Vissza a tartalomjegyzékhez

Kovács Tamás
Talpon a csillagok

Az idei US Open hozza a papírformát. A hosszas esőszünetekkel hátráltatott második játékhét közepén egyre valószínűbb, hogy férfi és női ágon egyaránt a top favoritok lesznek a befutók. 
Amíg az év eleji Grand Slam tornák meglepetésre már az első héten nagy csillaghullást hoztak, addig New Yorkban az első héten alig esett ki komoly név a mezőnyből. Az első játékhétről a hölgyektől a jugoszláv, 5. helyen kiemelt Jelena Dokic nevét érdemes megemlíteni; míg férfiaknál a két orosz, a 2000-es bajnok Marat Safin 2. helyen kiemelt és Kafelnyikov 4. helyen kiemelt az, aki szintén a második fordulóban esett ki. Az idén várhatóan igazi teniszcsemegéknek lehetünk szemtanúi a hétvégi elődöntők és döntők során. A férfiaknál a legjobb nyolc között van a címvédő ausztrál Hewitt, az amerikai „trojka”: Agassi, Sampras és a tinédzser sztár, Andy Roddick.

Hewittnek az útja idén is a fekete James Blaken (USA) keresztül vezetett, akit ezúttal is csak hajszállal, egy maratoni öt játszmás csatában sikerült legyőznie. Mint emlékezetes, Hewittnek tavaly a Blake elleni mérkőzésén elhangzott rasszista megjegyzése miatt támadt nem csekély magyarázkodni valója. Idén már bajnokhoz méltóan, konszolidáltan viselkedett.
A férfiaknál most is Samprasnak jutott a legnehezebb vonal. A négyszeres bajnoknak már a harmadik fordulóban a bombaszerváiról elhíresült kanadai származású brittel, Greg Rusedskivel kellett öt szettben megküzdenie; őt követte a 3. helyen kiemelt német csillag, Tommy Haas, akit ugyancsak kemény, négyjátszmás meccsben győzött le. „Pisztoly” Pete-nek a negyeddöntőben Andy Roddick lesz az ellenfele, amely mérkőzés várhatóan a torna legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseményei között fog szerepelni. Amennyiben a 31 éves Samprasnak sikerül felülmúlnia tüzes, fiatal honfitársát, és ugyanígy cselekszik a chilei Gonzales és a holland Shalken közötti meccs győztesével, abban az esetben ismét „álom” döntőnek lehetünk szemtanúi az Arthur Ashe Stadionban, hiszen felső ágon a döntőbe jutás minden bizonnyal Lleyton Hewitt és André Agassi között dől el.
A hölgyeknél ugyancsak rettentően erős mezőny alakult ki a negyeddöntőre, csaknem totális amerikai fölénynyel. Negyeddöntősök a néger „izomlányok” az 1. és a 2. helyen kiemelt Williams testvérek, a harmadikként kiemelt Jennifer Capriatti, a 4. helyen kiemelt Lindsay Davenport és a 6. helyen kiemelt Szeles Mónika - ő a sérüléséből nemrég viszszatért, korábbi világelső Martina Hingist verte a nyolcaddöntőben, sima két játszmában. A tornának a második játékhétre már csupán egyetlen magyar vonatkozása akadt, mégpedig vegyes párosban Mandula Petra az izraeli Amir Hadad oldalán a negyeddöntőbe jutott, ahol viszont kikaptak az amerikai Morariru-Gimelstob duótól.