kék-euróra” változtatni a nevét. 
A Balatonmelléke Borvidék a korábbi Zalai Borvidéket foglalja magába - bizonyára így jobban cseng a neve. A névváltoztatást 1999-ben hagyta jóvá az Országgyűlés. A borvidékre jellemző néhány hektáros családi gazdaságokban gyakori a fehér borok készítéséhez alkalmas Olasz- és Rajnai rizling, Rizlingszilváni, Királyleányka, Szürkebarát stb., míg a soproni körzetben inkább a vörösbor készítéséhez szükséges kék szőlő (Kékfrankos, Zweigel, Cabernet, Merlot stb.).
A bortúra során több tucat nyugat-magyarországi termelő mutatta be termékét és mondta el keserű tapasztalatait az ágazattal kapcsolatosan: „egy kiló borszőlő jelenleg olcsóbb, mint egy gombóc fagyi, egy liter bor olcsóbb, mint egy liter palackozott ásványvíz” - hangzott el. Pedig a szőlőtermelés nem kockázatmentes vállalkozás, ráadásul a befektetés lassan térül meg, ha egyáltalán megtérül. Az olyan „bonyolító” tényezők, mint a pincekönyv, jövedéki adó, zárjegy, engedélyek, csak lassítják a munkát. Az elhangzottak alapján minden közgazdasági érv szerint a szőlőt úgy ahogy van, ki kellene vágni. Ezzel szemben azonban több gazda új telepítésekkel büszkélkedett, mások kiegészítő tevékenységekkel - például borturizmusal - növelik a hasznot.
A minőség dacára a viszonylag kis területen termelő gazdák tartanak az Európai Uniótól. „Aki piacképes, annak van jövője. Az EU-csatlakozás viszont nem biztos, hogy jót tesz nekünk, hiszen nem termelünk olyan méretekben” - fogalmazott Kránitz László vállalkozó, akinek Garaboncon van a pincészete, és palackozóval is rendelkezik, csak az engedélyek beszerzése okoz fennakadást. Kránitznak egyébként nem szimpatikus a túlzott adminisztráció: néha belegabalyodik a háromszáz oldalas pincekönyv vezetésébe is. „Nagyapám egész életében nem olvasott ennyit”- mondja.
Kevésbé aggódik a Fertő-tó melleti Balf Weninger Pincészetének német származású tulajdonosa, Franz Weninger Horitschon, aki 20 hektáron termel, és évente 150-160 ezer palack vörösbort forgalmaz Európa-szerte. Ő már akkor is nagyobb méretekben tervezett, amikor 1997-ben elindította borászatát, és - mint mondja - korszerű eszközállományának beszerzéséhez minden lehetséges külső támogatást is megkapott.
A Pannonhalma-Sokoróaljai Borvidéken a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. sietett az apátság segítségére: az apátsági borkultúra újjáélesztése céljából új cég alakult Pannonhalmi Mártonhegy Kft. néven. A megtermelt bort liturgikus célokra és a vallási turizmus további növelésére is fel kívánják használni. A régi apátsági birtokok egy részének visszavásárlásával a monostor több mint 50 hektáros birtokhoz jutott, melyre Gál Tibor, nemzetközileg elismert borász vezetésével eddig 13,5 hektár szőlőt telepítettek.