Vissza a tartalomjegyzékhez


A BMW-érzés

A brit Mitsubishi Motors nemrégiben kilencszáz autóst kérdezett meg, hogy megtudja, mi bosszantja egyik autóst a másikban leginkább. Kiderült, hogy a legagresszívebb vezetők a BMW-tulajdonosok, akik messze verik ebben a Volvo-, Porsche- és Nissan-tulajdonosokat. Érdekes módon a másokat veszélyeztető vezetési stílust a megkérdezettek csak húsz százaléka tartotta megengedhetetlennek. Ugyanakkor kiderült, hogy minden öt férfi vezetőből három agreszszívnek tartotta magát, míg minden öt nő közül csak egy jellemezte magát agreszivitásra hajlamosnak a volán mögött. 


- Érdekes, mikor kocsikázom, sosem vagyok ideges

A sofőröknek több mint fele szerint az udvariatlanság a legrosszabb az utakon. A felmérésben részt vevő férfiak körülbelül ötven százaléka nyilatkozta magáról, hogy rendszeresen elfelejti megköszönni autós társának az előzékenységet, míg minden hat megkérdezett hölgyvezetőből csak egy mondta ugyanezt. David Miles, a Mitsubishi szóvívője elmondta, hogy ők arra ösztönöznék az autósokat, hogy amennyire csak lehet, legyenek udvariasak az utakon. Hozzátették, hogy valószínűleg, ha kormányzati szinten átfogóan rendezésre kerülne a közlekedési rendszer, például a gépjármű-tulajdonosoktól beszedett adót beleforgatnák ennek szervezésébe, elő lehetne segíteni az autós etikett javulását. Kiderült, hogy ebben a hónapban kerül kiállításra a négyszázezredik rendszámtábla, ami azt jelenti, hogy körülbelül ennyi autó vesz részt a közúti forgalomban. (Ananova)