Vissza a tartalomjegyzékhez

Papp Kornélia, Berlin
Schröder–Stoiber: a második menet

A két német kancellárjelölt, Gerhard Schröder és Edmund Stoiber tizennégy nappal a választások előtt másodszor is vállalkozott a televíziós vitára. A második menetre, melyet jóval kisebb várakozás előzött meg, mint az elsőt, vasárnap került sor. A közvetítés jogát ezúttal a két közszolgálati televízió, az ARD és a ZDF kapta meg.

A német választások történetében elsőként Gerhard Schröder (SPD) és Edmund Stoiber (CDU/CSU) vállalkozott a tévékamerák előtti megmérettetésre. Jóllehet Schröder már négy évvel ezelőtt is fölvetette a tévés párbeszéd ötletét, kihívója, Helmut Kohl kancellár elutasította a felkérést. Idén végül összejött a jelöltek vitája, s ennek örömére rögtön két fordulót is rendeztek. (, Hetek 2002. augusztus 29.) A második menetet mindenesetre jóval csekélyebb várakozás előzte meg, mint az első találkozót, a lapok is mindössze egy-egy rövidebb jelentést közöltek, azt is inkább az időpontra való emlékeztetőül. A vasárnapi vita lényegében nem tartogatott meglepetéseket sem a két kancellárjelölt, sem pedig a több millió televíziónéző számára: a „játékszabályok” nem változtak, s a kérdések sem voltak immár ismeretlenek. Épp csak minden jobban ment: a jelöltek belelendültek. 
Akik az első fordulóban még hiányolták a Schrödertől megszokott könnyedséget, élénk vitakedvet, azok most garantáltan elégedettek lehettek. A korábbi merev szabályokat némileg fellazítva megengedték a feleknek, hogy valóban vitatkozzanak is egymással, s ne csak a moderátorok szigorú kérdéseire válaszolgassanak. Stoibernek is egyre gyakrabban jutottak eszébe az utóbbi hetek intenzív kommunikációs kurzusain elsajátítottak: replikáit immár kihívója felé fordulva mondta el, és beszédtempója is jelentősen javult. A minden kérdés után, mintegy felvezetőként elhangzó emlékeztetőjét, miszerint Schröder nem tartotta be azt az ígéretét, hogy a munkanélküliek számát 3,5 millióra csökkenti, már egy szuszra is képes volt elhadarni. A jelenlegi kancellár pedig már-már eltúlzottan nyugodt, kissé tanáros hangsúllyal magyarázta el újból és újból, hogyan hatnak az erősen exportfüggő német gazdaságra a világgazdaság negatív változásai. 
Előkerültek a „rázósabb” kérdések is, így az oktatás, a családpolitika és az Irak elleni háborúban az Egyesült Államok oldalán való esetleges részvétel. Míg Schröder, a szociáldemokraták jelöltje pártjának pontosan kidolgozott programját és egy lehetséges háborúval szembeni elutasító álláspontját ismertette, addig a konzervatív-keresztény unió által delegált Stoiber homályos válaszokkal igyekezett kitérni a válaszadás elől. A moderátorok kétszer is visszakérdeztek, bevetnék-e a Bundeswehr katonáit Irak ellen, ha kancellárrá választanák. Stoiber nem zárta ki a lehetőséget, döntését azonban, mint mondta, az ENSZ álláspontjához igazítaná. A Schröder által hangoztatott „német út” szerinte már eddig is sokat ártott a német-amerikai baráti kapcsolatnak, ebben a kérdésben ugyanis nagyon fontos az európai összefogás, hiszen csak így lehet nyomást gyakorolni Szaddám Huszeinre. 
A hetvenöt perces beszélgetés vége felé Schröder már pontosan érezte: ezt a játszmát magasan megnyerte. Amikor Stoibert kormányalakítási terveiről kérdezték a moderátorok, s ő a lehetséges minisztereit kezdte taglalni, Schröder jókedvűen közbevágott: „De hiszen maga egy olyan kabinetről beszél, mely soha nem fog megalakulni.” Stoiber erejéből mindössze egy bosszús grimaszra futotta. Ez valahogy nem volt az ő estéje, pedig az önmagához mért teljesítményét nézve remekül szerepelt. Kihívója mellett mégis csak azt lehet mondani: igyekezett. A szociáldemokraták kancellárjelöltjének nyugodt, jól tagolt, pontos válaszai mellett szembetűnőbbé váltak Stoiber ideges, kapkodó, hadaró panelmondatai. Az előző fordulóval ellentétben a vita után tartott közvélemény-kutatás eredménye azt mutatta, ezen az estén Schröder nyerte el a nézők rokonszenvét. A végső küzdelemre szeptember 22-én az urnák előtt kerül sor.