Vissza a tartalomjegyzékhez

Kalmár Mónika
Újabb támadás hormonfronton

Július elején kürtölte szét világszerte a média a szenzációs hírt, amely szerint egy amerikai kutatók által végzett vizsgálat kimutatta, hogy a hormonpótló kezelésben részesült nők között 41 százalékkal magasabb arányban kaptak agyvérzést, és 29 százalékkal többen szenvedtek el szívinfarktust, mint az úgynevezett placebo csoport tagjai, vagyis azok, akik nem szedtek hormont. A hír hallatán - érthető okokból - bizonyára meghűlt a vér mindazokban, akik nőgyógyászuk javaslatára kapják ezt a bizonyos 17 béta ösztrogént. Jóllehet a különféle okból alkalmazott hormonkészítmények rizikói - gondoljunk csak a rákos megbetegedés kockázatára - sokkal inkább abból fakadnak, hogy a kezelés olykor nem egyénre szabott módon történik. Kérdéseinkre dr. Tószegi Attila, reumatológus-nőgyógyász, a Magyar Menopausa Társaság elnökségi tagja válaszolt.


Séta az egészségért a Margitszigeten. Nancy G. Brinker, amerikai nagykövet, hazájában hosszú évek óta a mellrák elleni küzdelem egyik élharcosának számít. A mellrák kialakulása gyakran összefüggésbe hozható azzal, hogy a pácienst korábban nem megfelelően kezelték hormonkészítményekkel. Fotó: Vörös Szilárd 

- A hormonkezelés valóban növelheti a szív és érrendszeri problémák kockázatát?
- Lassan teljesen megszokottá válik, hogy „hormon-fronton” rendszeresek a támadások: magazinlapok hasábjain számtalan butaság vagy féligazság napvilágot látott már. Ezúttal annyiból dühítőbb a helyzet, hogy egy olyan hír érkezett szakmai berkekből, amely egyáltalán nem felel meg a valóságnak. 
- És mi a helyzet a többi kockázattal?
- Először is szögezzük le: a hormonpótló kezelést a változókori tünetegyüttes - hőhullám, izzadás, alvászavar, depresszió, hüvelyszárazság - kezelésére kezdtük el alkalmazni, és rövidesen kiderült, hogy az ösztrogén rendkívül hatékony a csontritkulás gyógyításában. Ugyanis, bár számtalan készítmény van forgalomban az oszteoporózis megelőzésére és gyógyítására, valamennyi egy oldalról hat: vagy építi a csontot, vagy fékezi a lebontást. Nos, az ösztrogén az egyedüli, amely mindkét oldalon helytáll, és így különösen fontos szerepet kapott a csontritkulás elleni harcban. Az eddig is köztudott volt a hormonkészítményekkel kapcsolatosan, hogy - mint minden gyógyszernél, még a Kalmopyrinnél is - számolni kell a mellékhatásokkal. Épp ezért nem hangsúlyozható eléggé, hogy a hormonpótló kezelést kizárólag személyre szabottan, körültekintő vizsgálat után lehet felírni. Komoly problémához vezethet, ha a háziorvos - esetleg a páciens elvesztésétől való félelemből - nem küldi tovább szakemberhez a beteget, mivel a hormont elvileg senki nem kaphatja csak úgy, ránézésre. Mindig a legalacsonyabb, de még hatékony dózist kell megállapítani, és azt is a lehető legrövidebb ideig szabad alkalmazni. 
- Konkrétan milyen mellékhatásai lehetnek a hormonszedésnek?
- Azt tudtuk, hogy mérsékelt fokban emelheti az emlődaganatok előfordulásának arányát, vérzési rendellenességeket okozhat, illetve kedvezőtlenül hathat az agyi érrendszerre. Az orvosnak azt kell tehát mérlegre tenni, hogy a várható alacsony rizikóveszély, vagy a páciens alapbetegségének súlyosbodása jelent-e nagyobb kockázatot.
- A hírekben az szerepelt, hogy 41 százalékkal emelkedett az agyvérzések, 29 százalékkal az infarktusok száma a placebo csoporthoz képest. Ijesztő adat.
- És egy óriási nagy szemfényvesztés is. Az USA-ban ezeket a vizsgálatokat egyébként azért kezdték el, hogy megvizsgálják: van-e a hormonnak jótékony hatása a szív- és érrendszerre. Kiderült, hogy nincs. Az ösztrogén sok mindenre jó hatással van, a szív irányában történetesen közömbös. Ami ezeket az ijesztő arányú növekedéseket illeti: a 29 százalékkal több infarktus azt jelenti, hogy tízezer kezelési évre számolva - egy kezelési év az, amikor egy ember egy évig szedi a gyógyszert, tehát itt vagy tízezer hölgy szedte egy évig, vagy ötezer két évig, és így tovább - a placebo csoport 30 infarktusos esetével szemben a hormonkezeltek között 37 infarktus történt, vagyis héttel több. Az agyvérzések számának 41 százalékos növekedése pedig a huszonegy és a huszonkilenc különbségéből adódik, vagyis az a 41 százalék összesen nyolc eset. Nyilván ezt sem lehet elbagatellizálni, de ahhoz képest, hogy mekkora pánikot keltettek vele a világban, az emelkedés nem jelentős. És még egy nagyon fontos dolog: nem is ugyanarról a hormonkészítményről van szó. Mi Magyarországon csak természetes 17 béta ösztrogént alkalmazunk. Az amerikai vizsgálat alapjául szolgáló készítmény többek között szintetikus hormonból készült.
- Ebben az esetben hogy lehet az, hogy - amint Ön is utalt rá - szakmai berkekből eredően úgy tálalták ezeket a kutatási eredményeket, mintha a legkézenfekvőbb megoldás a hormonpótló kezelések azonnali leállítása lenne?
- Korunk egyik népbetegsége, a csontritkulás számos gyógyszercégnek jó jövedelemforrás. Hormonpótlással az oszteoporózisos betegek 30 százalékának megoldott a kezelése. Ez egy elég nagy piac, nem? És tudjuk, Shakespeare után szabadon, hogy üzlet az egész világ...