Vissza a tartalomjegyzékhez

Hack Péter
Nem ébrednek az álmok álmodói

Nem bizonyult tartósnak az országgyűlési választások második fordulóján tapasztalt jobboldali megerősödés. Az önkormányzati választásokat az MSZP fölényesen megnyerte, a Fidesz pedig elvesztette.


A Fidesz Lendvai utcai székháza a választás estéjén. Magányos mikrofonok Fotók: Somorjai L.

Az eredmények azt mutatják, hogy a Fidesz nem tanult tavaszi választási vereségéből, és rossz taktikát választva akart visszavágni a baloldalnak. Az önkormányzati választások bebizonyították, hogy a választások tisztaságát kétségbe vonó, választási csalást emlegető és a szavazatok újraszámlálását követelő kampánytaktikára a választók egyértelmű elutasítással válaszoltak. Az országgyűlési választások után a Fidesz politikusai arra hivatkoztak, hogy vereségüket kizárólag a budapesti szavazóknak köszönhetik, akik nagyon nagy többséggel a baloldal jelöltjeit támogatták. A Fidesz vezetőinek jelenleg azzal kellene szembesülniük, hogy mostanra a vidék is elfordult tőlük. A baloldal Budapesten mind a kerületek elsöprő többségében, mind a fővárosi képviselőtestületben biztos többséget szerzett. A fővárosban a baloldal a választók közel kétharmadának szavazatára számíthat. Az MSZP és az SZDSZ hét olyan kerületben szerezte meg a polgármesteri pozíciót, ahol korábban a jobboldalé volt ez a poszt (II., V., VI., X., XI., XIX., XXII.), miközben a Fidesz csak a XIV. kerületben nyerte el a baloldaltól a polgármesteri helyet, de itt is úgy, hogy a testületben a baloldali pártok vannak többségben. Különösen érzékeny veszteség a Fidesz számára a hagyományosan jobboldalinak tartott II. és XI. kerület elvesztése.
Hasonlóan meggyőző fölénynyel nyert a baloldal a megyei jogú városokban. Sopron, Szombathely, Szolnok és Miskolc elhódításával olyan megyei jogú városokban is szocialista polgármestert választottak, ahol korábban a jobboldal adta a város vezetőjét. Miközben a szocialisták több városban is elhódították a polgármesteri helyet a jobboldaltól, a Fidesz egyetlen megyei jogú városban sem tudott visszavágni. Sőt, a megyei önkormányzatok döntő többségében is baloldali testületek alakultak. A jobboldal Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Veszprém megyében tudott csak többséget szerezni. 
A megyei közgyűlések nagy többségének elvesztése azért is fájdalmas a Fidesz számára, mert bár a korábbi felmérések is mutatták, hogy a fővárosban és a nagyobb városokban a baloldal megelőzi a Fideszt, a kisebb vidéki városokban és a falvakban a felmérések fideszes fölényt jeleztek. A választásokra azonban ez a fölény is elenyészett. Bár mint tudjuk, Orbán Viktornak az a kényszerképzete, hogy ők testesítik meg a „Hazát”, immár két választás eredménye is azt mutatja, hogy az „orbáni haza” meggyőző kisebbségben van a hazában.
A Fidesz vezetőit és a hozzájuk kapcsolódó elemzőket láthatóan zavarba hozta a kialakult helyzet. (Lapunk hiába keresett meg több jobboldali politikust és politológust, egyikük sem vállalta a helyzet értékelését.) Zavaruk érthető, hiszen az önkormányzati választások eredményei világosan mutatják, hogy a Fidesz stratégiája zsákutcába jutott, a párt egyre jobban beszorul egy olyan szavazói bázisba, amellyel hosszabb távon is nehéz lesz választást nyerni. 
Az 1990-es rendszerváltó szavazásokat leszámítva az azóta lezajlott három országgyűlési és három önkormányzati választás meglehetősen stabil politikai térképet mutat. Ezen választások eredményeit elemezve azt láthatjuk, hogy mind a politikai jobboldalon, mind a baloldalon van egy stabil, körülbelül negyven százalékos választói blokk. (Ez 1990-re nem érvényes, hiszen akkor a választóknak csak mintegy tizenöt százaléka szavazott tudatosan baloldali pártra.) Ezek a szavazatok azonban a jobboldalon négy-öt, a baloldalon pedig két párt között oszlottak meg. A Fidesz látványosan megbukott az 1994-es választásokon (ne feledjük, egy évvel a választások előtt minden közvélemény-kutatás meggyőző Fidesz-fölényt mutatott, ehhez képest a választásokon elért eredmény messze-messze elmaradt a várakozásoktól).


Öröm a Köztársaság téren 

A Fidesz stratégái ekkor határozták el, hogy a párt pozíciót vált, baloldali liberális pártból a jobboldal vezető pártjává alakul át. Emlékezhetünk arra is, hogy az MDF-nek mint a jobboldal meghatározó pártjának összeroppanása az 1994-es választásokon politikai vákuumot hozott létre a jobboldalon. Ezt a vákuumot először Torgyán József töltötte be, majd a „liberális férgekről” elmondott beszédével ki is ütötte magát ebből a pozícióból. A Fidesz számára ekkor érkezett el a lehetőség, hogy a jobboldal gyűjtőpártjává váljon. Érdekes azonban, hogy nem tanultak Torgyán esetéből, nem vették figyelembe, hogy a választók nem értékelik a túlzott radikalizmust. A Fidesz 1998-ban már a jobboldal meghatározó pártjaként indult a választásokon, és sikerült elhódítania az MDF, a KDNP és a Kisgazdapárt szavazóinak egy részét is. 2002-ben már teljesen maga mögött tudhatta mindhárom párt egykori szavazóit, sőt a MIÉP szavazóinak egy részét is sikerült maga mögé állítania. Ezzel egy folyamatos akciózáson és radikális politikai nyelvezeten felnőtt szavazóbázist szerzett meg. Ez a bázis csápolta végig Torgyán „patakvér” áriáit, vagy Csurka Hősök terén tartott évi rendes performanszait. Ez a bázis volt jelen a Terror Háza megnyitóján az országgyűlési választások előtt, a Testnevelés Egyetemen és a Kossuth téren a két választási forduló között, a Várban és a polgári körök különböző rendezvényein a választások után, vagy az Erzsébet téren október 23-án. 
Természetesen ez a bázis bizonyos értelemben cserélődik, hiszen a korábban a radikális jobboldalra szavazók egy része időközben átpártolt a másik oldalra, helyükre főleg városi fiatalok érkeztek, akiket a Fidesz fiatal politikusai és radikalizmusa jobban meg tudott szólítani, mint a baloldal. Ez az alapvetően vidéki és alapvetően radikális bázis azonban alkalmatlan arra, hogy választásokat nyerjen. A választások megnyeréséhez ugyanis az eddigi tapasztalatok alapján nélkülözhetetlen, hogy a szavazói bázis közepén erős pozíciókat foglaljon el egy párt. A Fidesz 1998-as sikerében kulcsszerepe volt annak, hogy az SZDSZ szavazóinak nagyon nagy részét át tudta csábítani, és annak is, hogy a mérsékelt szavazók azt láthatták, hogy a kisgazdák is és a MIÉP is a Fidesztől jobbra található, tehát választói szemében a Fidesz akkor még mérsékelt pártnak tűnhetett.
A mostani önkormányzati választásokon azonban már az MDF-szavazókat sem sikerült megnyerniük (az adatokból úgy tűnik, hogy több olyan MIÉP-szavazó volt, aki a Fidesz jelöltjeit támogatta, mint MDF-szavazó.) 
A Fidesz stratégáinak szembesülniük kell azzal, hogy a választók egy része ugyan nyitott az állandó harci lázban égő politizálásra, a politikai ellenfél kifütyülésére és lehazaárulózására, de ezen a bázison, az állandó sértettek, frusztráltak, mindenhol ellenséget keresők bázisán maximum erős ellenzék lehet egy politikai erő. A lakosság többsége nyugalomra, békességre, kiegyensúlyozott viszonyokra vágyik, elutasítja a kirekesztést és az erőszakosságot, amit jelenleg a Fidesz vezetői testesítenek meg a magyar politikában.
A radikális politizálás legfeljebb csak válsághelyzetben hozhat jelentősebb növekedést a szavazók számában. A Fidesz politikusainak tehát elemezniük kell az ország kilátásait. Ha ennek eredményeként úgy látják, hogy a közeljövőben súlyosodó válsághelyzet várható Magyarországon, akkor és csak akkor dönthetnek úgy, hogy a jelenlegi politikai taktikát érdemes követni. Akkor érdemes fenntartani azt a pozíciót, amely a MIÉP fasiszta szavazóit is meg akarja nyerni, akkor érdemes a radikalizmust is megtartani. Ennek a döntésnek azonban az a kockázata, hogy ha a helyzetelemzés téved, és az elemzők által remélt válság nem következik be, akkor konszolidált körülmények között az európai csatlakozástól várt gazdasági fellendülés korszakában egy ilyen harcos, radikális tömörülés évtizedekre tartósíthatja ellenzéki pozícióját.
Ez a tartós ellenzéki pozíció a Fidesz politikai végét is jelentheti, hiszen éppen a Fidesz teremtett normát azzal, hogy a gazdasági szervezetek versenyébe belenyúlva politikai szempontok alapján osztogatta a piaci pozíciókat. Úgyszintén a Fidesz verte bele az emberek fejébe, hogy az a jó, ha településükön kormánypárti az önkormányzat, mert a központi pénzekből így nagyobb részt szakíthatnak. Ez a Fidesz által képviselt politika virágoztatta fel Debrecent és Kaposvárt, olyan mértékben, hogy fideszes polgármestereik meg is tudták őrizni pozíciójukat. Ugyanakkor az összes többi - a Fidesz számára elbukott - település lakói megértették a kor szavát, és kormánypárti polgármestert választottak. Amennyiben az MSZP folytatja a Fidesz által bevezetett gyakorlatot - és miért ne tenné - a Fidesz gazdasági és önkormányzati klienseinek nem sok babér fog teremni, ez pedig már a következő választásokon is nehéz helyzetbe hozhatja Orbán Viktorékat.
A jelenlegi helyzetben azonban nem sok esély van arra, hogy a Fidesz racionális döntést hozzon, ugyanis az elmúlt hónapokban azt bizonyította, hogy egyes személyek politikai pozícióban tartása fontosabb számára, mint bármilyen józan megfontolás. Ma már mindenki egyetért abban, hogy a Fidesz tavaszi vereségében elévülhetetlen érdemei voltak Kövér Lászlónak, aki személyében testesíti meg a frusztrációra, gyűlöletre és az ellenféllel szembeni uszításra épülő politikát. Ha a Fidesz racionális és demokratikus párt lenne, az országgyűlési választások után Kövérnek mennie kellett volna. Kövér és politikája maradt, a Fidesz pedig újra veszített. A jelenlegi helyzetben minden arra utal, hogy a Fidesz számára fontosabb Kövér, mint a párt által képviselt érdekek, így minden esély megvan arra, hogy a Fidesz magára zárja az ajtót, és a radikális veszteseket magához kötve radikális vesztes marad.
A változás lehetősége ellen szól az is, ahogyan Orbán Viktor az eseményeket kezelte. A választások estéjén és a következő napon Orbánt úgy eldugták, mintha nem is létezne. Kedden már elkezdődött a mítoszgyártás, hogy azért vesztettek, mert Orbán nem eléggé aktívan vett részt a kampányban. Ezzel szemben az igazság az, hogy ötvenöt helyen kampányolt Orbán, s ezek közül huszonnyolc helyen baloldali polgármestert választottak. A volt miniszterelnök két helyen tudott fordítani a helyzeten, de hét helyen az addigi jobboldali polgármester az orbáni segítség ellenére is elvesztette a választásokat.
Szerdán Orbán már „új honfoglalóként” bukkant elő a rejtőzködésből, és új pártot ígért a választóinak, akik már nehezen tudják követni, hogy a Fidesz-vödörből hogyan öntögetik őket a Polgári Körök csöbrébe és onnan a leendő honfoglaló pártba.
A választások azonban a többi párt számára is tartogatnak tanulságokat. Az SZDSZ örül a sikereinek, hiszen Demszky úgy nyert Budapesten, hogy volt MSZP-s ellenfele, és ugyanezt a bravúrt Kocsis Imre Szekszárdon is meg tudta ismételni. Összességében azonban az SZDSZ főleg a megyei közgyűlésekben veszített sokat pozíciójából, hét megyei közgyűlésben egyáltalán nem lesz SZDSZ-es képviselő. Ráadásul a megszerzett helyek többségét is az MSZP-vel való együttműködés eredményeként sikerült megnyernie, ami a jövőre nézve rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe sodorhatja a pártot. Ez különösen annak fényében veszélyes tendencia az SZDSZ számára, hogy miközben a szabad demokraták minden korábbinál szorosabbra fűzik kapcsolatukat a szocialistákkal, az MDF lazítja kapcsolatait a Fidesszel, és ezt a választói láthatóan értékelik. Nagy verseny indul tehát a „mérleg nyelve” szerepért, ha az MDF önállósodva növelni tudja támogatottságát - ami a Fidesz várható elerőtlenedése következtében nem lehetetlen -, a pozícióit folyamatosan veszítő SZDSZ-szel szemben értékesebb partnerré válhat az MSZP számára is, és a következő választás során eldöntheti, hogy ki alakítson kormányt.
Az MSZP sikerei mellett érdemes számot vetni a kudarcaival is. Miközben országosan minden eddiginél erősebb pozíciókat szerzett, a fővárosi taktikája több ponton kudarcot vallott. A fővárosi kerületekben is sikeres MSZP olyan győzelmeket tudhatott magáénak, mint a kőbányai választás, ahol tizenkét éve hivatalban levő jobboldali polgármestert tudott megbuktatni, ráadásul tizenhat egyéni körzetből tizenhatot meg is nyert.
A fővárosi kerületekben elért és az országos sikerekhez képest Gy. Németh Erzsébet szereplése megalázó vereség volt. Kérdés, hogy érdemes volt-e ezért ekkora költségeket vállalni, illetve érdemes volt-e ezért az eredményért hazardírozni. Gy. Németh versenyben tartását azzal indokolták, hogy így lehet növelni a párt listás szavazatainak a számát, ami szintén nem következett be. Az MSZP a fővárosban a vártnál lényegesen roszszabbul szerepelt, miközben rengeteg szavazóját zavarta meg azzal, hogy Demszkyvel szemben fenntartotta jelöltjét. Az SZDSZ ennek következtében fővárosi listájára kétszer annyi szavazatot kapott, mint a tavaszi országgyűlési választásnál, és a Demszkyt megválasztó szavazók nagyobb része is MSZP-szimpatizáns. A dolog azonban rosszul is elsülhetett volna - ahogyan a XIV. kerületben láthattuk -, így az MSZP budapesti vezetőinek meg kellene magyarázniuk választóik számára, hogy mindennek mi értelme volt, és világossá kellene tenniük, hogy a kialakult helyzetért ki a felelős, mint ahogyan szólniuk kellene arról is, milyen garancia van arra, hogy a jövőben hasonló ballépésekre nem kerül sor.